A marokkói fesztiválturné Oujda-i állomásán, a 7. Nemzetközi Színházi Fesztiválon bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás után, Prezsmer Boglárka az Osonó társulatvezető-rendezőjét az első benyomásokról kérdezte
P. B: Túl van az Osonó az első marokkói fellépésen. Milyen benyomásaid voltak?
F. M: Az előadásra való készülés már akkor megtörtént, amikor átléptük a határt. Rögtön érik az embert hatások: meglepően kedvesek és kommunikatívak a határőrök, a rendőrök, egyáltalán mindenki. Szép másfajta táj, másfajta kultúra, ez kiderült az első pár kilométer után. Mindezen túl, számomra óriási élmény volt, hogy itt Marokkóban rengeteg egyetemista eljött az előadásunkra, és hogy megértették azt, megmozgatta, beindította őket. Elkezdték őket foglalkoztatni a bemutatott kérdések. Szakmailag valóban egy nagy sikert éltünk meg, de számunkra példaértékű az érdeklődés és a hozzáállás volt, ahogyan megkerestek bennünket az egyetemisták előadás után. Bár nem volt tervezve közönségtalálkozó, de megjelent közel száz egyetemista és azt mondták, hogy nekik kérdéseik vannak és üljünk le, beszélgessünk. Közel két órán át jártuk körbe a témákat. Kérdéseket fogalmaztunk meg és kíváncsiak voltunk egymás véleményére. Annak ellenére, hogy teljesen más kulturális és vallási hátterekkel rendelkezünk, sikerült egy nagyon intenzív, nyitott kommunikációt, találkozást létrehozzunk. Ez nagyon fontos számunkra. Tehát ez a fajta nyitottság, érdeklődés volt leginkább hatással rám. Már sok országban játszottunk, de ilyennel még nem találkoztam, fantasztikus élmény volt. Ez feltöltött bennünket, és elkezdte lebontani az otthonról hozott előítéleteinket.
P. B: Szakmailag mi az, ami érdekelte az arab fiatalokat?
F. M: Sok kérdést szegeztek nekünk, hiszen ilyen színházi kulcsban készült előadást még nem láttak. Izgalmas volt számukra az előadás világa. Rákérdeztek a zenére, a jelenetek vizuális hatásokra, az egész látványra és a köztük lévő összefüggésekre. Leginkább a színészek egyszerű, hatásos játéka ragadta magával őket. Kiemelték színpadi jelenlétük erősségét, a koncentráltságot és a teljes előadást átjáró energiát. Sokuk számára maradandó élményt jelentet, hogy színpadon valódi könnyeket láttak.
P. B: Milyen egyéb visszajelzései voltak a helyi egyetemistáknak?
F. M: Érdekelte őket a társadalomkritika, amit az előadás bemutat. Bizonyos szempontból ismerős volt számukra, hiszen, ahogy megállapították, ezek globális problémák, bár azt is jelezték, hogy tőlük távolabb állnak. Arra gondolok, hogy az ő kultúrájukban, a muszlim vallás által meghatározott életformában, a társadalmi vagy a családon belüli problémákról való kommunikáció elevenen létezik. A közösségen belül sokat beszélgetnek a vallási vezetőjükkel, ugyanez jellemzi a családokat is. Elmesélték, hogy minden pénteken – itt péntek az ünnepnap – összegyűl a vallási közösség és átbeszélnek alapvetően fontos, az életüket érintő, meghatározó kérdéseket, így társadalmi- szociális gondokat is. Meglepő volt számomra a fiatalok hozzáállása. Azt kérdezték, hogy ha Romániában a fiatalok jövőképe ennyire rossz, akkor miért nem csinálnak forradalmat ők maguk, hogy változtassanak ezen? Engem ez megdöbbentett, a gondolkodásmód, miszerint: fiatal vagyok, egyetemista vagyok, és ha nem tetszik, akkor van bátorságom ezt kijelenteni, és tenni azért, hogy változtassak rajta. Ezt a lendületet, cselekvés vágyat és a jövővel szembeni felelősség vállalást otthon már alig találjuk. Azt tapasztaljuk, hogy itt a lényeges kérdések napi témát jelentenek. Odahaza sajnos nagyobb a fásultság és a közömbösség.
P. B: Miben látják a marokkói fiatalok a megoldást a feltett kérdésekre?
F. M: Sokat beszéltünk arról, hogy milyen utak vezethetnek a megoldásokhoz. Többen kiemelték, hogy fontos a csend, hiszen megállni, és időt adni magunknak végiggondolni, érezni, és önmagunkban helyre tenni a dolgokat, ez az első lépés. Ami számomra valóban feltöltő volt, hogy 4000 kilométer távolságra az otthonunktól, egy hozzánk képest teljesen különböző kultúrában, más vallási közegben egyszer csak elkezdünk ugyanarról beszélni, mert mindannyian ugyan azt keressük.
(Osonó közlemény, 2014. május 17.)
