A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Székely Nemzeti Múzeum szeretettel hívja az érdeklődőket a Transzilvanizmus. Eszmék, korok, változatok című kötet bemutatójára és az azt követő kerekasztal-beszélgetésre, melyre 2024. szeptember 27-én, pénteken, 18 órától kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében.
Két tárlat záróeseményei az Erdélyi Művészeti Központban
A Szabó András (sz. 1980) és az Incze János Dés (1909–1999) tárlatok végéhez közeledve az Erdélyi Művészeti Központ szeptember utolsó hetében két rendezvénnyel várja művészetkedvelő közönségét.
A Művész Mozi programja szeptember 20-26. közötti időszakra
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Az Eva FilmMakers Festival 2024: újdonságok a 4. kiadás programjában
Az Eva FilmMakers Fesztivál idén szeptember 20. és 27. között ismét jelentkezik egy kizárólag a nők által rendezett filmeknek szentelt kiadással, amely romániai és magyarországi rendezőnők filmalkotásait, valamint színházi előadásokat, Drive-In mozit és közönségtalálkozókat vonultat fel. A fesztivál továbbra is referenciapontként szolgál a sokszínűség és a női tehetségek népszerűsítésére a filmművészetben.
Elengedéseink – Segítő csoport az Unitárius Egyháznál
2024. szeptember 21-én, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
A Székely Nemzeti Tanács küldöttségét fogadták a Katalán Nemzetgyűlés vezetői
A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége a mai napon találkozott a Katalán Nemzetgyűlés (Assemblea Nacional Catalana – ANC) vezetőivel. A szervezet elnöke, Lluís Llach és külpolitikáért felelős tisztségviselője, Jaume Bardolet, valamint Núria Falcó, az ANC nemzetközi szóvivője, barcelonai székházukban fogadta Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Dr. Dabis Attila külügyi megbízottat és László György jegyzőt.
Az Arhitectura.6 építészeti szemle vándorkiállítása Sepsiszentgyörgyön
Az Arhitectura.6 építészeti biennálé 7. kiadása 2024. szeptember 13-20 között Sepsiszentgyörgyön zajlik és a Ember ± Természet tematika jegyében kínál multidiszciplináris rendezvényeket a nagyközönség és az építész szakma számára. Az esemény szakemberek és helyi művészek, partnerek és munkatársak számára lehetőséget biztosít, hogy interdiszciplináris együttműködés keretében a szavakat tettekre váltsák.
Elengedéseink – Segítő csoport az Unitárius Egyháznál
2024. szeptember 14-én, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
A Művész Mozi programja szeptember 13-19. közötti időszakra
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Kós András 110 – Életmű-kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
A Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen Kós András életmű-kiállítást szervez a művész születésének 110. évfordulója alkalmából. A megnyitóra 2024. szeptember 12-én, csütörtökön 18 órától kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében. A tárlat házigazdája Vargha Mihály szobrászművész, a kiállítást köszönti Dolhai István Főkonzul Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda részéről. A kiállítást méltatja Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, illetve felszólal a művész lánya, a kiállítás társkurátora, Kós Katalin. Közreműködik: Kovács Sára diák. Moderátor: Prezsmer Boglárka, drámapedagógus.
A Művész Mozi programja szeptember 6-12. közötti időszakra
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
A Tamási Áron Színház és az M Studio szeptemberi és októberi játékrendje – 2024/2025-ös évad
Jegyek a Központi Jegyirodában kaphatóak. Az iroda nyitvatartási rendje hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
Telefonszám: 0267/312-104.
Évadkezdés a Háromszék Táncszínháznál
Új névvel indítják a 2024/25-ös évadot, Háromszék Táncszínházként folytatják tevékenységüket. Az új név hűen tükrözi a társulat arcvonalát, hisz repertoárjukban a folklórműsorok mellett évadról-évadra új táncszínházi előadások tanúskodnak progresszív ars poétikájukról: a hagyományt új, egyéni formavilág megteremtésével továbbadni, a színház nyelvén új kontextusba helyezni. A hagyomány frissességét keresve azonban az új évadban sem feledkeznek meg arról, hogy a néptánc a mi anyanyelvünk.
Nevet váltott a Háromszék Táncegyüttes
Táncszínházként működik tovább a sepsiszentgyörgyi társulat.
Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a 34 éve működő sepsiszentgyörgyi hivatásos társulat, a névváltoztatást Kovászna Megye Tanácsa – az intézmény fenntartója – legutóbbi tanácsülésén hagyta jóvá. A társulat továbbra is magas színvonalon képviseli a Kárpát-medencei népzene- és néptánchagyományt.
Aktívan. Itthon. Székelyföldön – Sepsiszentgyörgyön debütál az egészséges életmódot népszerűsítő konferencia
Az aktív és egészséges életmódra inspiráló, annak számos aspektusát bemutató Aktív Székelyföld Konferenciára kerül sor 2024. szeptember 21-én Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában. A rendezvény egyaránt szól fiatalokhoz és idősekhez, sportkedvelőkhöz és az egészséges életmód elkötelezettjeihez vagy a közösségért tenni vágyókhoz.
A konferencia az Aktív Magyarország Program egészség és életminőség fejlesztésére irányuló kezdeményezés bevált mintáját követi, és ekként az aktív életmódra való ösztönzést helyezi fókuszába.