2013. február 22, 18 óra, Székely Nemzeti Múzeum
Előadások:
P. Bátor Botond (OSPPE, tartományfőnök): A pálos rend múltja és jelene
Csáki Árpád: Az illyefalvi rendház és könyvei, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2013 (Székelyföldi könyvgyűjtemények 1.) - könyvbemutató
Benedek Éva-Pénzes Lóránd: Az illyefalvi rendház könyveinek konzerválása
A 18. század elején Erdélybe visszatelepülő magyar pálos rend legkeletebbi missziós állomása a háromszéki Illyefalván működött az 1701-1786 közötti időszakban. Tevékenységük során a helyi plébánia vezetése mellett a "fehér barátok" ellátták a túlnyomóan protestáns Alsóháromszék katolikus közösségeinek lelki gondozását, káplánként szolgáltak a nemesi (Béldi, Kálnoki) udvarokban, ugyanakkor a század második felében nevükhöz köthető a sepsiszentgyörgyi plébánia újjászervezése is.
A rendezvény - amelynek díszvendégei a Magyar Pálos Rend tagjai - célja a rendház történetének és könyvtárának ismertetése az erről készült kötet, valamint a rezidencia fennmaradt könyveit bemutató kiállítás alapján.
Támogatók: Bethlen Gábor Alap , Kovászna Megye Tanácsa
Szervezők: Székely Nemzeti Múzeum, Gyulafehérvári Főegyházmegyei
Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltára
Pálos misszió Háromszéken a 18. században. Az illyefalvi rendház és könyvei, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2013 (Székelyföldi könyvgyűjtemények 1.)
© Csáki Árpád, 2013
AZ ILLYEFALVI RENDHÁZ MŰKÖDÉSE (1701–1786)
A magyar alapítású pálos rend erdélyi jelenléte a 16. század derekán megszakadt, Berzeviczi Lajos és Egri Györgynek a fejedelemség utolsó évtizedeiben végzett székelyföldi magánmissziójától eltekintve a pálosok hivatalos visszatérésére a 18. század legelején került sor. Behívásukban és letelepítésükben (Tövis, Illyefalva, majd Torda) vezető szerepet vállaltak a székely katolikus főurak (gróf Apor István, gróf Kálnoki Sámuel, gróf Mikes Mihály), akik már korábban is kapcsolatot ápoltak a rend magyarországi elöljáróival, valamint jelentősebb kolostoraival.
P. Székely András 1701 tavaszán vette át a pálos rend számára Nagy Mózes plébánostól a Bialis Ferenc költségén Páduai Szent Antal tiszteletére néhány évvel korábban fából épített, gróf Apor István és Henter FerencnéApor Anna által kegytárgyakkal és haranggal ellátott illyefalvi kápolnát. Ezzel kezdetét vette a több mint nyolc évtizedre nyúló háromszéki pálos misszió, amely feladata a helyi plébánia és elemi iskolája, valamint a hozzá tartozó leányegyházak vezetése, továbbá a reformációt követően plébánia nélkül maradt alsóháromszéki katolikus közösségek lelki vezetése volt.
Illyefalván szerény körülmények vártak a misszióban részt vállaló „fehér barátokra", egy 1713-as leírás szerint a fából épített rendház mindössze néhány szerzetes befogadására volt alkalmas: egyikük a vidéket járta és káplánként szolgált a nemesi udvarokban, a másik a plébánia és rendház állandó adminisztrátora volt. Legfőbb helyi támaszuk Bialis Ferenc és Geréb János nemesek voltak, ugyanakkor az Apor István-féle apalítványból is részesültek. A barátokat hamar megszerették, mindenki tehetsége szerint támogatta őket, erről több adománylevél, végrendelet tanúskodik. A kezdeti éveken követően ugyanakkor P. Rácz István hazfőnökségének idején zálogon vagy adásvétel útján megkezdték a rendházzal és kápolnával szomszédos szántók és kaszálók megszerzését.
P. Újhelyi Athanáz 1722-ben érkezett Illyefalvára, és közel egy évtizeden keresztül vezette a rezidenciát. Az ő idejében került sor egy új kőtemplom építésére étfalvi Gidófalvi Gábor és Hollaki Jánosné Szotyori Ilona költségén, amelynek felszentelésére 1723-ban került sor.
A pálos misszió megerősítésére P. Marton Hilarion házfőnökségének idején (1733–1741) került sor. Jótevőik száma jelentősen megnőtt, az 1730-es évek második felétől ugyanakkor tudatos birtokszervezés járult hozzá a rendház gazdasági fellendüléséhez. Az új házfőnök létrehozta a rendházat kiszolgáló és fenntartó birtoktestet, valamint gondoskodott a fizikai munkát elvégző
szolgákról és jobbágyokról is, úgy, hogy ezzel egy időben az erdélyi törvényekkel, ezen belül is a székely rendtartásokkal is meg kellett ismerkednie. A Magyarországról érkező pálosok földbirtokosként való viselkedése ugyanis gyakran súrlódásokhoz vezetett.
A bő évtizedre nyúló átmeneti időszakot követően a század közepén, P. Nagyidai Mihály első rendházfőnöksége (1754–1755) idején az illyefalvi pálosok újabb építkezésekbe kezdtek: a rendház birtokán, a temető fölötti telken új templomot emeltek a Fájdalmas Boldogasszony tiszteletére, amelynek költségeit nagyszabású anyagi összefogás biztosította.
Tevékenységükhöz köthető a sepsiszentgyörgyi plébánia újjászervezése is. A szék Illyefalvához közeli, kálvinista többségű központjában a székely határőrezredek megszervezése, a huszárezredi parancsnokság felállítása nyitotta meg a katolikus egyházi élet felélesztésére. A feladatra 1762-től kezdődően a pálosok kaptak megbízást, és az ezredparancsnok lakhelyének udvarán Szent József tiszteletére emelt kis fakápolna igazgatását egészen 1768-ig elláttak.
A plébániák újjászervezésével a 18. század második felében a háromszéki pálos misszió folyamatosan teret vesztett, az 1770-as évek végétől már csak egy állandó lakója volt az illyefalvi rendháznak. Utolsó jelentős megvalósításuk a harangtorony felépítése volt 1778-ban, amely számára néhány évvel korábban harangot is öntettek.
A rend magyarországi felolszalátását (1786. február 6.) követően P. Burján Lőrinc, az utolsó illyefalvi pálos atya püspöki hozzájárulással helyben maradt, és a század végéig világi papként szolgált. A rendház birtokai a kincstárra szálltak, amely nagy részüket árverés útján értékesítette. Ingóságaik közül az 1701-től vezetett egyházi anyakönyveken és az 1775-ben öntött harangon kívül részben könyvtáruk maradt a plébánia tulajdonában.
A RENDHÁZ KÖNYVEI
A rezidencia könyvgyűjteményét feltehetően P. Bencsik Márton alapozta meg az 1710-es éves közepén, maga is több kötettel gazdagította a könyvtárat. A rendház legkorábbi tulajdonosi bejegyzése 1716-ból ismert és a rendház könyveiről vezetett katalógus létéről tanúskodik.
A pálos rend szabályzatai alapján a kolostori könyvtárak gondozója, a könyvjegyzékek vezetése a mindenkori házfőnök feladata volt. Így volt ez Illyefalván is, ahol a század második feléből (1755, 1763, 1768, 1775) származó könyvbejegyzések a gyűjtemény folyamatos gyarapodását, valamint a katalógus vezetését igazolják.
Az erdélyi vagy magyarországi rendházak valamelyikéből érkező rendtagok általában két-három évet töltöttek a székelyföldi misszióban, a könyvtár legfontosabb gyarapodási tényezőjét ők, az általuk hátrahagyott magán- vagy valamelyik rendházból kikölcsönzött könyvek jelentették. Az illyefalvi könyvanyagba bekerültek más rendházak, esetenként más szerzetesrendek (jezsuita,
ferences) könyvei közül is. A gyűjtemény a vidék katolikus főnemességének jóvoltából is gazdagodott (árapataki Geréb József, szentiványi Henter Gáspár, zabolai gróf Mikes Antal).
A nyolc és fél évtizeden keresztül működő illyefalvi rendház könyveinek túlnyomó részét a missziós tevékenységben hasznosítható prédikációs irodalom, a lelkiségi, teológiai és aszketikus művek alkották. A szerzőség tekintetében a jezsuita irodalom túlsúlya érvényesül. A pálosrendi irodalmat Csúzy Zsigmond mellett Dónyi Gellért és Kollenicz András, valamint Ferdinand Meislseder képviselik. Az ókori szerzők és egyházatyák, püspökök és világi teológusok mellett ugyanakkor további szerzetesi szerzők munkái is megtalálhatók.
A kötetek többsége 18. századi nyomtatvány, kisebbrészt 17. század végi vagy az említett század első feléből való. Kiadási helyük tekintetében legnagyobb számban a nagyszombati jezsuita egyetemi nyomda 1691–1762 közötti kiadványait találjuk meg. Mellette több kötet származik augsburg-dillingeni, bécsi, kassai, pozsonyi, prágai, velencei, antwerpeni, bambergi, drezdai, kölni, olmützi nyomdákból. A hazai nyomtatványok száma kevés, ezzel együtt a magyar nyelvű nyomtatványok száma is csekély, elsősorban Kassán, Nagyszombatban, Pozsonyban és Egerben megjelent prédikációgyűjteményeket tartalmaz.
A tövisi, tordai és nagyváradi rendházak könyvtárához hasonlóan pálos rendtörténeti munkák (pl. Benger, Orosz) is maradtak Illyefalván. A jogi, államtudományi, világi- és egyháztörténeti, orvosi vonatkozású művek hiánya azzal magyarázható, hogy ezekhez a környékbeli főnemesi könyvtárakból hozzájuthattak.
Az illyefalvi pálos rendház tulajdonosi (possessori) bejegyzéssel ellátott könyvei közül jelenleg 62 kötetet tartunk számon. Az egykori könyvgyűjtemény pontos rekonstruálása a 18. századi katalógus hiányában bizonytalan, köteteinek száma a 19. századi adatok (vizitációs jegyzőkönyvek) alapján 80–100-ra tehető.