Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

megnyito tusvanyos 2013 003 2"Eljött a mi időnk!" - ez a mottója a huszonnegyedik tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelynek hivatalos megnyitóját július 24-én, szerdán tartották.

A római katolikus és a református áldásosztás után fél perces néma főhajtással azokra a nemrég elhunyt személyekre emlékeztek, akik éveken keresztül hozzájárultak a diáktábor sikeres működéséhez.

megnyito tusvanyos 2013 002Tárnok Mária a Pro Minoritate Kisebbségekért Alapítvány elnökeként a magyarországi főszervezők nevében mondott köszönetet a százötven fős önkéntes csapatnak azért, hogy ma már huszonnégy helyszínen várhatják a látogatókat. Idén is számos fejlesztés és két új helyszín fogadja a táborlakókat.

Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere a programok kapcsán kiemelte: az erdélyi magyar-magyar viszony idén különös fontossággal bír a regionalizáció és az autonómia kérdései miatt.

Sándor Krisztina, a tusványosi szenátus legfiatalabb tagja hangsúlyozta: Tusnádfürdőn másképp forog az idő kereke, jelenleg pedig a régióátszervezés miatt a cselekvés huszonnegyedik órája ketyeg.

Örömének adott hangot annak kapcsán, hogy idén sokkal több külföldi vendég tiszteli meg a szabadegyetemet, mint korábban, ami azért is fontos, mert Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2013-at az autonómia évének nyilvánította, és nemzetközi

szinten is szeretnék megértetni, hogy Erdély számára egyedül az autonómia jelenti a megoldást.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke többek között arról a július 20-án megszervezett, és a Székelyföldön tízezer embert megmozgató kezdeményezésről szólt nyitó beszédében, amit a bukaresti régióátszervezési terv ellen szerveztek. Erdély történelmi esélyeinek megőrzése érdekében a korábban elfogadott erdélyi kiáltvány aláírására buzdított minden táborlakót a Néppárt elnöke.

megnyito tusvanyos 2013 001Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára a magyar kormány nevében köszöntötte "Tusványos rabjait", az első vagy sokadik alkalommal megjelent résztvevőket. Az idei mottó alapján négy idősíkot különböztetett meg: a tusványosit, az európait, a közép-európait és a magyart. Az európai idővel kapcsolatosan elmondta: a kontinens a válságkezelés idejét éli, és ahogy egy magas hegy megmászásakor szokott lenni, Európa még nem tudja, hol tart ezen a hosszúnak ígérkező, rögös úton. Magyarország azonban egyedülálló módon sorolt át a leginkább válság sújtotta országok közül a válságot sikeresen kezelő nemzetek közé. Kijelentette, Magyarország talán szándéka ellenére lett katalizátora egy összeurópai folyamatnak, ami azt szorgalmazza, hogy Európát az olyan keresztény értékek mentén kell újraszervezni, mint a család, a munka, a közösség, a történelem, vagy a kisebbségi identitás. A közép-európai egymásra utaltság, és a szolidaritáson nyugvó, közös gazdasági érdekekben gondolkodó rendszer felismerését szorgalmazta. A jövőre vonatkozó legfontosabb kérdés az államtitkár szerint az, hogy vajon képes lesz-e Magyarország saját sikereit határon belül és kívül érvényesíteni.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sajtószolgálata

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.