Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

burrogtatoplakat csernaton2015. október 10. / Haszmann Pál Múzeum, Csernáton

A Csernátoni burrogtató, melyre idén október 10-én kerül sor, két éve indult azzal a szándékkal, hogy évről évre megrendezendő őszi eseménye legyen a csernátoni Haszmann Pál Múzeumnak. A rendezvény elsősorban gépésztalálkozó, ahol az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. Magyarországi és hazai gépészszakemberek közreműködésével kínálunk érdekes programot, ahol a szakmai rész mellett az egész család számára biztosítunk majd elfoglaltságot.

Partnereink ebben a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum és munkatársai, szakemberei, valamint a gyöngyösi Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő, aki szintén elhozza szakembereit és néhány korabeli traktorját is a rendezvényünkre. Az eseményt megelőzi néhány napos közös munka velük, ahol előkészítik a szombati napon „megszólaló” gépeket. Idén a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja lesz az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólal majd. A nap folyamán lesz gépfelvonulás, gépbemutató, előadások, kiállítás és családos programok.

Program:
15 óra: veterán traktorok felvonulása
16 óra:
kiállításmegnyitó: Faekétől a Hofherr gépig – Álomból lett valóság
előadások: Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzaum igazgatója
Lévay Sándor gyöngyösi gépgyűjtő, vállalkozó
17 óra: István Ildikó és barátai – népzenekoncert
 
Állandó program: kézműves-foglalkozás gyerekeknek, gyermektáncház a Folkerrel, népi gyermekjátékok

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.