Barcelonai látogatása második napján a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét dolgozószobájában fogadta Josep Rull i Andreu a kormányzó CDC főtitkárhelyettese, a katalán parlament titkára. Tájékoztatta a küldöttség tagjait a katalóniai helyzetről, illetve a távlatokról. Izsák Balázs, az SZNT elnöke ezúttal is hangsúlyozta: a székelyek támogatják a katalánok törekvését, a szabad és független katalán állam létrehozását, hiszen egy demokráciában a kifejezett népakaratnak érvényesülnie kell, és ezt Spanyolországnak is be kell látnia. Ezt követően Mireia Canais i Botines képviselőasszony bemutatta a vendégeknek a katalán parlament épületét, ismertette velük az intézmény történetét és működését.
A nap folyamán munkamegbeszélésre került sor civil szervezetekkel a nemzeti régiók védelmében indítandó európai polgári kezdeményezésről, a lehetséges együttműködésről. A művelődési minisztériumban a nyelvi jogok szakértőivel tanácskozott az SZNT küldöttsége, ismertették a magyar nyelv románia haszanálatával kapcsolatos gondokat, és megismerkedtek a három hivatalos katalóniai nyelv helyzetével.
A felvételen Bakk Miklós, Josep Rull i Andreu, Izsák Balázs, Dabis Attila és Árus Zsolt látható.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata
Sepesiszentgyörgy, 2012. szeptember 14.