Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

GYÖRKÖS MÁNYI Albert kiállítás az EMŰK-ben2022. szeptember 2-án, pénteken 17 órakor nyílik az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében (Olt u. 2. sz.) Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész életmű-kiállítása, majd a megnyitó az Árkosi Kulturális Központban (Olt u. 6. sz.) folytatódik. A tárlatot Kós Katalin, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházának vezetője, dr. Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, valamint Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, a kiállítás kurátora nyitják meg.

A művész születésének 100. évfordulóján az EMKE által Kolozsváron működtetett Györkös Mányi Albert Emlékház és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Györkös 100 címmel kiállítás- és rendezvénysorozatot szervezett. A program célja, hogy a 2022-es év folyamán több helyszínen is bemutassa Györkös Mányi Albert népszerű, ismert és reprezentatív alkotásait, ugyanakkor a művész festői világának eddig ismeretlen árnyalatait és variációit is, a nagyközönség elé tárva e különösen ihletett alkotói pálya gyümölcseit. A zenetanár és festőművész életének olyan fontos helyszínei, mint Kolozsvár és Tordaszentlászló, valamint a Maros Megyei Múzeum után a györkösi életműből készült válogatás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban és az Árkosi Kulturális Központban tekinthető meg.

Györkös Mányi Albert 1922-ben született a Kolozs megyei Tordaszentlászlón. Édesapja földműveléssel foglalkozott, édesanyja szép kalotaszegi varrottasairól és csipkehorgolásáról volt híres. 1934-ben meghal édesapja és ettől kezdve édesanyja a nagymama segítségével neveli nehéz körülmények között három fiúgyermekét. Albert gyermekkora meghatározó alapélménye lesz későbbi festményeinek, a fiatalkorára való emlékezései, rövid mese jellegű írásai kiegészítik, érthetőbbé teszik műveit. Györkös Mányi Albert 1948-tól a Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet zenei fakultásán tanul. 1954-ben államvizsgázik, majd a zeneművészeti líceum klarinéttanára lesz. 1962-ben feleségül veszi Jakab Ilona festőművésznőt, felébred vonzalma a festészet iránt, s ezután teljes energiáját a festészet tanulmányozásába fekteti. 1963-ban állít ki először és ettől fogva rendszeresen szerepel megyei, országos és külföldi képzőművészeti tárlatokon. 1985 őszén költözik feleségével a Majális (mai Republicii) utcai műtermébe. 1993-ban felesége halálát követően, betegségtől gyötörten és az elmagányosodástól félve, saját kezével véget vet életének. Györkös Mányi Albert műteremlakását, vagyonával együtt, végrendeletileg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre hagyta, azzal a céllal, hogy az EMKE a képeit kiállítsa, emlékházat rendezzen be és biztosítsa a hagyaték szakszerű kezelését, bekapcsolását a szellemi körforgásba.

Györkös Mányi Albert (1922–1993) festményei sajátos álomképek, művei a falusi táj és élet idilljét, alapvető emberi értékeit egyéni festői eszköztárral idézik meg. A mindennapi falusi élet alakjaira, motívumaira építkező varázslatos, álomszerű mesevilág tárul elénk. Statikus képeinek a visszatérő állatmotívumai, emberalakjai és az általa megfestett hangszerek mind egy idő nélküli világot, a kalotaszegi életet, a festő gyermekkorát tárják elénk átszűrve Györkös Mányi Albert sajátos, egyedi művészi közlésmódján.

A kiállítás 2022. szeptember 30-ig, keddtől péntekig 10 és 18 óra, szombaton pedig 11 és 18 óra között látogatható.

Szervezők: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékháza, Erdélyi Művészeti Központ Egyesület, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Árkosi Kulturális Központ,
Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy

Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt., Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap, RMDSZ – Communitas Alapítvány, Sapientia Alapítvány

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.