Mi, háromszéki civil szervezetek teljesen mértékben visszautasítjuk Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnökének azt a vádját, miszerint ellenzéki politikai szervezetek állnának a civil szervezetek által kezdeményezett petíció hátterében. A petíció saját kezdeményezésből indult, a helyi közösség aktív és cselekvő polgáraiból álló civil szervezetek kezdeményezték, akiknek fontos a helyi értékek megőrzése és akik tudatában vannak az erőforrásaink fontosságának a jövőnket illetően.
Arra kérjük a politikai alakulatok szereplőit, hogy ne telepedjenek rá a civil kezdeményezésünkre, ne akarjanak politikai tőkét kovácsolni belőle és a megyei tanácselnök urat, hogy fogadja el a demokrácia alaptörvényét: a szabad véleménynyilvánítás jogát, és hagyja munkánkat végezni.
A mellébeszélések és vádaskodások helyett, a beadványunkban található kérdésekre szeretnénk konkrét válaszokat kapni, nem pedig elferdítéseket, hamis magyarázkodást. Komoly hatástanulmányok eredményeit szeretnénk látni, konkrét számokkal és adatokkal alátámasztva, hiteles szakértőket is bevonva a folyamatba, hogy a valós helyzetnek megfelelően lehessen dönteni, nem pedig egyéni vagy politikai ambícióknak alávetni az egész közösség sorsát.
Továbbá felhívjuk a hivatalosságok figyelmét, hogy a civil szervezeteknek komoly gazdaságélénkítő kezdeményezéseik és programjaik vannak, a folyamat egyre biztatóbb, és sajnálatos, hogy a megyei tanács erről nem vett és vesz tudomást, és nem is támogatja. Szívesen kezdeményeznénk párbeszédet a téma kapcsán, hogy a sajtóbeli vádaskodások helyett komoly programokról és fejlesztésekről is lehessen tárgyalni. Nem borvízútja beruházásokra, a helyi cégeket csődbevivő "megoldásokra", a közösséget jövőjétől megfosztó megagáteres befektetésekre gondolunk, hanem elsősorban a hagyományainkra, tudásunkra és erőforrásainkra alapozott komoly fejlesztési tervekre, amelyek munkát és megélhetést jelentenek a közösségünknek.
A Hargita Megye Tanácsa teljes mellszélességgel elutasítja a beruházás tervét (http://www.harghitacounty.ro/index.php?pg=news_3_2125) és kiáll a polgárai és a mi petíciónk mellett. Feltesszük a kérdést, hogy a Kovászna Megye Tanácsa kivel tart? A saját polgáraival vagy a beruházóval, mert egyelőre úgy néz ki, hogy az utóbbival, és nem azokkal, akiknek adóiból a fizetését kapja.
A kezdeményezők nevében, a Civilek Háromszékért Szövetség-CIVEK!