Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

yatoo-I2012. november 5-én 18 órakor kerül sor a YATOO-I Nemzetközi Természetművészeti Projekt első európai bemutatkozására Sepsiszentgyörgyön. Helyszín a Lábas Ház nagyterme.

A kiállítás november 19-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 11-19 óra között.

71 művész, 26 ország, 6 kontinens, 1 bolygó. E felsorolás akár mottója is lehetne a városunkba érkező rendhagyó kiállításnak, hiszen a dél-koreai Jeon, Won-gil kurátorságával létrejött projekt Irántól az Egyesült Államokig mozgatta meg a művészeket, hogy természetművészeti alkotásaik dokumentációját közös térben mutassák be.

„ Minden művész, aki részt vesz ebben a projektben, nem csupán munkája helyszíneként választja a természeti környezetet, vagy használja annak elemeit. Sokkal inkább alkotótársként engedi érvényesülni a természetet, hogy annak éltető ereje lüktethessen a műalkotásban. Egy zenekar azáltal szólal meg, hogy minden tagja saját hangszerén játszik. Ugyanígy a Yatoo-i tagok is egyénileg, saját kultúrájuk, személyes mitológiájuk szerint fókuszálva a természetre hozzák létre alkotásaikat. S amikor ezek összegyűjtve egy nagyobb egységet alkotnak, felcsendül a Yatooi-i projekt." - vallja.

A Koreai Természetművészek Szövetségének főszervezésében létrejött anyag európai megjelentetése az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület és a Kovászna Megyei Művelődési Központ társszervezőségének köszönhető.

 yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01
 yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01
 yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01
 yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01  yatoo sepsiszentgyorgy 01

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.