A 2023-as évet a Tánckincs c. interaktív tánctörténeti előadással, a Rézhúron c. folklórműsorral és a Tragédia c. táncszínházi produkcióval indítja a Háromszék Táncegyüttes.
Az Ivácson László rendezésében készült Tánckincset szervezett előadások keretében láthatják a diákok január 16-19. között a Háromszék Táncstúdióban. A korokon átívelő, virtuális múzeumi sétára egy játék ad lehetőséget, amelybe a fiatalok okostelefonjaik segítségével kapcsolódhatnak be. A tánctörténeti előadást a hónap végén Kézdivásárhelyen is bemutatják.
2023-ban ünnepeljük Madách Imre születésének 200. valamint Az ember tragédiája c. drámai költemény első színrevitelének 140. évfordulóját. A kétszeres Madách-emlékév apropóján a táncegyüttes Könczei Árpád rendezésében vitte színre a Tragédia c. táncszínházi előadást. A produkciót január 27-én és 28-án tűzik műsorra a Háromszék Táncstúdióban, de terveik szerint Sepsiszentgyörgy mellett több erdélyi és magyarországi településen is játszani fogják az év folyamán.
Továbbra is műsoron tartják a Rézhúron c. folklórelőadást, a produkcióval január 22-én, A magyar kultúra napján Gyergyóújfaluban lépnek színpadra.
Idén is folytatódik a táncházsorozat, januárban 20-án várnak mindenkit szeretettel a Tamási Áron Színház előcsarnokába.
Tánckincs
- Január 16. (hétfő) – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió | Szervezett előadás
- Január 17. (kedd) – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió | Szervezett előadás
- Január 18. (szerda) – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió | Szervezett előadás
- Január 19. (csütörtök) – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió | Szervezett előadás
- Január 31. (kedd) – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió | Szervezett előadás
Táncház
- Január 20. (péntek), 20:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház előcsarnoka
Rézhúron
- Január 22. (vasárnap), 19:00 óra – Gyergyóújfalu, Lázár István Művelődési Ház
Tragédia
- Január 27. (péntek), 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
- Január 28. (szombat), 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
A Tragédia c. előadásra jegyeket a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.