Sepsiszentgyörgy régió bemutatása

Fémforgácsolás, hõkezelés

Ezt a területet máig a volt Imasa Rt.-ben kifejtett tevékenység jelenti Sepsiszentgyörgy
számára. Az 1992-es népszámláláskor rögzített 16 327 feldolgozóiparban foglalkoztatottból 5318- an dolgoztak ennél a vállalatnál. Tudni kell, hogy 1989 végén még 7000-en dolgoztak a cégnél.

Az elbocsátásokból és nyugdíjazásból adódó személyzet-csökkenés dinamikáját az alábbi
ábra mutatja. 1997-ig a létszámcsökkenést az önkéntes kilépés és nyugdíjba vonulás okozza. Ez után adminisztratív tömeges elbocsátásokra kerül sor mindhárom évben.

A vállalat életét meghatározta, hogy fõ kapcsolószekrény beszállítója volt a közben
gyakorlatilag teljesen felvevõpiac nélkül maradt brassói Roman Rt.-nek, a kamiongyárnak és a bukaresti Rocar Rt.-nek, az autóbusz-összeszerelõ cégnek. A vállalat további sorsa ezen ipari létesítmények túlélésétõl nagymértékben függ. Az Imasa Rt. munkavállalóinak számát és fõ osztályozását az alábbi táblázat mutatja.

A vállalat kapcsolószekrényeket, vezérmű-szekrényeket, meghajtás nélküli gépkocsitengelyeket, valamint egyéb erõátviteli elemeket és ezek tartozékait gyártja. Ezekhez szerszámelemeket is állítanak elõ. A kapcsolószekrényeket megtervezik, és az alkotóelemek elõállításától az összeszerelésig minden munkafázist elvégeznek. Az autótengelyeket 25%-ban állítják elõ, a többi tartozékot a brassói gyárban szerelik rájuk. A szakembergárda jórészt fémforgácsolást végez, 15%-a pedig melegmegmunkálások területén tevékenykedik (öntés, hengerelés, kovácsolás). A technológiát az 1970-es évek végén fejlesztették ki. A licenciát német gépipari vállalatoktól vásárolták, amelyet nem védtek le az utóbbi 10 évben, ezenkívül saját újításokat és műszaki eljárásokat is kifejlesztettek, melyek részben ma is védjegyezettek.

Ez a megmunkálási-összeszerelési módszer most is versenyképes volna egy kis automatizálási átszerelés után.

A termelésben dolgozók között – a vállalatnál dolgozó gépészmérnökök szerint – 6-7 % volt 1999-ben azon munkások száma, akiket szakembereknek nevezhetünk, tehát fegyelmezettek, a rájuk kirótt feladatot önszántukból elvégzik, önállóan megoldják egyszerűbb rajz alapján a darab elkészítését. Ezek a szakemberek azonban koruknál fogva fokozatosan nyugdíjaztatták magukat, illetve a vállalatbomlási periódus kezdetekor elszegõdtek a kivált mérnökök és mesterek által létrehozott kis szerelõ-javító cégekhez. A többi szakmunkás, akiknek szaktudása inkább a betanított munkás szintjén van, a taylorista szenzomotoros képességgel valamint a gyári munkás szocializáltságával rendelkeznek. Legtöbbjük a keleti megyékbõl származik, általában földművelõ családból. Semmilyen családon átörökített ipari kultúra nem jellemzi õket. Egyik vezetõ állítása szerint háromnegyedük „inkább lapátolná, mint esztergálná az alkatrészt”. Egy másik volt gyári mérnök szerint „nagyrészt csak azt az egy gépet ismerik, amelyen dolgoztak és azt a munkafázist, amelyet végeztek”. Legtöbbjük elbocsátás után csencseléssel foglalkozik. Nem látható be, mekkora a diszkrét tudásuk, melynek egyik forrása a felhalmozott tapasztalat. Ez a tudás az új helyzetek értelmezésénél szükséges készségekbõl áll, a figyelem és állandó készenlét, reakcióképesség. Az a kérdés, hogy kikerülve az ipari környezetbõl, milyen tapasztalatokat szereztek. Ha úgy érzik, hogy ez a félnomád „piaci árus” állapot nagyobb szabadságot és majdnem ugyanannyi jövedelmet jelent, mint a munkási szerep, valószínű nem lesznek hajlandók visszamenni az üzemcsarnokba. Az innovációra képes munkaerõt inkább a szerszám-elõkészítõk és karbantartók között találjuk meg.

Ezek hányada 2-3 % a fordulat utáni 750 fõbõl álló karbantartó-elõkészítõ személyzetbõl. Itt a fegyelmezett, feladatmegoldó kategória részaránya mintegy 15-17% volt. A kiszolgáló személyzet többi hányada a raktárnokok, rakodómunkások és melléképületek fenntartói voltak. Velük nem lehet számolni iparfejlesztési stratégia kigondolásánál.

A mesterek jó része nyugdíjaztatta magát, a tehetségesebb középkorúak még a kilencvenes
évek elején saját kis cégeket hoztak létre. Elfekvõ szaktudás nem számottevõ. De a nyugdíjazottak között találni visszahívható szakikat egy ipari rehabilitáció esetére, melynek az eljövetele nagyon elhúzódott már.

A részlegirányítást, menedzsmentet és tervezõgárdát magába foglaló ún. TESA (tervezésivezetési) csoport nagyon vegyes képet mutatott 1990-ben. A menedzsment külföldi kapcsolatépítési tapasztalatok nélkül vágott neki a piacgazdaságba történõ átlavírozásnak. Eleinte turisztikai igényét elégítette ki a vásárokon való részvételével. A kiállítás szervezõitõl nem azt kérdezték, hogy milyen mellékrendezvények lesznek, milyen promóciós anyagokat vihetnek és kik lesznek a gépipari szekció meghívottjai, hanem azt, hogy hány részvevõnek biztosítanak ingyen repülõjegyet és zsebpénzt (a kilencvenes évek elején még ilyen jóindulatot is lehetett igénybe venni). De miután kiélték ezen szükségletüket, érezve vállukon a vállalat mind súlyosabb gondjait, próbálkoztak a piaci diverzifikációval, ami majdnem teljesen reménytelen eset a termékoldali és felvevõpiaci merevség miatt. A létezõ gazdálkodó-hivatalnok reflexei miatt nagyobb ívű termékstruktúraátalakításba bele sem mertek fogni.

A tervezõgárda kis hányada tényleg rávehetõ lett volna új termékcsaládok kis mértékű
módosítására, adaptációjára, nagyobb részük azonban az adminisztratív kihelyezéses rendszer
védõernyõje alatt szerezte állását és sem szakmai, sem anyagi elkötelezettséget nem tudott magából kipréselni a tervezés területén. Ez alkotta a fölös részlegvezetési személyzettel a diplomás ballasztot. A TESA csoport valószínűleg felduzzasztott lehetett és létszámuk az eltávozások és leépítések során kapcsolati-hálós védettségük miatt nagyon nehezen volt csökkenthetõ.

A cég 1997-ben három jogi személyre bomlott, maradt a fõprofilt továbbvivõ nagyvállalat
jogutód, belõle kivált a karbantartó részleg egy része és a menetelõ szerszámelemeket elõállító
részleg. A karbantartók azóta csõ és gépelem összeszereléssel, valamint az anyavállalat és más cégek gépállományának javításával foglalkoznak. A másik részleg továbbra is elsõsorban menetelõ szerszámelemeket gyárt, ezenkívül a túlélésért bármilyen szerelõ munkálatot elvállal.