Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

HDTprogramA csütörtök 16 órától kezdődő Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóján (HDT) szinte minden jelentősebb székelyföldi város képviselteti magát egy-egy zenekarral. Ehhez hasonló még nem volt a zenei tehetségkutató történetében, így igazán kiélezett versenyre lehet számítani a Szent György Napok „B" színpadán. Az előválogatást követően öt együttes nyerte el a lehetőséget a további versenyzésre melynek fődíja egy stúdiófelvétel biztosítása, valamint egy videoklipp elkészítése. De a többi fellépő együttes sem marad díj nélkül, hiszen a szervezők további fellépési lehetőségek biztosításával kívánják támogatni a fiatal együtteseket a zenei pályájuk legelején.

A rendezvény színpadán mindegyik együttes 40 perc lehetőséget kap a közönség előtt. Elsőként az udvarhelyi Dead Smile lép fel, őt követik a sorban a gyergyószentmiklósi Okszimoron, a sepsiszentgyörgyi Phase, a csíkszeredai L.S.D. és a marosvásárhelyi Elendil zenekarok. Az eredményhirdetésre 20 órai kezdettel kerül sor, majd a zenei tehetségkutatót a magyarországi Ismerős Arcok zárja. A szervezők – a Háromszéki EMI és a Szent György Napok Szervezőirodája - a záró koncerten minél több székely és magyar zászlót szeretnének látni.

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.