2015. május 15-17. / Sepsiszentgyörgy
A hétvégén újra diákcsapatoktól lesz hangos a város, hiszen pénteken 12 órakor rajtol a Háromszéki Diáknapok tizenegyedik kiadása.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület által szervezett háromnapos vetélkedő az elmúlt 11 évben több száz 14–25 éves háromszéki fiatalnak teremtett lehetőséget a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, közösséget épített, a közösség érdekeit előremozdító egyéni- és kis csapatos munka pedig a személyiségformálás, a közösségbe való beilleszkedés hatékony műhelyének bizonyult, emellett rátermett csapatvezetőket, diákszervezőket nevelt ki – ezáltal is megvalósítva kitűzött céljait.
Idén a 16 csapatra kialakított vetélkedőre, 19 sepsiszentgyörgyi és 6 KOBAKÉ (Kovászna, Barót, Kézdivásárhely) csapat jelentkezett, akik február 27 – március 27 között két előselejtezős feladatot teljesítettek. A diákoknak vérlázító hagyomány témakörben egy legkevesebb 70 fős happeninget kellett készíteniük, valamint egy diáknapos feladatot megtervezniük, aminek bemutatása egy a szervezők és a csapatok által delegált bizottság előtt zajlott.
A két feladat eredményeként bejutottak a The Bombers, a Tagmen, a Va fi bine!, a Grove Street, a Dandana, a Mahakala, a Mihasznák, a Fúzió, a Piperkőc, a Neo, a Vigyorgia, a Treepshy, a Mindegy sepsiszentgyörgyi csapatok és a KOBAKÉ-s jelentkezők közül a kovásznai Nemezis és ÁÜÍŰ és a kézdivásárhelyi Hullámreccsentők.
A bejutott csapatok a hétvégi vetélkedőn, Sepsiszentgyörgy különböző bel- és kültéri helyszínein, változatos versenyszámokban méretkeznek meg tudásban, rátermettségben, leleményességben, küzdőszellemben és kitartásban.
A versenyt záró gálán, a 4 legmagasabb pontszámot szerzett csapat vetélkedhet a „Háromszék Legügyesebb Diákcsapat” címért. A 3 nap teljesítménye nyomán derül ki, melyik „Háromszék Legsportszerűbb Diákcsapat”-a és „Háromszék Legügyesebb KOBAKÉ csapata”.
A rendezvény programja:
Május 15. - péntek:
12.00 - 13.00 – A résztvevő csapatok felvonulása a központi parkból a 4 km-nél található kőszínpadig, ahol a rendezvény a MAJÁLISA lesz megtartva.
13.00 - 21.00 – Ügyességi versenyszámok, kreativitást, alkotómunkát igénylő csapatjátékok. (helyszín: 4 km, Előpatak fele)
22.00 - 24.00 – A város területén zajló nagy csapatos játék.
Május 16. – szombat:
10.00 - 15.00 – Kulturális, helyismeretet igénylő versenyszámok (helyszínek: Tanulók Palotája, Kónya Ádám Művelődési Ház, Cimborák Bábszínház, Kovászna Megyei Művelődési Központ konferenciaterem, Székely Mikó Kollégium konferenciaterem)
16.30 - 19.00 – Kis csapatos sportvetélkedők, ügyességi versenyszámok (helyszín: a Városi Sportcsarnok mögötti füves terület)
17.30 - 23.30 Egyéni, kis - és egész csapatot igénylő sportvetélkedők, ügyességi versenyszámok (helyszín: a Cimborák Bábszínház, a Berde Áron Iskolaközpont sportcsarnoka és és a létesítmény melletti udvar)
22.00 - 24.00 A város területén zajló nagy csapatos játék
Május 17. – vasárnap:
9.00 - 16.00 – Kulturális, ügyességi és helyismeretet igénylő versenyszámok (helyszín: Tanulók Palotája és a Berde Áron Iskolaközpont sportcsarnoka)
18.00 - 21.00 – Gála
22.00 - 02.00 – Buli (helyszín: TEIN)
Szervezők: Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület 15 szervezője és 17 önkéntese.
Partnerek: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája, Berde Áron Iskolaközpont, a Székely Mikó Kollégium, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Cimborák Bábszínház.
Támogatók: SZEMERJA-GÖRGŐ EGYESÍTETT KÖZBIRTOKOSSÁG, TEGA, SEPSISZENTGYÖRGYI VÖRÖSKERESZT.
A vetélkedőről és a csapatokról részletes lehet tájékozódni a www.facebook.com/HaromszekiDiaknapok oldalon.