Illeszkedés a környezethez -- Dénes István

Városunk illeszkedésének szerencsés vagy szerencsétlen voltát kifejező faktor két elemből
áll össze: az egyikük összehasonlítja a városba és szűkebb környezetébe befolyó, külső eredetű értéket (vagyoni jellegű értékek és jövedelmek) az innen kiszívódó értékkel.
A másik tényező voltaképpen egy sor multiplikátor, amely azt fejezi ki, hogy a város
odanövése a nemzeti és ezzel együtt a nemzetközi munkamegosztás textúrájához mennyiben
változtatja meg a helyi gazdálkodási viszonyok hatékonysági feltételeit, mennyiben indukálja
jövedelemtöbblet keletkezését a belső gazdálkodási folyamatokban. Három ilyen gerjesztő tényező működhet: az egyik a termelési tömeghatás megsokszorozódása; a másik az a műszaki fejlődési többlet, amely a hazainál fejlettebb technikához való hozzáférés, valamint a hazai ballaszt-technika külföldre való „lepasszolása” nyomán keletkezik (bárcsak itt tartanánk !), s végül a harmadik az a hatékonysági többlet, amelyet a termelési szerkezetnek a ricardói komparatív költségelv mentén való átrendeződése tesz lehetővé.

Az illeszkedés az átengedett-szerzett jövedelmek szempontjából halmozottan hátrányos
régiót sejtet. Magas hozzáadottértékű iparunk nincs, nem folytatunk nagyszabású
tranzitkereskedelmet és a mezőgazdaságunkban is az elavult, munkaigényes állattartási módszerek, valamint a felaprózott mezőgazdasági tulajdon dominál. Városunk és régiója elsősorban tejet, húst, burgonyát, deszkát, cigarettát, textilanyagot, villanymotort, Dacia alkatrészeket, kapcsolószekrényeket, olcsó női munkaerőt, férfi vendégmunkaerőt, műanyag és karton csomagolóanyagot, valamint törött követ, homokot ad el és ezért főleg személygépkocsit, tartós fogyasztási cikkeket, külföldi utazásokat, energiát, üzemanyagot, fémipari nyersanyagot, gyapotot vásárol.

Vásárlásainkban az ipari végtermékek dominálnak és a stratégiailag nagyon fontos
energiahordozók. Egy város teljesen nyitott gazdasági rendszerként tud csak megélni, ez a teljes nyitottság annyit jelent, hogy régiójában elenyésző olyan termék, melynek útja a kitermeléstől a felhasználásig zárt körben a régióban valósulna meg (pl. a tehéntej). Ezzel szemben a helyi társadalmi építmény egy önvédelemre berendezkedett, zárt térséget mutat, teljes disszonanciában a XXI-ik század gazdasági-nyitási követelményeivel.

Az utóbbi időben a politikum előszeretettel emlegeti fontos versenyképességi aduként az
olcsó helyi munkaerőt. A globalizáció következtében az ún. olcsó munkaerőnkkel versenyben
vagyunk a távol-keleti és észak-afrikai munkaerővel is. Abszolút árversenyben (amikor csak a bérek összegét vizsgáljuk) velük nem tudunk kiállni, hiszen gondoljunk csak az éves átlaghőmérséklet különbségre a mi és a versenytársaink természeti környezetében és azonnal rájövünk, hogy a fűtési energia ára, plusz a lakhelyeink beruházásigénye közötti különbség (kartonfalak szemben téglafalakkal) súlyosan megdrágítja a mi munkaerőnket. Relatív árversenyben, amikor a bérköltséget a képzettséggel és politikai kockázattal súlyozzuk sem sokkal jobb a helyzet, mert a kistigrisek, kínai, indiai és mexikói munkaerő az utolsó tíz év technológiáján nevelkedett.

Szocializáltság tekintetében egy ötven évvel korábbi ipari kultúrát és az eredeti középeurópai
kultúrköri reflexeket hátrányosabbra cseréltük fel... Hiába vigasztaljuk magunkat azzal, hogy lám ennél és ennél a népnél fejlettebbek, képzettebbek vagyunk, ha igazán nem is velük versenyzünk, hanem olyanokkal, akik hasonló lehetőségekkel rendelkeznek és mégis jobb piaci sikereket könyvelnek el mint mi.

A bérek mai szintje nálunk a lakosság többségét a létminimum szintje alatt tartja,
emelkedésük pedig ütközik középtavú versenyképességi érdekeinkkel. Kitörési irány a képzés és a szakismereteink jobb értékesítése. Versenyképességünket csökkenti a géppark elavult léte, rossz gazdasági szerkezet, negatív töltetű nemzetközi arculatunk és a kezdő vállalkozásoknak túlzott állami adóztatása.

Az illeszkedés vizsgálatánál el kell különítenünk azokat a térségi egységeket, amelybe
integrálódnia kell a város gazdaságának. Ez belülről kifelé a következő koncentrikus egységeket öleli fel: (1) brassói agglomeráció; (2) román gazdaság; (3) magyar gazdaság; (4) nemzetközi gazdaság.