Sepsiszentgyörgy régió bemutatása

A gazdasági elit vizsgálata - Dénes Judit

Volt vezetõ független vállalkozói szerepkörben

Ez a típus jelenti a vizsgált régióban ma a nagybetűs vállalkozót. Tagjai a 45 és 55 év közötti volt vezetõkbõl verbuválódtak. Egy-egy vezéregyéniség köré többen is tömörülnek részvénytársaság keretében, de a csoportból a vezetõ személyiség számít központi figurának. Városunkban is mindenki ismeri õket, nevük fogalommá vált.

Általában csak vezetéknevükön emlegetik õket, gyakran a családnév gyűjtõnévképzõs alakjával is, ami nem annyira személyükre, hanem inkább a mögöttük álló, frissen épített birodalomra utal. A figyelem középpontjában állnak, új kezdeményezésükre éppúgy figyelnek a városok lakói, mint apró cseprõ személyes ügyeikre (hol járnak, mit mondtak, mit vásároltak, mit akarnak stb.). Bizonyos értelemben mitizált szereplõk. 1989 elõtt mind ezen vezetõ személyiségek, mind pedig a közvetlen munkatársaik vezetõ szerepeket töltöttek be állami vállalatoknál vagy az adminisztrációban. Nagyobb részük sosem volt igazán elsõ ember, csak második, harmadik. Kisebb részük volt már elsõszámú vezetõ is, de 1985-1986 után háttérbe szorultak. Ismerték a szocialista gazdálkodás és vállalatvezetés minden mozzanatát, rendelkeztek azzal a kapcsolattartási és kapcsolatépítési képességgel, amely egy ipari
vagy hivatali szerkezetet életben tarthatott. Ez a réteg már a hatvanas–hetvenes évek fordulójára jellemzõ részleges ideológiai nyitás neveltje. Elsõsorban nem ideológiai, hanem szakmai képzést kaptak (eltérõen az idõsebb korosztálytól, aki inkább politikai jellegű képzést kapott, és mind a mai napig jobban ragaszkodik az állami struktúrákhoz.). Akik közülük egyes számú vezetõi pozícióba jutottak, azok megpróbálták pragmatikusabb stílusukat érvényre juttatni, s ez népszerűséget hozott számukra egy-egy vállalaton belül. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas évek második felének túlideologizált világában távozniuk kellett az igazgatói székekbõl. Nagyobb részük azonban - sikeres szakemberként is – a második vonalbeli csendes várakozást választotta.

1989 után azonnal kezdeményeztek, méghozzá egyszerre két síkon. Elhagyták a korábbi állami terepet (végsõsoron bizonyos értelemben magányosak és mellõzöttek voltak), vállalkozásokat alapítottak kft.-k, részvénytársaságok formájában. Ugyanakkor néhány hónapig kísérletet tettek a közéletben való megjelenésre is (átmeneti tanácsok, RMDSZ, rendezvényeken való megjelenés). Ez a közéleti szerepkeresés nem tartott sokáig. Fél év, egy év után már csak a vállalkozásfejlesztésre koncentráltak, s a volt vezetõgarnitúrából további személyeket csábítottak magukhoz. Minden ilyen vállalkozás tulajdonképpen egy-egy „elitbokor”, melynek létszáma 3-15 között váltakozik.

Indulásuk nagyon sikeres volt. Ezt több tényezõnek köszönhetik, mindenekelõtt korábbi vezetõi tapasztalataiknak, pragmatikus elveiknek, szervezési gyakorlatuknak, helyi és országos kapcsolatrendszerüknek, az indulást lehetõvé tevõ anyagi helyzetüknek, a kereskedelmi szabályozások korai rendezetlenségének, de nem utolsó sorban bátorságuknak és kezdeményezõkészségüknek. Különösen a kereskedelem terén voltak sikeresek (nyersanyagexport), de hamarosan ráálltak a termelésre is.

Ezeknek a vállalkozásoknak a hároméves útja a szó szoros értelmében vett „birodalomépítéssel” jellemezhetõ. A terjeszkedés egyrészt az infrastruktúra folyamatos bõvítésében (telekvásárlások és bérletek, építések, részesedések megszervezése stb.), másrészt a vállalkozás személyi és szervezeti kereteinek bõvítési módozataiban (belsõ szerephierarchia kiépítése, belsõ vállalati magatartásrendszer kialakulása, a cég kifele mutatott arculatának megterveztetése stb.) látszik a legjobban. Egy-két kivételtõl eltekintve hiányzik a gazdagság és a tõkeerõs pozíciónak a társadalom szimbolikus síkjára való átfordítása (konvertálása). A helyi társadalomban, a régióban nem, vagy csak igen kevéssé igyekeznek eladni magukat, s ha ezt cégszinten teszik is, egyéni, családi szinten gyakorlatilag egyáltalán nem. Ezzel a három jellemzõvel röviden foglalkoznunk kell, mert mindegyikük az elit e típusának mai működését illusztrálja. A jelzett elittípus nem a korábbi hatalmát, hanem a korábbi pozíciójában szerzett, illetve a korábbi pozíciójából származó elõnyöket fordította át sikeres vállalkozássá. Teljesen új szerepet, új pozíciót teremtett magának, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy korábbi habitusát egy teljesen új kontextusba helyezve kezdte működtetni.

Ezért nem véletlen, hogy saját birodalom gyanánt tulajdonképpen azt igyekszik megteremteni, amit korábban, másodrangú vezetõ korában a körülmények vagy a fõnökök nem engedtek meg neki. A terjeszkedést célzó stratégiákban és kivitelezõ eljárásokban több a szocializmusból ismert fogás, mint a vállalkozások „nagykönyvében” azonosítható eljárás. Terjeszkedési igénye folytonos, ahol rést lát, oda igyekszik belépni, de sokkal inkább az elfoglalás, mint a kiaknázás céljából. Ez az elv („ahol én vagyok ott más nincs”) a hatókör kiterjesztésére törekszik, s kevesebbet törõdik azzal, hogy az új terület képes lesz-e működni hosszabb ideig, ez a működés eredményes lesz-e. E mentalitás számára nem a működésbõl származó saját erõ adja az igazi biztonságot, hanem a határok kiterjesztettsége, amit szükség esetén összébb lehet vonni, s így megvédhetõ az igazán fontos részek integritása. Természetesen vannak más, a szocialista vállalatvezetés gyakorlatából átvett mozzanatok is. A szervezetépítés, illetve a szervezet belsõ arculatának kialakítása szintén sok a korábban kialakult habitusból deriválódó mozzanat. Belsõ szabályok helyett a bensõséges személyi kapcsolatok a fontosabbak, a belsõ információáramlást, a döntési mechanizmusokat nem annyira a vállalkozás logikája, hanem a személyközi kapcsolatrendszer szabályozza. Ezek a kapcsolatok régi keletűek, s természetesen beleszóltak már a szervezeti struktúra kiépítésébe, a vezetõi pozíciók kialakulásába és betöltésébe is. A belsõ szerkezetnek ezt a személyközi kapcsolatokban való feloldottságát a tulajdonosok–beosztottak viszony aszimmetriájának erõteljes hangsúlyozásával leplezik (szigorú követelményrendszer, autoriter magatartások stb.).

Az elit e típusának a kifele irányuló magatartásából hiányzik az újgazdagokra olyannyira jellemzõ konvertálási gyakorlat, a gazdasági pozíciót társadalmi szereppé, szimbolikus értékű kulturális szereppé fordítják. Egyik-másik vállalkozás cég szinten kísérletet tesz erre, de a vállalkozásokat vezetõ elitcsoportok tagjai személyesen nem foglalkoznak konvertálással. Anyagi helyzetük lehetõvé teszi a nagymértékű fogyasztást, de ez rejtett, befele forduló marad (ingatlanvásárlás, autók, utazások stb.). Nem költekeznek nyilvánosan, nem jelennek meg reprezentatív céllal a nyilvános térben, nem eszközölnek nyilvános jellegű kulturális befektetéseket. Ennek több oka van, a legfontosabbnak az tűnik, hogy egyfajta legitimációs krízis okán ezt a konvertálást pillanatnyilag feleslegesnek tartják. A krízis lényege abban áll, hogy nem tudnak egyértelműen megküzdeni régiónknak azzal a hagyományos szimbolikus erejével, amely a mindenkori elitet (ez esetben a saját társadalomból kinövõ elitet is) az idegenszerűség irányába tereli (errõl a szimbolikus marginalizálódásról az alábbiakban részletesebben is lesz szó, itt csak annak kapcsán tettem említést róla, hogy ez a jelenség teszi fölöslegessé az újgazdagokra általában jellemzõ konvertálási gyakorlatot). Ma ez az elit komoly gazdasági erõt képvisel, kiterjedt hazai és külföldi kapcsolathálóval
rendelkezik, s a kezdeti gyors meggazdagodás után ma lassan tovább építi vállalkozásait.

Némely területen néha vissza kell vonulnia, ez részben a reformfolyamatok lassúságából, részben a már említett kiterjesztési gyakorlat át nem gondoltságából fakad.

A régióban egyértelműen uralkodnak, bár az utóbbi évben az állam centralizációs elképzelései kellemetlen megszorításokat jelentettek rájuk nézve. Ennek a rétegnek pénzben, infrastruktúrában, kapcsolatokban még igen sok kihasználatlan erõforrása van, bár föltételezhetõ, hogy mentalitása, 1989 elõttrõl hozott szervezõ habitusa okán ezeket a tartalékokat csak végszükség esetén képes mozgósítani.

A régióban nincs több 4-5 olyan vállalkozásnál, amelynek vezetõi ebbe a típusba sorolhatók. Azonban ezek a vállalkozások ma már részvénytársaságok, vagy holding jellegűek, s a kezdéskor vagy menetközben betársult további elit-tagok révén az e típusba tartozók száma ma már kb. 30-50 között ingadozik. Számuk nem nõhet, mert a korábbi vezetõi struktúrákból már minden ember „lefoglalt”, utódnevelésre pedig ez a típus egyáltalán nem törekszik.

Létszámcsökkenés sem várható, mert a kölcsönös lekötelezettségek okán senkinek nem célszerű az egyéni útra lépés. Végsõ soron egyfajta érdekcsoportról van szó, amely 3-5 vállalkozás - csomópont -köré tömörül, s ezek a struktúrák tartósnak mutatkoznak. Társadalmi súlya a vizsgált elitrétegnek nagyobb, mint bármely más típusnak. A szimbolikus súly és a társadalmi/gazdasági életre gyakorolt hatás között azonban lényeges eltérés mutatkozik. A szimbolikus súly nagyobb, ezt maga az elit szinte egyáltalán nem termeli, a társadalmi környezet viszont nagyon intenzíven foglalkozik vele. Azt lehet mondani, hogy ennek a rétegnek a szimbolikus súlyát szinte teljes mértékben a környezet termeli. Életmódjukról, gazdasági terveikrõl, befolyásukról stb. sok-sok úgynevezett „biztos” ismeret kering környezetükben, ezek nagy része nyilván egyszerű kitaláció, vagy részleges tudások utólagos kikerekítése. A róluk alkotott kép ambivalens, pozitív és negatív elemek meglepõ módon keverednek benne (ennek tárgyalása már nem tartozik ide).

A közéletre, a gazdasági életre gyakorolt hatásuk nehezen ítélhetõ meg. Mivel egy-egy város vagy vidék még nem önálló a saját társadalmi-gazdasági életének megszervezését illetõen, gyakorlatilag nem nagyon van mire befolyást gyakorolni. A központi meghatározó erõ nagyon erõs, s ez a réteg még semmilyen területen nem tudja felvenni az állami struktúrákkal szemben a versenyt. Kis, helyi ügyekbe már beleszól, de cselekvési lehetõsége csekély. Ami pedig a közéleti súlyt illeti, ott a humán elit vezetõ tagjai még mindig mindenkit leköröznek. Mivel a jelzett elittípus vállalkozásai és magatartása meglehetõsen „belterjes”, klikkszerű, gazdálkodási és ügyintézési modelljük nem találhat követõkre, s nem foglalkoznak fiatalok felfuttatásával sem. Mentálisan a középpontban vannak, ehhez mérten tényleges hatásuk egy-egy városra vagy régióra nézve csekélynek mondható. Tulajdonképpen ez a réteg a mai gazdasági életünknek legellentmondásosabb része. Mindenki róluk beszél, sokan õket helyezik az elõtérbe, az ilyen típusú elitben bíznak, ezt tekintik modellnek, miközben a rá jellemzõ tényleges, illetve várható társadalmi szerep egyáltalán nem felel meg a róla alkotott képnek.

Tény, hogy „elõl “ vannak, de képletesen szólva azt kell mondani róluk, hogy inkább állnak, mint elõre mennek.