Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

VAR 7995 terfelujitas sazabadsag ter vargyasi2015. szeptember 10. / Közlemény

Filmvetítéssel, klasszikus zenével és játékkal nyitja meg épülés alatt álló főterét a nagyközönség számára ideiglenesen az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre pályázó Sepsiszentgyörgy. Szeptember 11-13-án az i2021 projekt a Szabadság térre hozza a klasszikus zenét és az ország legnagyobb filmfesztiválja, a TIFF karavánját, amely először idén látogat a városba.


VAR 8027 terfelujitas sazabadsag ter vargyasiMegérezhetjük a változás hangulatát – indokolta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a sajtótájékoztató rendhagyó helyszínválasztását, mely a szélesre tágult épülő tér közepére összegyűlt újságírók számára mutatta be az újításokat. A tér átalakítási munkálatai terv szerint haladnak, jövő hétre megérkeznek a világítótestek, készül az új szökőkút, október elejére pedig az utcai bútorzat is kiegészíti a látványt. A városvezető megköszönte a városlakók eddigi türelmét, és kiemelte, hogy iskolakezdésig megnyílik a forgalom számára a Kórház, a Kossuth Lajos, és Gábor Áron utca is. Czimbalmos Csaba városmenedzser felhívta a figyelmet, hogy a városközpont forgalmának lezárására csak a munkálatok utolsó szakaszában kerül majd sor. A tér összképéért a Tamási Áron Színház homlokzatának újrafestésére is sor kerül. Sepsiszentgyörgy főterének átalakítási munkálatai a Megyei Tanács épületétől lefele tartóan áfás értékkel számolva 5,2 millió lejt tesznek ki, ebből 700 000 lej a város önrésze. A munkálatok elvégzésének határideje ez év december 20.

Klasszikus zene és szabadtéri TIFF filmkaraván a főtéren

A tér szerves része életünknek, ami akkor válik élővé, ha inspirál bennünket, és ha belakjuk azt – hangsúlyozta Barta Mónika, a Városimázs Iroda vezetője. Ezért is válaszoltak azonnal arra a civil és városi kezdeményezésre, mellyel az építkezés során időszakosan hangversenyeket hoznak a főtérre. Terveik szerint, a munkálatok előrehaladtával egyre nagyobb része lesz bejárható az új Szabadság térnek, és ezzel egy időben növekszik a klasszikus zenei koncertek nagysága. A közösség fenntartható fejlődésének érdekében rendkívül nagy ereje van a kulturális értékeknek – tette hozzá, az önkormányzat és az i2021 projekt számára kiemelten fontos, hogy a kultúra jelen legyen a rendezvények szintjén, emellett az itt élők életformájára meghatározóvá váljék, gondolkodásuknak pedig szerves részévé.

A Sepsi Kamarazenekar Vonósnégyese nyitja az időszakosan szimfonikus térré változó főtér hangversenysorozatát. Péntek este 20.30-tól Gáspár Csaba és Ardeleanu Daniel hegedűn, Lőrinczi Zsolt brácsán, Tóth-Györbiró Apor csellón játszik. A projekt kezdetén vonósnégyesek, kamarazenekarok és kamarakórusok adnak köztéri koncerteket két-háromheti rendszerességgel. A sorozat a tér átadására egy nagyszabású szimfonikus hangversenyben teljesedik ki.

Három nagysikerű kortárs alkotást mutat be szeptember 11-13-án a TIFF filmkaraván. Az ingyenes vetítések esténként 21.30-tól kezdődnek a főtéren felállított óriás kivetítőn, rossz idő esetén pedig a Kónya Ádám Művelődési Házban. A szervezők felhívják a figyelmet, a hűvös időjárásra, ezért arra kérnek, ha lehet hozzanak magukkal takarót. A péntek esti Miért én? (De ce eu?) Tudor Giurgiu rendezésében az év egyik legtöbbet vitatott román filmje, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon több mint 55 ezer nézőt vonzott a mozikba. Legújabb elismerése az Andrej Tarkovszkij emlékének szentelt, oroszországi Zerkalo nemzetközi filmfesztiválon szerzett különdíj. A politikai thriller Cristian Panait ügyész valós esetét dolgozza fel, aki 2002. április 10-én – csupán 29 évesen – öngyilkosságot követett el a rá nehezedő politikai nyomás következtében, miután egy másik ügyész dossziéját kezdte el vizsgálni. A főszerepet Emilian Oprea játssza, további szerepekben Mihai Constantint, Andreea Vasilet és Dan Condurachet láthatjuk. A berni követ című szombati mozi, két magyar emigráns történetét meséli el, akik a berni magyar nagykövetségre törnek be, túszul ejtve ott a nagykövetet. Az épületet körbeveszi a svájci rendőrség, a berni magyar emigránsok pedig spontán tüntetésbe kezdenek az utcán. Szász Attila rendező filmjében feszültséggel és fordulatokkal teli túszdráma bontakozik ki. A Karaván egy látványos fekete komédiát vetít vasárnap, melyet idén Oscar díjra jelöltek. Az Eszeveszett mesék (Relatos salvajes) Damián Szifrón filmje, társproducer Pedro Almodóvar, és 2014-ben a Cannes-i fesztiválon is szerepelt. A komédia hat bizarr történetből épül fel, melyek egyre meghökkentőbbek és szórakoztatóbbak: a repülőgépben játszódó sorsjátéktól a volánnál való túlkapásokig, az Eszeveszett mesék a társadalom hibáival teli, komikus portrét ígér.
Az épülő főtéren is ott lesznek az i2021 labdái. A szervezők arra biztatják a játékos kedvűeket, hogy bátran fessék meg identitásukat a fehér labda és színes filcek segítségével.

A sajtótájékoztató keretében Antal Árpád polgármester és az Erdély TV ügyvezető igazgatója, Szepessy Előd az i2021 projektet támogató médiapartnerségi megállapodást írt alá, a polgármester minden sajtóorgánumnak köszönetét fejezte ki az eddigi segítségért, és a további támogató együttműködést is kérte.

Találkozzunk szeptember 11-13-án az épülő főtéren!
http://www.i2021.ro/; facebook.com/i2021

(Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának közlemény; fotók: Vargyasi Levente)

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.