Sepsiszentgyörgy régió bemutatása

Az emberi tevékenységek fajtái - Dénes István

Faipar-bútoripar

A faipart 25 kisvállalkozás alkotja azóta, hogy bezárták a megye legnagyobb bútorgyárát, a Confolux Rt.-t. A vállalatok vegyes palettát jelenítenek meg. Van közöttük, aki csak deszkavágással, van aki faházak elõállításával, mások bútorgyártással foglalkoznak. Még a legkevésbé anyagintenzív terület, a játékgyártás is jelen van a mezõnyben. A vegyes termék és technológiai struktúra ellenére ez az egyedüli iparág, amely mind tõkenagyság, mind a vállalat méretének tekintetében a leginkább kiegyensúlyozott mezõnyt hozta létre. Érdemes lesz figyelni a polarizáció kialakulását. Az ágazat jövõje a háromszéki erdõkitermelés és a létezõ faipari hagyományra épül. Ez a terület a pityókatermesztés után a leginkább háromszéki jellegű tevékenység. Az erdõk visszaszolgáltatása különleges mozgásokat okozhat az input oldalon.

De a fa bõsége inkább csak a gáterek (fűrésztelepek) alakulásának kedvez.
Magasabb feldolgozást igénylõ termékeket is létrehozni képes vállalatok akkor jönnének létre, ha nagyon leszorítanák az erdõkitermelés volumenét. Ez a szegmens továbbra is az exportpiacokat támadja rönkjeivel, nyers vagy félszáraz deszkájával. Az 1995-1997-es periódusban az iparág helyi szereplõi háromszorosára növelték termelésüket. Az ágazat jövõjét még nagyon alakíthatja a volt bútorgyár további sorsa. Várhatóan, ha kisebb létszámmal és forgalommal is, de újraindítják ezt a vállalatot. Ez esetben további terjedési kisugárzásokat indíthat el a nagyobb cég. A város továbbra is vonzani fogja a faipari mérnököket (akiket az országban csak Brassóban képeznek) és szakembereket.

A faipar lehetne Székelyföld és ezen belül Sepsiszentgyörgy zászlós ágazata, de az utóbbi tíz év ipartalanodása súlyosan visszavetette ezen ágazatok fejlõdését. Gyakorlatilag ebben az ágazatban valósult meg leggyorsabban az, amit a gépiparban egyáltalán nem mertek végrehajtani: az üzemek bezárását, az alkalmazottak elbocsátását. A székelyföldi faipari-bútoripari vállalatok nagyon gyengén voltak bekapcsolódva a nemzetközi kereskedelembe és ezt sem a menedzsment saját kapcsolatrendszerén keresztül érték el, hanem a romexport vállalatokon keresztül. Tehát, amikor jött a rendszerváltás, súlyos piacveszteséget kellett elkönyvelnie ezen vállalatoknak.

Technológiájuk 1989-ben, hasonlóan a többi „könnyebb” ipari vállalathoz, 15-20 éves lemaradást mutatott a világszínvonalhoz viszonyítva. A menedzsmentnek nem volt sem modern piacismerete, sem hatékony üzletvezetési kultúrája. Ezenkívül az a megérzésem, hogy az egész székely bútoripar merénylet áldozata lett, a biztosan exportálható nyersanyagot úgymond fel kellett szabadítani elsõsorban a kivitel, valamint más régiók faipari-bútoripari vállalatai számára, és az országos bútoripar leggyengébb bukaresti védõernyõvel rendelkezõ szegmense éppen a miénk volt. A lebomlást gyorsította az is, hogy már azonnal a ’89-es fordulat után a legképzettebb mestereket csábították el az újonnan alakult fafeldolgozó kisüzemek vezetõi, így a nagy bútorgyár mindinkább elvesztette a szakembergárdáját. A legtapasztaltabb szakemberek ugyanakkor nyugállományba vonultak, ezzel is súlyosbítva a szakemberhiányt.