Perényi János úrral, Magyarország marokkói nagykövetével Prezsmer Boglárka beszélgetett az Osonó Színházműhely marokkói fesztiválturnéja alkalmából.
Milyen élményekkel távozik az erdélyi társulat előadása után?
Nagy hatással volt rám az előadásuk. Szeretek színházba járni, és itt Marokkóban kevés alkalmam van rá, emiatt is örülök, hogy itt lehettem, és amiatt is, mert magával ragadt a produkció. Az összhangja, a kompozíciója, a használt eszközök végtelen egyszerűsége és mégis kifejező ereje, és nem utolsó sorban, az, hogy mennyire zsenge fiatalok adják ezt elő. Azt hiszem, az előadásról senki nem távozik nyomtalanul. A közönség reakcióján lehetett érezni, hogy átjárták őket a látottak.
Marokkóban is találkozni hasonló problémás élethelyzetekkel, mint amit az Osonó előadása fölvet?
Szembetűnő, hogy ebben az országban is sokan vannak, akik egyetem után nem találnak munkát. Ötmillió marokkói él külföldön, ezek közül talán hárommillió Franciaországban és Spanyolországban, de Olaszországba is sokan elmentek. Mintha, minden országból nagy lenne az elvándorlás. A Marokkóban élő magyarok száma alacsony ugyan, körülbelül 40-50 főre tehető, a három éves küldetésem ideje alatt, az egyszerűsített honosítási eljárás kapcsán hat eskütétel zajlott, és ennek mindegyike erdélyi kérelmező volt. Ez is mutatja, hogy milyen sokan hagyják el Romániát.
Ma a kultúrák közti kapcsolatépítés egyre fontosabbá vált, hogyan tud a követség bekapcsolódni a hídépítésbe?
A fővárosban, Rabatban négy katolikus templom van. Az egyiknek a kórusa, melynek tagjai különböző afrikai nemzetiségűek, megkerestek engem, hogy támogassam egy énekes hanganyag kiadásában. Sikerült összegyűjtenem hozzá egy kis támogatást, és arra kértem fel a csapatot, hogy tanuljanak meg magyarul is egy szép egyházi éneket, és ezt a korongra is rögzítsék. Örömmel töltött el, hiszen ezzel is hozzájárulhattam, hogy beinduljon a kultúrák közötti párbeszéd. Azt hiszem, itt Marokkóban értettem meg, hogy a keresztény katolikus egyház mennyire univerzális.
Mi jellemzi a marokkói életet?
Izgalom és korlátlanok a lehetőségek. Ez az első állomásom Európán kívül, egy ilyen bilaterális helyen felettébb kreatív lehet az ember. Jelen pillanatban is megismerkedtem jó pár értelmes marokkóival, itt Kenitrában, ahol a fesztivál zajlik. Marokkó állandóan mozgásban van, zajlanak az események. Előrehaladott korom ellenére, még mindig sportolok, teniszezem, úszom, és focizom. Azt tapasztalom, hogy a sport is tud kapukat nyitni: mivel a focival kissé egyedül maradtam, gyakran lemegyek a tengerpartra a homokban mezítláb focizó fiatalokhoz játszani. Sokan közülük nem is beszélnek franciául, de mégis jól lehet velük kommunikálni. Mára több magyar sportszövetség van kapcsolatban marokkói szövetségekkel, a két szakminisztérium pedig közös megállapodásokat írt alá. A sport terén nagyon sok kapcsolat indult be, és magyar ember a király gyerekeinek a testnevelő tanára is.
Mesélne nekünk arról a kapcsolatról, ami az ország lakósságát a királyukhoz köti?
A marokkóiak nagyon szeretik királyukat, VI. Mohamedet, és ugyanez a tisztelet övezi édesapját, a volt uralkodót, II. Hasszánt is. A maga hosszú uralkodása idején, II. Hasszán ellen több merényletet követtek el, sikertelenül. Példaértékű, hogy az egyik támadáskor háziorvosa áldozta fel az életét a királyért. Keménykezű uralkodó, jó politikus és nagy gondolkodó volt. Elvei mai napig korszerűek, sokszor idéznek belőle politikusok. Ő mondta például azt, hogy Marokkó olyan, mint egy hatalmas fa, melynek gyökerei Afrikába nyúlnak, de a levelei Európában lélegeznek. Az arabok hagyományos életformájából a generáció közti szolidaritást tartotta megőrzendőnek: a király szerint a hanyatlás akkor kezdődik, hogyha Marokkóban megépül az első öregek otthona. Ez a mentalitás világít rá igazán Afrika lelkére. (Osonó közlemény)
