2015. október 8- 18. / VI. Székelyföld Napok
A II. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle hasonlóképpen az első kiadáshoz, kapcsolatot kíván teremteni a dokumentumfilmek készítői és a nézők között.
A programsorozatban 47 Székelyfölddel kapcsolatos gondolatébresztő alkotást vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna és Hargita megye több településén, helyenként az alkotók jelenlétében.
A cél, olyan közösségi élmény megteremtése, amely kilép az otthoni házi mozizás zárt rendszeréből, ezért a II. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle vetítései helyi művelődési házakban, kultúrotthonokban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban zajlanak. Érdeklődő közönség nélkül nincs értelme dokumentumfilmeket készíteni és a filmkészítők nélkül nem szerezhetnénk tudomást azokról az érdekes, valós vagy éppen szomorú történetekről, vagy embert próbáló élményekről, illetve eltűnőben lévő hagyományokról, mesterségekről.
Az eddigi visszajelzések alapján a következő helyszíneken zajlanak vetítések:
2015. október 8., csütörtök, 18 óra – Kézdivásárhely, Kosztándi képtár
Dr. Kinda István - Vargyasi Levente: Szenesek című néprajzi dokumentumfilm Meghívottak: Dr. Kinda István néprajzkutató és Vargyasi Levente operatőr
2015. október 9., péntek, 18 óra - Kézdivásárhely, Kosztándi képtár
Dimény Haszmann Orsolya - Kerekes Zoltán: Szelíd mosolyod immáron örök című dokumentumfilm
Meghívottak: Dimény Haszmann Orsolya rendező és Kerekes Zoltán operatőr
2015. október 12., hétfő, 19 ótártól – Barót, Erdővidék Múzeuma
Agyagási Levente: Nótás kedvű volt az apám..., Agyagási Levente: Oláh Balázs korondi toplász, Daczó Katalin: Ők ketten és Fekete, Fábián Kornélia, Fábián Andor: Velünk lakik az Isten.
2015. október 14., szerda, 10 óra – Csernáton, Haszmann Pál Múzeuma
Simon József, dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen.
2015. október 14., szerda, 20 óra – Illyefalva, Kultúrház
Dr. Kinda István - Vargyasi Levente: Szenesek című néprajzi dokumentumfilm
Meghívott: Vargyasi Levente, a film operatőre
2015. október 15., csütörtök, 18 óra – Kézdivásárhely, Kosztándi képtár
Makó Andrea: Esztena című dokumentumfilmje
2015. október 15., csütörtök, 19 órától – Barót, Erdővidék Múzeuma
Csibi László: Édes Erdély, itt voltunk című dokumentumfilm
Szervezők: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa
Társszervezők:
Bibliofil Alapítvány M.E.
Hargita Megyei Kulturális Központ
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy)
Továbbra is várjuk a helyi művelődésszervezők jelentkezését, hogy a www.kultkov.ro honlapon közétett listából válogassanak, valamint a vetítés(ek) időpontjait egyeztessék Lázár-Prezsmer Endrével (tel. 0742769628).
(Sajtóközlemény, Kovászna Megyei Művelődési Központ)
Kapcsolódó cikkek: VI. Székelyföld Napok háromszéki programjai