Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Orban Tokes Foto Zsigmond Istvan 1 800Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az előző évekhez hasonlóan, idén is elfogadta a szervezők meghívását, és részt vett a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott politikai fórumon. Tőkés László EP-képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével közösen Magyarország és Közép-Európa megújul címmel értekezett. Az eseményt Németh Zsolt külügyi államtitkár, a diáktábor egyik alapítója moderálta.

Orbán Viktor beszédében elmondta: aggodalommal tekint a romániai belpolitikai helyzetre, de nem avatkozhat bele annak alakulásába. Az erdélyi magyaroknak át kell érezniük a helyzet súlyosságát és a személyes felelősség terhét. Orbán Viktor közvetett módon utalt arra is, hogy mi lehet a vasárnapi referendumon meghozható, Traian Basescu elmozdítását megakadályozó lépés, mondván, néha úgy is hozhatunk jó döntéseket, ha nem hozunk döntéseket.

A nemzet miniszterelnöke a gazdasági válság okaival összefüggésben elmondta: Európa fokozatosan elvesztette realitás-érzékét. Európában a válságból a kiutat a közép-európai régió országai találták meg, s ezt a tényt nem ismerik be nyugatabbra. Kik felelősek az euró-válságért? – tette fel a kérdést a nemzet miniszterelnöke. Válaszában rámutatott arra, hogy bár Brüsszel úgy tesz, mintha nem lennének felelősök, a válság kirobbanásáért konkrét személyek felelnek. Nem csoda, hogy nő a harag az Európai Unióval szemben, ha Brüsszel nem vállal felelősséget tetteiért, úgy tesz, mintha az elvek és intézmények mögött nem lennének emberek. Ez az oka annak, hogy Nyugat-Európa ördögi körben forog, és nem találja a kiutat. Orbán Viktor kijelentette: az európai válság Brüsszel válsága. Brüsszelben azzal foglalkoznak, hogy tyúkketrecek méreteit szabályozzák, míg a valódi problémákra nem találnak megoldásokat. Szerinte felelősségteljesebb politizálásra van szükség.

Szűkebb, Kárpát-medencei vonatkozásban Orbán Viktor rámutatott arra, hogy nem várhatunk sikerreceptet a Nyugattól, nekünk kell kigondolnunk saját megoldásainkat. Bíznunk kell önmagunkban, abban, hogy képesek vagyunk magunkat megszervezni. Az európai nemzetek egységének érzékeny kérdését érintve a miniszterelnök szemléletes példával élt, mondván, „Európa nem egy gyümölcsturmix, hanem egy gyümölcskosár kell legyen". A gazdasági válságra sem lehet egy általános receptet kidolgozni, minden nemzetnek sajátságos lehetőségei vannak a gazdasági válságból kivezető út megtalálására.

Orban Tokes Foto Zsigmond Istvan 17 800Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, átfogó erdélyi magyar helyzetjelentéssel szolgált a tusnádi sportpályát megtöltő hallgatóságnak. Kijelentette: Orbán Viktor tusnádfürdői jelenléte a társadalmi konzultáció erdélyi magyar közösségünk felé való kiterjesztésének tekinthető. Helyzetértékelésében említést tett a Székely Mikó Kollégium, illetve a MOGYE magyar tagozatának ügyéről, hangsúlyozva: az igazságról és a minket megillető jogokról nem szabad lemondanunk. Tőkés László bejelentette: a magyar kormány nemzetgazdasági minisztériuma nagy mértékű támogatást nyújt az EMNT által kidolgozott Mikó Imre Terv megvalósítására, a Wekerle-terv ernyője alatt. A folyamat a gazdasági talpraállásról szól, ugyanis gazdasági önrendelkezés nélkül Erdély sorsa megpecsételődött. Sokan megfeledkeznek arról, hogy az autonómia nem csupán egy szép eszme, hanem gazdaságilag is fontos. Tőkés leszögezte: az autonómia nem székelykedés, hanem létkérdés! Erdély mindig is Románia gazdasági mozdonya volt, és még mindig van annyi erő benne, hogy a Balkán irányából Nyugat-Európa felé terelje az országot. Tőkés László említést tett az európai autonómiák rendszeréről is, amelyek igazolják, hogy az önrendelkezés a gyakorlatban is működő fogalom. Az EMNT-elnök Orbán Viktor, illetve a magyar kormány hatékonyabb támogatását kérte az autonómia ügyének előmozdítása érdekében. Megemlítette, hogy „senki sem jött még olyan közel a magyarsághoz", mint Traian Băsescu felfüggesztett román államfő, ezért fontolóra kell venni, hogy ő vagy a xenofób Crin Antonescu lenne jobb államelnök. Ugyanakkor arcátlan arroganciának nevezte Victor Ponta román miniszterelnök kijelentését, miszerint Székelyföld nem létezik. Ez egyben azt jelentené, hogy „önök sem léteznek" – tette hozzá a volt püspök.

Párhuzamot vonva az éppen megkezdődött harmincadik nyári olimpia békeüzenetével, az „esztelen testvérharc helyett a csapatszellem kialakulását" sürgette az erdélyi magyar politikában. Az olimpiai játékok üzenete szerint elvszerűen, szabályosan kell játszani, ezt kellene alkalmazni a politikai pályán is. Szabálytalan játéra, korrupcióra, manipulációra nincs szüksége közösségünknek, mondotta, ugyanakkor hozzátette: fontos, hogy a „bíró is független legyen" ebben a játékban.

Mint minden évben, idén is lehetőség nyílt arra, hogy az előadásokat követően a közönség közvetett módon kérdéseket intézzen az előadókhoz. A legtöbb kérdés a júniusi romániai helyhatósági választások eredményeit firtatta, illetve az erdélyi magyar politikai pártok lehetséges együttműködésére kérdezett rá. Tőkés László határozottan kijelentette: fontosnak tartja az új egység megteremtését, az erdélyi magyar politikai alakulatok összefogását, ennek azonban feltételei vannak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által alapított Erdélyi Magyar Néppárt ugyanis nem ül tárgyalóasztalhoz korruptakkal és árulókkal.

Orbán Viktor a kérdésekre válaszolva elmondta: a magyar kormány viszonya a határon túli magyarsággal nem politikai természetű. Feladatának érzi egységet teremteni a széthúzó erők között, a határok fölötti nemzetegyesítés szellemében. Hozzátette: azért szövetségesek a Tőkés László vezette EMNT-vel, mert húsz éve rendíthetetlenül ugyanazokat a nemzeti célokat szolgálják. A magyar kormány mindemellett elismeri és tiszteletben tartja azt a tényt, hogy az RMDSZ nyolcvan százalékos támogatottságot élvez, de nem tudja elfogadni az erkölcsi szempontok figyelmen kívül hagyását a nagyobbik magyar párt politikájában.

A Tusványos sajtószolgálata.
Fotó: Zsigmond István

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.