Sepsiszentgyörgy régió bemutatása

A gazdasági elit vizsgálata - Dénes Judit

Agrárvállalkozó

A falusi agrárvállalkozó olyan személyt jelöl, aki ma a falusi mérce szerint szokatlan mértékben vásárolt mezõgazdasági épületeket (a volt téesz-ek vagyonának árverésein), állatokat (elsõsorban juhokat), mezõgazdasági gépeket, földterületeket. Igyekszik elsõsorban tulajdonba venni, de a bérleményes konstrukciót sem utasítja el. Az egész család idejét, munkaerejét, anyagi erõforrását erre a célra mozgósítja. Ebbe a típusba a ma 60 év fölötti férfiak tartoznak. A falun belül ez a típus nem kap nevet, de a vállalkozó vezetékneve vagy annak a család valamennyi tagjára utaló gyűjtõnévképzõs alakja (pl. Kerekes, Kerekesék) fogalommá válik. Ezzel a névvel a falusiak a nagy vagyonra, a megszokottnál jóval nagyobb léptékű gazdálkodásra utalnak.

Ez a vállalkozó típus 1989 elõtt is rendhagyó gazdálkodást folytatott, az átlagnál nagyobb vagyonnal rendelkezett. Az elõtörténetének két fontosabb változata van. Az egyik: a család vagy foglalkozásánál, vagy lakóhelyénél fogva elkerülhette a kollektivizálást, s így lehetõség nyílt arra, hogy munkaeszközökben, földterületben, állatokban jelentõsebb vagyont birtokolhasson. Ez a két évtizeden át gyűjtött, rejtegetett vagyon lehetõvé tette 1989 után a rendkívüli vagyonfelhalmozást.

A másik típus: a téesz-szervezetben olyan vezetõ pozícióval rendelkezett, amely egyfelõl lehetõvé tette a nagyobb részesedést és az elõnyök kihasználását, másrészt nem esett a kommunista káderrotáció hatálya alá. Ilyen vezetõszerep volt a brigádos, a raktáros, az állatfarmok második, harmadik emberei. Ezekben a pozíciókban szintén lehetõvé vált olyan vagyon felhalmozása (pénzben, szerszámokban, kisgépekben, ingatlanban, állatállományban), amely az 1989 utáni indulásnál komoly lépéselõnyt jelentett.

Bármelyik elõtörténetet is rögzítjük az egyéni életpályán, közös elemként tételezõdik, hogy ezek a családfõk korábbi nagygazda családok vagy igen határozott nagygazda-ambíciókkal jellemezhetõ családok leszármazottai. A nagygazda itt székelyföldi értelemben értendõ, ami azt jelenti, hogy a szomszéd 3-4 hektár földjével és egy-két állatával szemben a nagygazdának lehetett 15-20 hektár földje, 4-5 állata, esetleg egy-két alkalmi szolgája. A vagyoni különbség az átlag négyötszörösénél nem volt nagyobb, a presztízs terén azonban jóval nagyobb különbségrõl volt szó. Ez a típus 1989 után – ami számára elsõsorban a szigorú vagyonellenõrzés, illetve a vagyonfelhalmozás korlátozásának megszűnését jelentette – gyorsan vásárlásokba fogott, a korábban rejtegetett pénz illetve vagyon inproduktív részét állatállományba, gazdasági épületekbe, gépekbe (elsõsorban traktorba) fektette. A családfõ korlátlan és meg nem kérdõjelezhetõ hatalommal bír mind a döntéseket, mind pedig a munkaszervezést és munkavezetést illetõen. Akárcsak a korábbi nagygazda családoknál, most is õ jár elöl, õ diktálja a ritmust. A család ideje, energiája, munkapotenciálja, szimbolikus tõkéje mind-mind az õ rendelkezésére áll. Az elsõ idõszaktól kezdve közvetlen termelésre állt rá (tej, hús, sajt, gyapjú stb.), de gazdasága, a hegyalji falvakban továbbra is holisztikus jellegű maradt. Itt nem áll rá csak egyféle állatállományra, egyféle termékre, nem farmszerűen rendezi be a gazdaságot. A család életvezetése kibõvül (pl. több tehenet, többszáz juhot vagy több tucat sertést stb. vásároltak), de emellett továbbra is mindent termelnek, mindennel foglalkoznak és a teljes önellátásra rendezkednek be. A fõutak mentén már csak egy két területtel foglakoznak (pl. 15-20 tehén tartása, tejtermelés és burgonyatermesztés bérelt földeken). A munkavégzés a személyesen végzett vagy személyesen ellenõrzött folyamatokra korlátozódik, s ez a termékforgalmazásban érvényesül. Ez a típus a kapcsolathálónak mindig a közepe kíván lenni, s nem annak egy része, ami azt jelenti, hogy a falun kívüli kapcsolatokat csak az aktuális ügyintézés erejéig tartja fontosnak, nem épít és nem tart fenn olyan kapcsolatokat, amelyek csak potenciálisan fontosak, nem végzi a folyamatos helyezkedés műveletét.

A felhalmozott vagyon elérheti a falusi átlag tíz- vagy hússzorosát. Ez a vagyon állóvagyon.

A befolyó pénz a struktúra fenntartására és bõvítésére fordítódik (extenzív fejlesztés). A gazdasági tevékenység roppant költségigényes, s mivel a költségek a szerkezet növelésével egyenes arányban nõnek, újabb látványos ugrás nem várható. Nyilvánvaló, hogy az ugrásszerű indulást a felhalmozott (tartalékolt) tõke konverziója tette lehetõvé, a késõbbi jövedelem már „csak” fokozatos bõvítést enged meg.

A falusi közvélemény szemében két okból is kivételesnek számít ez a pálya, s
tulajdonképpen ez a két ok legitimálja a vállalkozói jelzõ használatát is: (a) a jelzett típus az induláshoz bankkölcsönöket vett igénybe, s ez a gesztus a különutasságot mutatja, ebben a régióban ugyanis a pénzkölcsönzés minden formája idegen (fõleg falusi környezetben); (b) ennél a típusnál társadalmilag elfogadott szintű, az egyéni szükségleteket messze felülmúló felhalmozás történt, s ez a gesztus kialakította, majd igazolta a státuskülönbséget.

Az e típusba tartozó családokban általában generációs ellentét áll fenn a domináns szerepben lévõ családfõ és a családban dolgozó fiatalok között. Ez utóbbiak rugalmasabb szerkezetet kívánnak, a holisztikus gazdálkodás feladását, célbefektetéseket szorgalmaznak. Azonban ezek az ellentétek csak a párbeszéd szintjéig juthatnak a családfõ erõteljes szimbolikus hatalma folytán.

Ebbõl a típusból falvanként alig három-négy akad, a kisebb falvakban néha teljesen hiányzik.
Társadalmi súlya - a korábbi nagygazda-modellre alapozódó kulturális minták utóélete folytán - igen jelentõs. Az ide tartozók általában közéleti szerepet nem játszanak, de ez azzal magyarázható, hogy Háromszéken a közéleti struktúrák még mindig igen átmeneti állapotban vannak. Viszont mindenki figyel rájuk, lépéseiket számontartják, s maga az egész életvezetés, mint „vállalkozás”, a figyelem homlokterében áll. Ha véleményüket már ma kinyilvánítanák, vagy intézményesíteni kívánnák, befolyásoló szerepük jelentõs lehetne.