A rendezvény teljes műsorát, az ünnepi beszédeket, szavalatokat, a híreket a menetoszlop különböző részeiről, a helyi kereskedelmi rádiók jóvoltából rádión hallgathatják a résztvevők. A rádiók teszik lehetővé, hogy egyazon időben, ugyanazt énekeljük, ugyanazokat jelszavakat kiáltsuk közösen az 54 kilométernyi távon. A nálunk levő rádiókészülékek teszik lehetővé, hogy a rendezvény üzenetei eljussanak a résztvevőkhöz, a menetoszlop kialakítása után, a rendezvény végén együtt énekeljük himnuszainkat, illetve azt megelőzően együtt hallgassuk meg a tüntetés kiáltványát, amely minden résztvevő nevében foglalja össze a követeléseinket.
Ez a technikai megoldás teszi lehetővé, hogy az egyes menetoszlopok üzeneteket, híreket tudjanak eljuttatni a Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata és a Szekler Rádió által működtetett rádióstúdió műsorában a többi résztvevőhöz.
Ezért arra kérjük a résztvevőket, hogy URH-sávval is rendelkező táskarádiókat hozzanak magukkal, és azokat az ökumenikus istentisztelet után kapcsolják be, állítsák az egyes gyülekezési pontokban kihirdetett frekvenciákra, és tegyék hallhatóvá a műsort az előttük, illetve mögöttük haladók számára is!
Rádió-frekvenciák:
Sepsi Rádió: 98,5 FM
Sláger Rádió: 105,9 FM
Friss FM: 88, 88,7 FM
Siculus Rádió: 95 FM
Profi Rádió: 94 FM
Az egyes menetoszlopokért felelős szervezők segítenek a készülékkel rendelkezők egyenletes elosztásában és a helynek megfelelő frekvencia beállításában.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyes gyülekezési pontoktól távolodó menetoszlopok rádiók hiányában elszigetelődnének, és kimaradnának a közös fellépés élményéből, ezért rendkívül fontos, hogy legalább 3000 táskarádió legyen az 54 kilométer hosszóságú útvonalon.
A szervezők nevében
Gazda Zoltán
a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Sepsiszentgyörgy, 2013. október. 18.