Sepsiszentgyörgy régió bemutatása

A gazdasági elit vizsgálata - Dénes Judit

Volt vezetõ – függõ vállalkozói szerepben

Ebbe a típusba általában ötven évnél idõsebbek tartoznak, akik 1989 elõtt a gazdaságiéletben vagy a megyei, városi adminisztrációban vezetõ szerepet töltöttek be. Fõnökök voltak - ahogy a népnyelv nevezte õket -, és ma is azok. Vállalkozásaikat rendszerint ugyanarra a vállalatra telepítették, amelynek elsõ számú vezetõi. A vállalkozás pedig az általuk vezetett vállalat tevékenységének kiszolgálására, vagy termékeinek értékesítésére irányul. Ezt az elitréteget a
köznyelv ma is a „fõnökök“ névvel illeti.

Elõzõ pályafutásuk megegyezik a romániai szocialista vezetõ tipikus karrierjével. A 70-es évekbeli iparosítás során kerültek igazán jelentõs vezetõi pozícióba. Annak a kornak a neveltjei, amely a példaszerű, egyszemélyes vezetés modelljét állította középpontba (50-es, 60-as évek). Sok éves vezetõi gyakorlatra tettek szert, s a vezetõi szerep egyértelműen elitpozíciót is jelentett számukra (a hatalmi körhöz tartoztak, fizetésük magas volt, különleges juttatásokban részesültek). A nyolcvanas évek második felében az etnikai jellegű kádercserék alkalmával második vonalba szorultak vissza, ez azonban 1989-ben nagy elõnnyé változott: a népakarat nem õket, hanemutódaikat menesztette a vállalatok élérõl, õket pedig „visszahelyezte“ abba az elsõ számú pozícióba, amelytõl a kommunista vezetés úgymond megfosztotta. Egyik napról a másikra ismét „kiskirályok“ lettek, s gyakorlatilag bármit megengedhettek maguknak.

Habitusuknál fogva gondolkodás nélkül megtesznek mindent, amit jónak tartanak, mert neveltetésük azt diktálja, hogy õk „tudják a jó megoldásokat”. Cselekedeteikhez ezen a magyar lakosságú vidéken mindig legitimációt adott az is, hogy „magyar vezetõként” pozitív beállítást kaptak a közvélemény szemében. A jelzett elitréteg vállalkozásait induláskor arra építette, hogy

Romániában a törvény értelmében nem zárta ki egymást a vállalatvezetõi, illetve az adott vállalatra építõ vállalkozói szerepkör. Ezért alakíthatott egy igazgató egy-két vezetõállású munkatársával például olyan vállalkozást, amely az általuk vezetett vállalat termékeinek forgalmazásával foglalkozott. A beindításhoz elegendõ volt a bejegyeztetéshez szükséges néhány tízezer lej, az egész vállalkozás gyakorlatilag csak papírmunkából állt, és igen jelentõs profitot hozott. Ebben a helyzetben persze általánossá vált a vállalat munkájának manipulálása a csúcsára helyezett kft. érdekeinek megfelelõen. A szocialista vagyon egy része ily módon mintegy átfolyt magánvállalkozások kezébe. A törvények szigorítása után a vállalkozások valamelyik családtag neve alatt futhattak tovább.

Természetesen mindehhez az 1989 elõtti igen kiterjedt kapcsolatháló, az adminisztrációs és adóügyek szövevényében való jártasság s a szavakban ki nem mondott „elvtársi egymásrahangolódás” is szükséges volt.

Az átláthatatlan érdek-összefonódások valamint a könyvelési trükkök miatt ennek az elitrétegnek a gazdasági helyzetét áttekinteni lehetetlen. Mindenki másnál látványosabban fogyasztanak és terjeszkednek, az elithabitust (a szó szocialista értelmében: „nekem szabad“) magától értetõdõen élik meg. Közéleti szerepük még nem igazán jelentõs. Pozíciójuk ma is szilárd, illetve amennyire meg lehet ítélni, egyre szilárdabb. Az újabb centralizációs elképzelések, a reformok halogatása ennek az elitrétegnek kedvez. Vélt anyagi erejükhöz mérhetõ gazdasági vagy más természetű kezdeményezéseik, befektetéseik azonban még egyáltalán nincsenek. A régióban mintegy 20-30 között mozog azoknak a száma, akiket egyértelműen ebbe az elitkategóriába sorolhatunk. Azonban mögöttük, mellettük még körülbelül kétszer annyi közvetlen munkatárs van, aki ugyanakkor vezetõ pozíciót is elfoglal. Ez a réteg is klikkszerűen szervezõdik, akárcsak a független szerepet vállaló elit, de az egyes csoportok között jóval nagyobb az affinitás, az alkalmankénti kooperáció. Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy ez az elitréteg, amelyben hellyelközzel a helyi román elit egy része is helyet kap, vagy legalábbis kooperációs kapcsolat alakul ki köztük (adóhivatal, ellenõrzõ hivatalok stb.).

E réteg társadalmi súlya gyakorlatilag a fordítottja annak, amivel a független szerepet vállaló volt elit rendelkezik. A saját magáról alkotott kép formálására ez a réteg nem törekedik kitüntetetten, a közvélemény viszont annál erõteljesebben. Ez a kép azonban döntõ jelleggel negatív, elsõsorban azért, mert ez az elit – vállalati vállalkozóként – az alkalmazottak munkáján gazdagodik meg (legalábbis mindenki ezt mondja, hangosan, jól érthetõen). Csak annyi engedményt tesznek irányukba, hogy „legalább megvásárolhatnák a gyárat az államtól “. Ezzel a negatív képpel az elit nem törõdik, mint ahogy gazdasági erejének valamiféle szimbolikus hatalommá való konvertálásával sem.

E negatív kép ellenére azonban a jelzett elitréteg társadalmi pozíciója gyakorlatilag meghatározzaa város, a vidék életét, hiszen ez a réteg végsõ soron nem más, mint a központi elképzelések gyakorlatba ültetõje. Vállalkozásaik, anyagi erejük kisugárzása ehhez képest nem is létezik, vagy elhanyagolható. Õk maguk is az állami pozícióból származó szerepre játszanak rá inkább, ez tetszik nekik, ezt próbálják érvényesíteni. A vállalkozásaik jól mennek, de ez számukra egyelõre mintha csak egyfajta többlet lenne. Vállalkozásaik révén „új“ elitnek számítanak, valójában csak a régi elit szerepkörét töltik be. A társadalom szemszögébõl nézve vállalkozásaik „nem működnek“, nyilván közvetlen hatásuk sincs. Ez az a réteg, amely a legkevésbé átvilágítható, holott a mai gazdasági jelenségek legtöbbjére ennek az elitrétegnek a működése adhatna magyarázatot. Nem átlátható részben a jól begyakorolt „egymásrahangolódási“ technikája miatt, másrészt pedig azért nem, mert ezen a vidéken a magyar „kommunista rétegrõl“ beszélni tabu volt és tabu maradt. Különösen a regresszív hatást kifejtõ vonatkozások érdemelnének nagyobb figyelmet. A gazdasági életre gyakorolt negatív hatások mellett még az is szembetűnõ, hogy e rétegnek a mai működése milyen kitartóan rombolja a „gazdasági elit“ fogalmával jelölhetõ, ezen a vidéken mindig is ambivalens megítélés alá esõ társadalmi szerepet.