"Leirhatatlanul pompás az a látvány, a régi úton haladva elénk tárul, midõn a Szent-Anna-tavát megában rejtõ hegytölcsér széléhez érkezünk. Mintha csak egy rége kialudt tûzhányó hegy óriási krátere tátongna elõttünk. Alattunk a lombos fákkal sürûn benõtt mélységes hegytölcsér alján, a gyönyörû gyeptérség kellõ közepén egy tükör simasságú kristálytiszta tengerszem tûze ragyog felénk.

A tó alakja kerekded, kerülete 1800 méter, közepén igen mély (12 méter); a víz színe kék, mint az égboltozat, a mely Nápoly felé borul, tiszta, átlátszó mint a tószéli vadvirág kelyhén rezgõ harmatcsepp. A hegytölcsér oldalát bükkerdõ borítja, partját nyulánk fenyõszálak koszorúja övezi.

A hely elragadó szépsége, elrejtett volta, az uralkodó isteni csend mintegy fölhivják itt az embert az örökkévaló isten imádására. Csakugyan e helyet szentnek minden idõben az emberek. A hagyományok szerint az õs magyarok Hadúrnak itt mutatták be az áldozataikat még akkor is midõn az õsi vallást szabadon nem gyakorolhatták. A hol egykor Hadúr oltárai füstölögtek, a keresztény magyarok vallásos kegyelete Szent-Anna tiszteletére búcsújáró kápolnát épített, a melyben évenként kétszer felhangzott az összesereglett hivek szent dicsõitõ éneke. Késõbb a búcsukat betiltották; azóta a kápolna elhagyatva áll; a hely azonban, a természetnek ez utolérhetetlen mûvészettel alkotott temploma a természet-kedvelõknek búcsujáró helye lesz az idõk végéig."

Részlet Dr. Hankó Vilmos
Az erdélyrészi fürdõk és ásványvizek leirása
címû könyvébõl

Erdélyrészi Kárpát Egyesület kiadása
Kolozsvár, 1891