Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

VAR 53722015. december 18 – 24.

Nagyvárosok ünnepi hangulatát hozza Sepsiszentgyörgyre az újonnan megnyitott Szabadság téren berendezett karácsonyi vásár, ahol kézművesek, iparművészek és helyi termelők portékáiból lehet angyalfiát vásárolni. A míves ajándékok mellett az ünnepi asztalra járó finomságokat is be lehet szerezni a kirakódáson. A vásár december 18-án, délután 13 órakor nyit, valamint naponta 11 és 20 óra között tart nyitva, kivételt képez december 24-e, amikor a program 14 óráig tart. Közel 70 népművész, kézműves és termelő kapott helyet a nagy hagyománnyal rendelkező téli eseményen.

VAR 5351Az ünnepi hangulatot zenés műsorok teljesítik ki, a nyitónapon a Református Kollégium és a Constantin Brâncuşi Szakképző Líceum diákjai lépnek színpadra, a további napokban ünnepi összeállításokat mutatnak be helyi zenekarok. Szombaton a Búzavirág gyermekkórus nyitja a fellépők sorát 15 órakor, őket követi az Őszirózsa dalkör és az Evilági együttes. Zumba bemutatóval kezdődik a hétfői műsor 16 órától, aztán a Batyus Egyesület és a Gyermekek és Tanulók Palotája népes diákcsoportja regöl, majd Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda ad elő karácsonyi dalokat. Kedden újabb zumbacsoport mutatkozik be és az Ecou Ifjúsági Egyesület hozzák el a városba karácsony meséit. Szerdán, 23-án István Ildikó és barátai nyitják a programot 16 órakor, őket követi a Mácsafej zenekar, Luiza Zan és a Snaps Vocal Band bemutatja énekműsorát és az estet a Klasszikus zenét a főtérre kezdeményezés keretében megszervezett Toronyzene zárja a fúvós oktett előadásában.

A karácsonyi vásárral egyidőben a hét vége alatt korcsolyapálya is nyílik a Szabadság téren, amennyiben ezt lehetővé teszik az időjárási viszonyok. A pálya vakációban és hétvégén 10 és 21 óra között tart nyitva, 14 és 15 óra között pedig karbantartási munkálatok miatt technikai szünetet tart. A diákok 5 lejes jegyet válthatnak, felnőtteknek 7 lej a korcsolyázás. Akinek pedig nincs felszerelése, 5 lejért bérelhet korcsolyát két órára.

Csütörtöktől átadták a gyalogos forgalomnak a Szabadség tér 1918. December 1. utca melletti részét, így az áthelyezett Szent György-szobor is újra megközelíthetővé vált. A téren befejezték a szabadtéri szónoklati emelvényt, amelyet már a karácsonyi vásár fellépői használatba vesznek. A tél ideje alatt, a munkálatok befejezéséig továbbra is zárva marad a korzó egyik része.

(A Városimázs Iroda közleménye, fotók: Vargyasi Levente)

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.