Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Tóték SzékelyföldönA Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Tamási Áron Színház a Magyar Kultúra Napja alkalmából kültéri kiállítást mutat be „Tóték Székelyföldön” címmel.

0
0
0
s2smodern
Sepsiszentgyörgy, Művész MoziPénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
0
0
0
s2smodern

SzNT – Állásfoglalás a székelyek magyar nemzeti önazonosságárólA Székely Nemzeti Tanács a fenti címmel 2011. október 13-án tette közzé álláspontját a tíz évvel ezelőtti romániai népszavazás kapcsán. Álláspontunk, mint ahogy helyzetünk azóta nem változott, ezért – a 2022-ben esedékes népszámlálás előtt megismételjük azt.

0
0
0
s2smodern

A 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé sajtótájékoztatója - fotó Vargyasi LeventeA G7 felhívása már elérhető a hazai és nemzetközi szakma részére

A 2022-es év folyamán hetedik alkalommal kerül sor a Székelyföldi Grafikai Biennále megszervezésére. A szakmai színvonal emelése mellett a szervezők nem titkolt célja, hogy a rendezvény még inkább teret hódítson és a továbbiakban is a kortárs grafika jelentős nemzetközi fóruma maradjon. Az idei rendezvény részleteit sajtótájékoztató keretében mutatták be.

0
0
0
s2smodern

Tamási Áron Színház: Kiállítással és előadással ünnepeljük a Magyar Kultúra NapjátA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának szervezésében január 22-én, a Magyar Kultúra Napján szabadtéri kiállításra kerül sor a színház előtt, majd a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a társulat.

0
0
0
s2smodern

Magyar kultúra napja: Jánó Mihály művészettörténeti előadása a Bod Péter Megyei KönyvtárbanA magyar kultúra napja alkalmából a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében kerül sor Jánó Mihály művészettörténész Barabás Miklós és Gyárfás Jenő háromszéki festőművészek műhelytitkaiból című, vetített képes előadására 2022. január 20-án, csütörtökön 18 órától.

Közreműködnek: Filip Ignác (fuvola) és Filip Zsombor (klasszikus gitár).

0
0
0
s2smodern

Szentesi tapasztalatcserén a sepsiszentgyörgyi drámatagozat diákjai2021. január 10–15. között, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjaiból álló csapat, kiegészülve a zene- és képzőművészet tagozatainak tanulóival, Szentesen vett részt egy szakmai tapasztalatcserén, amelyet a magyarországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap Határtalanul! programja tett lehetővé.

0
0
0
s2smodern

Luxus Vektor – Sugár János egyéni kiállítása a MagmábanSugár János képzőművész alkotásaiból – installáció, digitális print, ready-made, stencil, átalakított tárgyak, filmek, videók – Luxus Vektor címmel mutat be a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér egy bő válogatást a 80-as évektől napjainkig. A kiállítást megnyitó akcióra 2022. január 18-án, kedden 19 órától kerül sor, mely alkalomból a művész elkészíti az 1983-as „Magyarország a tiéd lehet” c. munkájának replikáját.

0
0
0
s2smodern

Koszika és a Swing á la Django koncertje a Magyar Kultúra Napján SepsiszentgyörgyönKoszika és a Swing à la Django fergeteges koncertje 2022. január 20-án, 20 órától lesz a Tamási Áron Színház nagytermében. Az eseményt a Kónya Ádám Művelődési Házzal közösen szervezi a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.

0
0
0
s2smodern

Közönségtalálkozó Bogdan Coșa brassói íróvalA Román Kultúra Napja alkalmából a sepsiszentgyörgyi Tein Teahouse a színhelye 2021. január 14-én, pénteken, 18 órától annak a közönségtalálkozónak, amelynek meghívottja Bogdan Coșa brassói író. A szerző beszélgetőtársa az eseményen Adrian Lăcătuș brassói irodalomkritikus.

0
0
0
s2smodern
Sepsiszentgyörgy, Művész MoziPénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
0
0
0
s2smodern

Magyar Kultúra Napja – Sepsiszentgyörgy, 2022A magyar kultúra napja alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház háromnapos rendezvénysorozatot szervez Sepsiszentgyörgy több helyszínén. Január 20-án, 21-én és 22-én az ünnepi programsorozat részeként két zenei előadásra is sor kerül. Az események sorát Koszika és a Swing à la Django nyitja, majd a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar követi a Tamási Áron Színház nagytermében. Ezek mellett Magyar Film Napokkal, közönségtalálkozókkal és Kós Károly körúttal is készülnek a szervezők.

0
0
0
s2smodern

A fehér macskahercegnő – a Cimborák Bábszínház bábelőadásaA Cimborák Bábszínház A fehér macskahercegnő (ajánlott életkor: 3+) című bábjátékát január 15-én, szombaton 11 órától játssza a Cimborák Bábszínház stúdiótermében. A jegyek előfoglalását a 0755 335400 (Csüdöm Eszter) telefonszámon lehetséges.

0
0
0
s2smodern

Madéfalva, 2022. január 7.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár/Madéfalva, 2022. január 7., péntek (MTI) - A Habsburg császári hadsereg vérengzésére emlékeztek pénteken a székelyföldi Madéfalván a tragikus esemény 258. évfordulóján.

A Siculicidium emlékművénél tartott megemlékezésen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a magyarságra törő nagyhatalmaknak az évszázadok során az elfoglalás, a múlt és az identitás eltörlése, a megfélemlítés, a beolvasztás vagy elűzés volt a közös célja. De az is közös vonásuk, hogy valamennyiüknek „elvásott a foguk a kísérletben”, és a „sírjukat itt, a Kárpát-medencében ásták meg”. Hozzátette: a „Ne bántsd a magyart!” jelszó, nem rémült könyörgés, hanem vészjósló figyelmeztetés.  „Ne bántsd a magyart, mert az életeddel játszol!” - fogalmazott az államtitkár, aki szerint „a számadás, és az igazság pillanata ha késik is, mindig eljön”.

0
0
0
s2smodern

HTE - Átöltözés - fotó Kátai Jocó Az év első hónapjában két előadást is műsorra tűz a Háromszék Táncegyüttes: újra színpadon lesz az Átöltözés c. néptánc-színházi előadás, valamint a Táncsétány c. produkció, mindkettő Ivácson László rendezésében.

0
0
0
s2smodern

Január, a bemutatók hónapja az Andrei Muresanu SzínházbanAz Andrei Muresanu Színház (TAM) összeállította 2022 első hónapjának programját, amely a bemutatók hónapjának ígérkezik. A TAM legutóbbi produkciója, az Eugen Gyemant rendezte III. Richárd mellett két új produkciót is láthat a közönség, az egyiket Cristian Ban, a másikat Bobi Pricop rendezésében.

0
0
0
s2smodern
Sepsiszentgyörgy, Művész MoziPénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
0
0
0
s2smodern
Sepsiszentgyörgy, Művész MoziPénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
0
0
0
s2smodern

Jógyerekek képeskönyve - fotó Barabás ZsoltA szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

0
0
0
s2smodern

08 fas legelo Honved kutA fotók 2021. május 23-án, és 2021 október 2-án készültek a Honvéd-kút közelében tervezett álattpark számára kijelőlt területen...

 

 

A 2019-ben tervezett Állatpark, a 2021-ben tervezett Kalandpark valamint a két projekt területi átfedése. (Felhasznált műholdfelvétel Google Maps)

2021. október 19.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 19.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 19.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 19.

2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. október 2.

2021. május 23.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. május 23.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. május 23.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében – 2021. május 23.

Fás legelő a Honvéd-kút közelében, 2021. október 23.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.