Sepsiszentgyörgy régió bemutatása

Elvi segítség az elemzéshez - Dénes Judit

Telephelyelméletek -- a regionális fejlõdés modelljei

A telephelyi szelekció azonos kultúrkörbe tartozó régiók esetében úgy történik, hogy a munkaerõ, a piacok és a nyersanyagok elhelyezkedésébõl, valamint az erõforráskoncentrációk adta szinergiahatások által kialakított költségtérben a vállalat a minimális költségű földrajzi pozíciókat keresi. Románia az európai térben Bulgáriával és részben Ukrajnával, 3-5 év elteltével pedig a keleti keresztény kultúrkörű jugoszláv utódállamokkal versenyez. Az országon belül azonban mindenképp érvényes a régiók homogén térben történõ birkózása.

A telephelyválasztás, a gazdasági tevékenység térbeli helyének kiválasztása és az egységek térbeli működése az árutermelés meghatározott fokán bontakozhatott csak ki. Két fõ feltétele volt: egyrészt technikai oldalról a nyersanyagok és a termékek tömeges szállíthatósága, másrészt a tõke térbeli mozgásának szabadsága.
Az ipari forradalom elõtti/alatti mezõgazdaság térbeliségét THÜNEN elemezte.

Ebben a modellben egy külpiactól elszigetelt, önellátó (autark) államot vizsgált, középen az egyetlen piacot alkotó várossal, amelyet jövedelemérdekelt termelõk látnak el mezõgazdasági termékekkel. A korabeli termelési viszonyok alapján a termelési zónák elhelyezkedését és sorrendjét a termékek bruttó jövedelmezõsége (a termékegység árának és a termelési költségének különbsége) és a szállítási költségek (a távolság) függvényében határozta meg. Weber a XX. század elsõ évtizedében publikálta „ipari telephelyelméletét”. Arra a felismerésre jutott, hogy fix eladási ár mellett a nyereség csak úgy növelhetõ, ha az üzem megpróbál olyan helyre telepedni, ahol a termelési és a szállítási költségek együttes összege a legkisebb. A század elején a legnagyobb költségtényezõ a szállításokból adódott, ezért a telephelyválasztásnál ezt vette elsõsorban figyelembe. Két mutatószámot alakított ki: az anyagindexet (1 tonna késztermék elõállításához mennyi beszállított nyersanyag szükséges) és a telephelysúlyt (1 tonna késztermék elõállításához megmozgatott összes nyersanyag és a késztermék együttes súlya):

(1) ha valamelyik beszállított nyersanyag domináns, azaz súlya meghaladja a telephelysúly felét, akkor az üzem ennek a nyersanyagforrásnak a közelébe települ,
(2) ha a késztermékek súlya nagyobb a beszállított nyersanyagok súlyánál, az anyagindex nagyobb 1-nél, akkor a piachoz (a felhasználási helyhez) települ az üzem,
(3) egyéb esetékben az üzem egy közbelsõ helyre települ.

Ennek a közbensõ telephelynek a meghatározását optimalizáláson alapuló számításból nyerjük. Weber szerint a szállítási minimumpontról egy település eltérítheti a telephelyet, ha a bérmegtakarítás meghaladja a szállítási többletköltséget.

A két világháború között kiélezõdõ piacproblémák ráirányították a figyelmet a telepítési döntéseknél is a piac térbeli törvényszerűségeire. Lösch egyenletes népsűrűségű (mint piacot alkotó fogyasztók) és azonos természeti adottságokkal, mindenirányú szállítási lehetõségekkel rendelkezõ síkságot feltételezett részben Thünen nyomán. Gondolatmenete: a tökéletes piaci verseny esetén, ha a síkságra odatelepül egy üzem és az önellátó családi gazdaságok helyett árutermelésbe kezd, akkor ellátási, piaci körzete addig terjed (1. fázis), amíg a termék szállítási költsége a jövedelmét fel nem emészti (amíg olcsóbb megvenni, mint otthon elõállítani). Ha ez a tevékenység jövedelmezõ, akkor újabb vállalkozók kezdik el ezt a nagyüzemi termelést (2. fázis), és a síkságot elõbb utóbb hézagmentesen befedik (3. fázis) ellátó körzeteikkel. Az egyensúlyelmélet szerint a sűrűsödés mindaddig tart, amíg a profit el nem tűnik. A piackörzetek eleinte körök, de késõbb egymáshoz nyomódnak és olyan sokszögek lesznek, amelyek hiánytalanul befedik a síkságot. Ezt a feltételt legoptimálisabban a hatszög elégíti ki.

A fenti absztrakció egyféle termékre vonatkozik. Mivel sokféle terméket gyártanak és fogyasztanak, amelyek mindegyike más-más terjedelmű piackörzetet hoz létre, ezért a térben többféle hatszögű elemekbõl álló, de eltérõ méretű és központú) háló alakul ki, a településeken eltérõ számú telephelyek zsúfolódnak össze. Lösch a telephelyek és hálózataik térbeli eloszlásának modellezésére Christaller központi helyek elméletét fejlesztette tovább.

Christaller szerint a gazdaságban létezõ számtalan tevékenység és funkció tevékenységi (piaci) körzete különbözõ. Ezen funkcióik száma és fontossága szerint a települések hierarchiába sorolhatók, ahol a magasabb kategóriába tartozó település bizonyos funkciókat elvégez az alacsonyabb kategóriába tartozó települések számára is. Mindegyik település az eggyel alacsonyabb funkciójú körzetek egész számú (konstans) mennyiségét látja el. A konstans (k) nagysága a funkciótól függ, pl. k=3 esetén piaci, k=4 esetén forgalmi, k=7 esetén közigazgatási körzetek alakulnak ki. Lösch módosította Christaller elméletét, egyrészt eltekintett attól, hogy konstans legyen a váltószám a különbözõ hierarchiaszinthez tartozók között (minél magasabb a kategória a váltószám annál kisebb). Másrészt a magasabb funkciójú településen nem biztos, hogy az alacsonyabbnak tekintett funkció is van, azaz a különbözõ sémák (piackörzet-rendszerek) nem alkotnak egymásra épülõ merev hierarchiát. Harmadrészt a terület központjának közelében nagyobb a valószínűsége specializált központok létrejöttének kisebb funkciójú településeken, mint attól távolabb.

A központ térbeli vonzása, az agglomeráció kialakulása megosztott funkciókkal is együtt jár. Isard optimalizáláson alapuló telephelyelmélete a II. világháborút követõ idõszakban mindinkább teret nyerõ ökonometriára épül. Mindhárom korábbi elméletre támaszkodott; Thünen a központi város körüli zónáit kombinálta Lösch hatszögű településszerkezetével és a piactérségeket a
nagyvárosokba centralizálta. Továbbá Thünen és Lösch uniform síkság elképzelését gyengítette Weber telepítési javaslatával, azaz a nyersanyagforrásokat is hangsúlyosan kezelte. A térelméletek eredményeibõl kiemelte a nagyobb településekhez kötõdõ funkciók fontosságát, különös tekintettel az infrastruktúrára, amelynek tovagyűrűzõ hatásokat tulajdonított. Alapvetõ felismerése volt, hogy a telepítési tényezõk köre nem állandó, hanem folytonos mozgásban vannak. Bevezette a tényezõk helyettesítésének elvét a telephely-választási döntések megalapozásánál. Egyet sem emelt ki örökérvényűnek.