A gazdasági elit vizsgálata - Dénes Judit

Falusi volt nagyvállalkozó

A falun élõ volt nagyvállalkozónak nincsen típusneve, hacsak a címben adott nem az, deteljes személyneve egy vidék szemében vált fogalommá. Magatartása minden vonatkozásban idegen a falura jellemzõ gondolkodásmódtól, gazdálkodási gyakorlattól. Ma 60 év körüli korosztály.
A korábbi évekhez viszonyítva ma háttérbe vonult, ezért vele kapcsolatban az elõtörténetre, valamint a felhalmozott anyagi és szimbolikus tõke mai továbbélésére érdemes figyelni.

A falun élõ volt nagyvállalkozó pályája a hatvanas-hetvenes évek fordulóján indult, a rövid ideig tartó gazdasági reformszellem idején. Fölfutása, meggazdagodása a hetvenes évek közepétõl datálható, amikor a gazdasági életben tartósan megjelent a hiány, és intézményesült a korrupció. A nagyvállalkozó mindig olyasvalamire állt rá, ami az állami kínálatból hiányzott, vagy csak magas bekerülési értéken volt elõállítható nagyüzemi viszonyok között. Ez lehetett kalapácsnyél, seprű, fából (deszkából) készült csomagolóanyag stb., olyasmi, amire az extenzív iparfejlesztés korszakában egy nagyvállalatnak korlátlan mennyiségben volt szüksége.

De foglalkoztak ezek a vállalkozók a munkaerõ menedzselésével is (pl. építõ szakember-csoportok megszervezése, dolgoztatása), állattenyésztéssel és forgalmazással (pl. malacnevelés és eladás) stb.

Mindig megkeresték azt a területet, ahol a hiány, az olcsó nyersanyag és az olcsó munkaerõ egy rendszerbe illeszthetõ volt. A vállalkozás motorja a személyes kapcsolatháló, az egyéni ügyintézés és szervezési képesség volt. A szó szoros értelmében tulajdonos-menedzserként működtek.

A családfõ tartotta kézben az egész vállalkozást, a családtagokat rendszerint be sem vonta.
Bérmunkásokkal dolgoztatott, õ maga csak az ügyintézést és az ellenõrzést végezte. Az idõ és az energia jelentõs részét az adóhatóságokkal, a gazdasági rendõrséggel való jó kapcsolatok fenntartása kötötte le, így is többször „elszámoltatták” az akkori idõk hírhedt 18-as törvénye alapján. Ilyenkor nyíltan vagy kenõpénzként vagyonokat fizetett, de a vállalkozás soha nem bukott meg.

Vagyona tíz-hússzorosa is lehetett az átlagos falusi családok vagyonának, a kapcsolatrendszer és a szimbolikus tõke azonban ennél is nagyobbra „jegyeztette” a vagyon értékét. A nagyméretű állóvagyont nem lehetett elrejteni, s mivel a vagyon látható méreteit ebben az idõszakban tanácsos volt korlátozni, a minõségre helyezték a hangsúlyt (nagy ház, különleges autó, különlegesen drága lakberendezés, külföldi utazások, öltözködés). A család messze az átlag felett fogyasztott, mindent megvásárolt és fogyasztott, ami elérhetõ volt. Pénzt, ékszert sõt valutát is felhalmoztak. A vállalkozás működtetése a birodalomépítés elveit követte, s gyakorlatilag eljutott a szocializmus törvényei által megtűrt legszélsõ határig. (A meggazdagodásban ennél tovább csak azok juthattak, akiknek hivatali rangjuk védelmet jelentett az elszámoltatásokkal szemben).

Ha ezeknek a családoknak a családfáját vizsgáljuk, akkor kivétel nélkül felfedezhetünk benne valamilyen rendhagyó elemet. Legtöbbjük más faluból költözött, vagy házasodott be a faluba, ahol vállalkozásba kezdett. Ugyanakkor olyan családból származtak, ahol nem a földművelés volt az alapvetõ foglalatosság. Többen közülük mesterséget tanultak. Több esetben kimutatható a nem székelyföldi eredet és nemegyszer a nem magyar etnikumú eredet is.

Ma ezek a vállalkozók sokkal visszafogottabbak mint 1989 elõtt. Ennek több oka is van.
Tizenöt-húsz év erõteljes hajtás áll mögöttük, s számukra az 1989-es változások valóban változást jelentettek. A hiányok nem szűntek meg, de a szívásos piacszegmensek új területek felé tolódtak el. A hatalmi kapcsolatrendszer kicserélõdött. Az egész korábbi vállalkozást új alapokra kellett volna helyezni. Közülük csak az maradt a ringben aki fiatalabb lévén képes volt alkalmazkodni: új jog és játékszabályokat tanulni. A felhalmozott vagyon háromféle módon értékesítõdött: egyrészt a korábbi vásárlási igény szabad kiélése (új autók, nyaraló stb.), másrészt szolgáltató jellegű befektetések eszközlése (pl. vendéglõ, kocsma, üzlet nyitása stb.), harmadrészt: a család fiatal generációjára történõ hatalomátengedés, ami egyértelműen kereskedelmi tevékenység indításához vezetett.

Általában mindhárom megoldásra jellemzõ, hogy az eddig aktív családfõ háttérbe vonul, a felhalmozott vagyon azonban mozgásban marad. (A falusi fiatalok esetét külön elemezzük.) A családfõ korábbi gyakorlata, kapcsolathálója védõernyõt jelent az újonnan beindult, a régitõl eltérõ vállalkozás felett, de a korábbi modell nem érvényesíthetõ. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy ezekben a családokban a vagyonkezelés tekintetében ma objektív törés mutatkozik, s ez a törés mind a felhalmozott javak, mind az azt működtetõ, elitszerepben lévõ család további sorsára kihat. Ma a vagyon és az elitpozíció egyaránt az átalakulás fázisában van.

Ez a típus csak nagyobb falvakban fordult elõ, falvanként általában két-három eset a jellemzõ. A vállalkozás jellege miatt azonban rendszerint nem egy faluhoz, hanem egy-egy kisebb régióhoz tartozónak kell tekintenünk õket. 1989 után ez a típus létszámban nem gyarapodott. E típus társadalmi szerepe 1989 elõtt elsõsorban negatívumokkal írható körül. Mindaz, ami a
helyi társadalom szemében látható volt belõle, az részleges elfogadásokkal ugyan, de kétesnek, gyanúsnak minõsült. Ezért ezt a típusú vállalkozást nem a „saját”, hanem az „idegen” világhoz kap- csolták. Mindez ugyanakkor egyfajta felnézéssel, tisztelettel is keveredett. Beszéd tárgyát képezte ugyan, de a rá irányuló figyelem és a róla való beszélés többnyire a távolságteremtést szolgálta.

Működésüket tekintve ezek a vállalkozások jelentették azokat a próbálkozásokat, amelyek egyrészt a helyi erõforrások és lehetõségek kiaknázására törekedtek, másrészt ismerték a következetes vállalkozásfejlesztés módozatait. Tulajdonképpen az 1940 elõtti „idegen” vállalkozások modelljét követték. A szocialista társadalom azonban olyannyira sajátos pályára terelte õket (túlspecializálódás, a személyes kapcsolatok túlhangsúlyozása, a fejlesztés rejtett módozatainak keresése, luxusfogyasztásra való beállítódás, az ügyintézés személyessé és egyszemélyessé válása), hogy stratégiájuk 1989 után már nem volt érvényesíthetõ, nem alakulhatott ki „családi dinasztia”. 1989 után a piaci szabályok kisméretű érvényrejutása kiiktatta a folytatás lehetõségét, hiszen ez a vállalkozástípus kimondottan a piaci szabályok hiánya közepette lehetett működõképes.

A romániai társadalom bonyolultságát és átmeneti jellegét mutatja az, hogy a belsõ váltást a környezet nem érzékeli, a vállalkozástípusról, mint elitszereprõl kialakított kép gyakorlatilag háborítatlanul él tovább. Ha ez a típus bármilyen társadalmi szerepre törekedne, könnyen megszerezhetné azt a létezõ szimbolikus tõkére való egyszerű utalásokkal is. Még csak a konvertálással sem kellene foglalkoznia. Belsõ gondjai miatt ezt nem teszi, ennek ellenére a falu - elit család viszony, mentális síkon a negatív reminiszcenciákat elhagyva, de a korábbi formájában él tovább. Az elitszerep ilyenformán több évre megelõlegezett.