Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Transylvania plakat WEB„A nagyvilág számára Erdély valami ködös, misztikus hely, zordon hegyekkel, ahol Drakula gróf szívta hajdanán áldozatai vérét. Nos, ebből a hegyek tényleg igazak. Még a misztikum is igaz lehet, hogyha úgy értjük, hogy Erdély a hétköznapi, a természeti és a spirituális csodák földje – a 20. század egyik legjelentősebb magyar írója, Móricz Zsigmond nem véletlenül nevezte »Tündérkertnek«..." – ezzel a gondolattal indítja Tőkés László erdélyi EP-képviselő azt, a napokban megjelenő tájékoztató füzetet, amelyet a Bálványosi Intézet adott ki Európa tündékertje: Erdély címmel. Az Erdély rövid történetét, tájegységeinek és néphagyományainak sokszínűségét, kulturális és turisztikai értékeit bemutató füzet annak a rendhagyó kiállításnak az alkalmából lát napvilágot, amely megnyitójára 2013. június 26-án Tőkés László EP-képviselő szervezésében kerül sor az Európai Parlament Antall József miniszterelnökről elnevezett épületszárnyában.

A tárlat huszonkét, gazdagon illusztrált mozgóplakáton mutatja be azokat a hagyományos történelmi tájegységeinket, valamint jellegzetes településeinket, melyek alapján egy szülőhazánkkal ismerkedő idegen hiteles képet alkothat magának Erdélyről, ezen belül az erdélyi magyar kultúránk és hagyományaink gazdagságáról.

Székelyföld, Belső-Erdély és a Partium egyforma hangsúllyal képviselteti magát a brüsszeli kiállításon. Mindhárom erdélyi régióból kézművesek és hagyományőrzők mutatják be a vidékükre jellemző hagyományos mesterségeket. Az érdeklődők ugyanakkor az erdélyi gasztronómia jellegzetes ételeit és italait is megízlelhetik.

Az ilyenkor elmaradhatatlan muzsikáról és táncról a kalotaszegiek gondoskodnak.

Nagyvárad, 2013. június 24.

(Közlemény / Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája)

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.