Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Székely Nemzeti Tanács – Tájékoztató, út előttAugusztus 31-én tájékoztattuk a közvéleményt, hogy szeptember 19-én és 20-án végig járjuk azt az utat, amelyet 2013. október 25-27-ike között Márton Zoltán, néhai makfalvi polgármester vezetésével megtettek a makfalvi székelyek szekerekkel, mozgósítva az országutaktól távol levő falvak lakóit a Székelyek Nagy Menetelésére.

Most, tíz évvel a nevezetes szekeres út után, az újabb zarándoklat célja hasonló. Igaz, nem szekérrel, hanem terepjáró autókkal fogjuk végigjárni ugyanazokat a falvakat, hogy tájékozódjunk, meghallgassuk az embereket, hogy mi változott az utóbbi évtizedben. Mindez információgyűjtés is a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés folytatásához. A statisztikai adatokon túl személyes élményekkel az érintett régióban élő emberek élettapasztalataival akarjuk megerősíteni a kezdeményezést.

Emlékeztetünk arra, hogy fent említett polgári kezdeményezéshez leadott, több mint 1,2 millió érvényes aláírás kötelezettséget ró ránk, hogy a kezdeményezést sikeressé tegyük, és saját tapasztalatainkon keresztül tájékozódjunk Székelyföld társadalmi, kulturális, gazdasági és demográfiai helyzetéről.

Szeptember 19-én, hétfő reggel 9 órakor indulunk Makfalva polgármesteri hivatala elől, hogy két nap alatt megtegyük a következő utat: Makfalva, Szolokma, Küsmöd, Etéd, Firtosmartonos, Tordátfalva, Tarcsafalva, Kobátfalva, Székelyszentmihály, Nyikómalomfalva, Székelyszentlélek, Szejke, Székelyudvarhely, Felsőboldogfalva, Árvátfalva, Patakfalva, Kénos, Homoródszentmárton, Recsenyéd, Homródszentpál, Oklánd, Vargyas, Olasztelek, Barót, Bibarcfalva, Nagybacon, Szárazajta, Zalánpatak, Bencefalva, Zalán, Sepsibodok, Étfalvazoltán, Gidófalva, Angyalos, Réty, hogy végül megérkezzünk az út záró pontjához, Sepsiszentgyörgyre, ahol sajtótájékoztatót is fogunk tartani.

Ennek az útnak célja az is, hogy felhívja a figyelmet a főutaktól távol eső székely falvak hátrányos gazdasági helyzetére, népességfogyására, és arra a közös feladatra, hogy érdekükben hatékonyan kell cselekedni.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2022. szeptember 15.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.