"Gyulai Ferenc " Fotóművészeti Egyesület

Egyesületi tájékoztató


Háromszék nemzeti értékeinek művészi szinten való megörökítése és terjesztése valamint nemzeti kultúrájának megőrzése céljából létrehoztuk a “Gyulai Ferenc” Fotóművészek Egyesületét.

E szerepet ki más vállalhatná fel mint a helyi fotóművészek akik bővelkednek a hazai és külföldi sikerekkel.

Az Egyesület jogi személy, 2002 augusztus 12- én jegyezték be a Sepsiszentgyörgyi Bíróságon.


Fotóművészetet Pártoló “Gyulai Ferenc” Egyesület célja.


A háromszéki fotóművészeti tevékenység kibontakoztatása és támogatása, a fotóművészek alkotásainak megismertetése a hazai és külföldi érdeklődőkkel.

Háromszék történeti, művészeti, építészeti, környezeti, néprajzi és vallási értékeinek dokumentálása, a meglevő különböző archívumokban, gyűjteményekben levő dokumentum értékű fotográfiák megismertetése minél szélesebb körben és ezek katalogizálása.


Az egyesület céljai megvalósítása érdekében :

  • egyéni és csoportos kiállításokat szervez
  • alkotótáborokat szervez
  • kapcsolatot tart fent és közreműködik más szakmai körökkel és szervezetekkel
  • kiadványokat, albumokat és katalógusokat szerkeszt és kiad
  • kitüntetéseket és díjakat adományoz
  • segíti a kezdő fotógráfusok munkáját, ösztöndíjakat ír ki
  • pályázatokon vesz részt
  • országos és külföldi kiállításokra nevezi be a tagok fotográfiáit
Általános évi programtervek:

 

  • Egyéni kiállítások szervezése.
  • A háromszéki fotóművészek kiállítása.
  • Meglevő fotókollekció kiállítása.
  • Alkotótáborok szervezése diákoknak és felnőtteknek, a táborban készült anyag kiállításával
  • Háromszék kulturális értékeit bemutató kiállítások.
  • Az év legjobb alkotásai kiállítás megszervezése és az egyesület emlékérméjének átadása, alegeredményesebb háromszéki fotóművésznek.

 

Tevékenységi beszámoló

Megalakulása óta az első és legfontosabb célunk a kapcsolatok felújítása volt a hasonló szakmai körökkel és a háromszéki fotóművészekkel. Néhány évvel ezelőtt megyénkben 5 fotóklub működött . Ezekből az itt tevékenykedő fotóművészekből, idővel többen lettek tagjai a Romániai Fotóművészek Szövetségének.

Idő és pénz, székhely és kiállító termek hiányában a klubok szétestek. Felbomlásuk után több fotóművész önállóan, egyénileg is tovább tevékenykedett jó eredményeket érve el romániai és külföldi kiállításokon. Egy jogi háttérrel és egy gazdag programtervezettel 2003 januárjában már 24 tagot számlált az egyesület. Februárra létszámunk duplájára növekedett.

Sikernek könyvelhető el , hogy ebben az évben egyesületünk három tagját vették fel a Magyar Fotóművészek Világszövetségébe, és Egyesületünk tagja lett a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének.

Az alábbiakban felsoroljuk 2003-as programtervezetünket, aminek az első három pontját sikeresen megvalósítottuk.

Az első tárlatunk a “II. Magyar Nemzetközi Fotókiállítás”-t 2003 január 22-én, társszervezőként a Magyar Fotóművészek Világszövetségével, sikerült Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban is bemutatni, ahol a 80 kiállított alkotásból 14 háromszéki fotóművész munkája.

A második kiállítást, “Ablak a világra” 2003 február 7-én nyitottuk meg. Egyesületünk 24 tagja 98 munkával nevezett be, amiből a zsűri 45 alkotást válogatott a kiállításra. Kiállítási terveinkben szerepel a létrehozott kiállítások utaztatása. Jelen pillanatban Csíkszeredában a “Golden Gallery”-ben van kiállítva.

Harmadik kiállításunk március 21-én Fotótörténeti és helytörténeti jellege miatt nyert nagy visszhangot. Sikerült magángyűjtők segítségével bemutatni Háromszék fotótörténetét 1870-től 1960-ig. A kiállított 47 régi fényképezőgép, közel száz fényképészeti és labortechnikai segédeszköz egy kész fotómúzeum hangulatát keltette. Nagy sikere volt a múlt század közepén alkotó Gáll Béla fotográfus kiállított munkáinak, ugyanis a felsorakoztatott háromszéki fotográfusok közül egyedül ő készített művészi szintű fotográfiákat.

Továbbá április 11-én nyitottuk meg Hlavathy Károly “Látvajárok” című fotókiállítását a csíkszeredai “Golden Gallery”-ben. Több mint húsz év munkájának, tapasztalatnak, érzelmeknek, látvajárásnak gyümölcsét mutatta be fotóművészünk a kiállításon. Húsz év munkája, új ábrázolásban képviseli Hlavathy Károly lelkivilágát.

Április 30-án az “Európa bulvár” című kiállításunknak sikerült bemutatnia fotóművészeink Európa szintű alkotásait. Azt a sugárutat mely nem feltétlenül minket kell hogy Európába vigyen, hanem Európát kell ,hogy idehozza.

Május 1-én Kolumbán Hanna és Suciu Sándor kiállítása nyílt meg a Székely Nemzeti Múzeumban. A “Kezdetben vala a kő” című kiállítás egyesületünk két ifjú fotóművészének friss látásmódját bizonyítja. A fotóművészet és képzőművészet érdekes ötvöződése keserű, édes emberi létünk múltját, jelenét és jövőjét mutatja be.


További programterveink:

2003 május 23., Verespatak -"Az Arany árnyékában" -- Kovács László Attila fotókiállítása

Fiatal fotóművészünk mint fotóriporter dolgozik egy országos hetilapnál. Riportjellegű fotói bizonyítják tehetségét, friss látásmódja biztosítja utját a sikerek felé.

2003 június 16 Ifjúsági fotótábor

Ifjúsági fotótábor 35, 14-19 éves Háromszék több városából származó tanuló és 5 oktató részvételével. A tanulók tapasztalt fotósok irányításával alkotó munkát folytatnak és a hagyományos fotóeljárások ismeretét mélyítik el terepen, műteremben és laborban; kiegészítően fotó- és művészettörténeti előadásokat hallgatnak. A tanulók alkotásait a sepsiszentgyörgyi Míves Házban rendezett kiállítás mutatja be.

2003 július 18 “Számadás”- Háromszék épített öröksége képekben Hlavathy Károly fotókiállítása.

A fotóművész 1999 és 2001 között dokumentálta Háromszék épített műemlékeit, rögzítette akkori állapotukat. Részben elpusztultak, némelyeket hasznosítottak, részben pedig a nem szakavatott beavatkozás miatt elvesztették műemlék jellegüket.

Több mint 200 műemlékről több ezer felvétel készült, az alkotó ebből az anyagból válogatta össze a kiállítást.

Az anyag közkincsé tétele, egy katalógus nyomtatása, figyelmeztető, mely elgondolkodtatja a nézőt, felteszi a kérdést, hogyan szabad vagy nem szabad bánni illetve elbánni műemlékeinkkel.

Képvidék 2003 - Fotótáborok - Program időtartama: 1 év,

KépVidék címmel immár másodjára – Zágon, 2001 és Bodok 2003 – rendezünk, sepsiszentgyörgyi fiatal fotósok részvételével fotótábort.
A KépVidék program célja, Háromszék falvait képileg dokumentáló de ugyanakkor művészi értékű fotóadatbázis létrehozása. Az előző évekkel ellentétben az évi 1 fotótábor megszervezése helyett 2003-ban 4 fotótábor megszervezését – helyi meghívások alapján - terveztük.

A program célja a létrehozott alkotásokon keresztül a “háromszéki falú” mindennapi életének, kultúrájának és népi hagyományainak minél szélesebb körben való megismertetése.

A háromszéki falvakat bemutató fotósorozat jelentős dokumentummá válhat, mely megörökíti a települések XXI. század eleji állapotát, a jelent ábrázolva segít feltérképezni a múltat és utat mutat a jövőbe.

2003 szeptember 12 ”Enyészet útja”- Henning János fotókiállítása. Kordokumentum Háromszék jelenéről

A felvételek 2002.–ben, két program keretében készültek és olyan fotográfiákat tartalmaz, amelyek nem voltak közölve.

A programok: “A Kálnokyak 750 éve” kiállítás és tudományos konferencia és a “Háromszéki templomvárak” Tüdős Kinga monográfia, tudományos dolgozat illusztrálása. A közel 900 kép közül alig 90 jelent meg nyomtatásban. A fiókban maradt fotók egy érdekes korképet adnak megyénkről.

2003 december 12. “Tárlat 2003”

Válogatás az egyesület tagjainak ez év folyamán készült legjobb fotóiból. Nemcsak a felsorolt 11 program anyagából válogatjuk ki a legjobb alkotásokat hanem ez időközben a hazai és nemzetközi tárlatokon sikereket elért alkotásokból is. 2003-as tevékenységünk év végi beszámolója ily módon mindenki számára ünnepélyesebbé, látványosabbá válik, hiszen egy vizuális művészeti formát képviselünk. A kiállítás anyagából készült katalógus pótolja azt a hiányt amit anyagi nehézségeink miatt a felsorolt 11 program keretén belül nem tudtunk, vagy nem tudunk megvalósítani.


ASOCIATIA PENTRU PROMOVAREA ARTEI FOTOGRAFICE

4000 Sf. Gheorghe, Str. Dealului 11 B 8
Codul de inregistrare fiscala C.I.F.: 14822427 / 16.08.2002
Cont Bancar: Banc Post sucursala Covasna Nr .: 251105.112150011527011
E-mail: henning@zappmobile.ro

Henning János
elnök


 

 

| impresszum | design & hosting DIGITAL STUDIO | Copyright (C) Minden jog fenntartva | A honlap verziószáma 1.0 |