Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

utazo-A3-CMYK2013. október 8-12.

A Csodák Palotája egy 1993-ban létrejött és azóta folyamatosan létező interaktív tudományos kiállítás. Célja, hogy látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon mutassa be a természet törvényeit, a fizika csodálatos és meghökkentő világát.

A természettudományok - s azokon belül is elsősorban a fizika - felejthetetlen, legendás hírű népszerűsítője Öveges József volt, aki sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy olyan intézmény, ahol a látogatók a "világ érdekes" jelenségei közül nagyon sokkal közvetlen kapcsolatba kerülhetnek, kedvükre kísérletezhetnek, s "megérinthetik a tudományt". Öveges József ezt a képzeletbeli házat a CSODÁK PALOTÁJÁNAK nevezte.

A Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Kovászna Megye Tanácsa és a Fundamentum Egyesület közös szervezésében 2013. október 8-12. között Háromszékre érkeznek a Csodák Palotájának nagy utazó kiállítása és kísérleti bemutatói.

A program célja lehetőséget biztosítani Kovászna megye gyerekeinek, fiataljainak, hogy megismerkedjenek a fizika világával, amely alapja minden tapasztalásunknak, egy olyan rendhagyó és felhasználó-barát módszeren keresztül, amely a gyakorlati úton való tanulást részesíti előnyben

A Csodák Palotájának kiállítási anyaga 2013. október 8-12 között, Sepsiszentgyörgyön lesz megtekinthető a Székely Mikó Kollégium konferencia-termében, naponta 10-15 és 16-19 óra között.

A NAGY UTAZÓ KIÁLLÍTÁS esetében: Jegyfoglalás és csoportok bejelentkezése a 0757-047720-as telefonszámán lehetséges.
Jegyek ára: diákonak 5 ron és felnőtteknek 10 ron.

A kísérleti bemutatókra a következő dátumokon és helyszíneken kerül sor:

2013. október 9. (szerda) 13 órától – Barót Művelődési Ház nagyterme. Jegyfoglalás és csoportok bejelentkezése a 0740-780353 telefonszámon lehetséges.

2013. október 9. (szerda) 18 órától – Sepsiszentgyörgy, Cimborák Bábszínház stúdióterme. Jegyfoglalás és csoportok bejelentkezése a 0740-780353 telefonszámon lehetséges.

2013. október 10. (csütörtök), 11 és 13 órától – Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház. Jegyfoglalás és csoportok bejelentkezése a 0267-362002 telefonszámon lehetséges.

2013. október 11. (péntek) 11 órától – Sepsiszentgyörgy, Cimborák Bábszínház stúdióterme. Jegyfoglalás és csoportok bejelentkezése a 0757-047717 telefonszámon lehetséges.

2013. október 11. (péntek) 17 órától – Kovászna, Művelődési Központ nagyterme. Jegyfoglalás és csoportok bejelentkezése a 0762-674516 telefonszámon lehetséges.

2013. október 12. (szombat) 11 és 18 órától – Sepsiszentgyörgy, Cimborák Bábszínház stúdióterme. Jegyfoglalás és csoportok bejelentkezése a 0757-047717 telefonszámon lehetséges.

Részletek a www.kultkov.ro honlapon és a Kovászna Megyei Művelődési Központ facebook oldalán.

Csodák Palotája

 csodak palotaja 01  csodak palotaja 01  csodak palotaja 01

 csodak palotaja 01  csodak palotaja 01  

 csodak palotaja2 01  csodak palotaja2 01  csodak palotaja2 01

 csodak palotaja2 01   

Fotó: Toró Attila

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.