Hegyek, vizek tájak
Dénes Judit

Háromszék tájfelszíne nagyon változatos. Északi részét összefüggõ hegykoszorú övezi, északnyugaton a Persány hegység, északon a Dél-Hargita, keleten a Háromszéki havasok magaslanak az Olt lapálya és a patakok fölé. Ezekbõl déli irányba leágaznak a Baróti és a Bodoki hegység erdõ borította gerincei.
A hegyek közé beékelõdnek a Brassó-Barcasági medence északi nyúlványai, a Baróti, Háromszéki és Bodzafordulói medencék. A fenyvesekkel, kevert erdõkkel borított hegyek legmagasabb csúcsa a „keleti végeken” emelkedõ, 1777 m magas Lakóca, a Dél-Hargitában pedig a Kakukkhegy (1558). A medencék általános tengerszint feletti magassága 540 m körüli. A vidék legalacsonyabb pontja az ágostonfalvi Olt-kapu, legmagasabb pedig a már említett Lakóca.

A medencék jórészt tektonikus eredetűek, és azokat puha plio-pleisztocén korú üledékek töltik ki. Ezek borítják az egykoron elsüllyedt, s ma a lapályból kiemelkedõ régi hegyek csúcsait (Kõbánya, Dobolyka, Oltárhegy, Várhegy, Tatárdomb), így ezek tanúhegyek.

A hegykeret jórészt a Keleti-Kárpátok kréta és paleogén fliss övezetéhez tartozik, s homokkövekbõl, mészmárgából, konglomerátokból áll. Csupán a megye északnyugati részén jelenik meg a kristályos-mezozos övezet, jellegzetes mészköveivel, hogy helyet adjon földrajzi tájat tarkító és érdekessé tevõ karszt formák (dolinák, kõfülkék, zsombolyok, barlangok) kialakulásának.

A Hargita ideérõ nyúlványai szálában álló andezitekbõl és az ezt körülvevõ vulkániüledékes takaróból állanak (lávafolyások, görgetegek, lapilli, vulkáni bombák, hamu). E vonulat mélyébõl, a vulkáni utóműködés tanújeleként (szolfatára és mofetta) jelenik meg a kéndioxid, kénhidrogén és a széndioxid, nem kevésbé az ásványvizek sokasága.

A törésvonalon messze elvándorló széndioxidnak köszönhetõ, hogy üledékes eredetű kõzetek vidékén is szénsavas vízzel működõ gyógyfürdõk (Kovászna, Elõpatak, Sugásfürdõ) jöhettek létre. Kisebb, helyi érdekű fürdõk alakultak ki a szénsavas-sós és kénes vizek övezetében (Hatolyka, Uzonkafürdõ, Kézdimartonos). Ezen a tájon történelmi hagyományai vannak a gyógyfürdõzésnek. Az említett természetes gyógytényezõket a fenyõs övezetek negatív ionokban gazdag, jellegzetes gyógy-mikroklímája egészíti ki. Ezek képezik itt a fürdõgyógyászat alapjait. A változatos földtani felépítés következtében ez a föld értékes ásványi kincseket õriz. 125 éve fejtik itt a szenet, közel negyed százada termelik a kõolajat. Hagyományai vannak a vasolvasztásnak, a mészkõégetésnek, a kõfejtésnek, kõfaragásnak, a kiváló asztali- és gyógyvizek palackozásának (Bodok, Bibarcfalva, Málnásfürdõ), a szénsavsűrítésnek (Málnásfürdõ). Kiaknázatlanok még a diatomit-, a bentonittelepek, az ásványvízforrások javarésze és a népiesen „féldrágaköveknek” mondott ásványok sokasága.

A székely ember sorsát, életét a vidék aránylag zord klímája is nehezítette. A mérsékelt kontinentális klíma itt találkozik a nyugati szelek szárnyán ideérkezõ óceáni levegõvel. A hegykeretet jellegzetes hegyvidéki éghajlat uralja. Mindezeket tetézi a Kárpátok közti medencékre jellemzõ, hõmérsékleti inverzió. Télen hideg, ködös levegõ szorul be a medencébe, a hegyek magasa pedig napfényben fürdik. Az egyensúly a déli órákban megbomlik, ám délután már ismét gyakran borítja ködtenger a tájat. Legtöbbször éppen Bodzafordulón mérik a legalacsonyabb téli hõmérsékletet, s ha az Ojtozi-szoroson átbukik az éles szél, a Nemere, hóbuckákkal torlaszolja el az utakat, nem egyszer megbénítja az életet.

Ezen a tájon írja le hatalmas kanyarját az Olt. Keletrõl a Feketeügy szaporítja vizét. Ez utóbbiba ömlik a Torja patakja, a Kászon és a Kovászna vize. Kanyarulatában magába fogadja a Barcaság folyóit, Erdõvidéken pedig a Dél-Hargitából alásietõ, halászásra alkalmas Barót vizét, a Kormost és a Vargyast. Kontinentális jellegük miatt kora tavaszig jégpáncél borítja õket. A vidék szabad víztükre újabban mesterséges tavakkal szaporodott Sepsibesenyõn, Rétyen, Sepsiszentgyörgyön.

A festõi Bodza-vidék vizeit a Bodza a hasonnevű szoroson át a Szeret folyóba viszi.
Gazdag, színes és szép e táj növény és állatvilága. Az alhavasi tájon ma is háborítatlanul él a siketfajd. A fenyvesek és a bükkösök övezetében jelen vannak a nagyvadak: a szarvas, medve, hiúz és a vaddisznó. Az utóbbi években örvendetes módon növekszik az állatállomány. A hegyi patakokban otthon érzi magát a pisztráng. Számos természetvédelmi terület, valóságos kuriózum várja az érdeklõdõ turistát. Ilyen a Rétyi Nyír, a torjai Büdöshegy környéke, a kovásznai Pokolsár, egész sor reliktum-növény, állatritkaság és négy dendrológiai park (Árkos, Vargyas, Dálnok, Zabola).

A magashegyi erdõk alatt a szürke podzol, alább a csokoládébarna erdei talaj, az alsóháromszéki síkságon, Szépmezõn jóltermõ, átmosott csernozjom és öntéstalajok borítják az anyakõzetet. A megye földrajzi tájegységei az Alsó- és Felsõ-Háromszéki-medence, a baróti és a bodzafordulói táj valamint az Olt-folyosó érdekes módon egybeesnek a történelmi-néprajzi tájegységekkel. Az elsõ két medence a Sepsi és Orbai szék területét, a Baróti-medence Erdõvidéket, az Olt-folyosó a nép által Oltfej néven ismert tájegységet, a Bodzafordulói medence pedig a románok lakta Bodza-vidéket foglalja magába.