Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

34. Népzene- és Néptánctalálkozó SepsiszentgyörgyönVáltozatos és gazdag programokból csemegézhetnek a népzene és néptánc szerelmesei novemberben. A Háromszék Táncszínház és a Lajtha László Alapítvány idén is megszervezi a Népzene- és Néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön.

A két napos fesztiválra 2024. november 8-9-én kerül sor a Tamási Áron Színházban, illetve a Sepsi Arénában.

Fergeteges táncelőadások, koncertek, kiállítások, gyermekprogramok és kézműves vásár várja az érdeklődőket.

Az esemény díszvendége idén a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, két előadással is színesítik a Népzene- és Néptánctalálkozót. Megrendezésre kerül a X. Székelyföldi Legényesverseny, lesz Aprók és fiatalok néptáncgálája, élőben fellép Paár Julcsi, Tímár Sára és zenekara, nagykoncertet ad a Heveder banda és meghívottai – Szalonna és Bandája, Papp István „Gázsa”, Balogh Kálmán, Eötvös Rémusz, ifj. Fodor Sándor „Neti Sanyika” és zenekara.

* * *

PROGRAM

2024. november 8. péntek

16:00 – Flashmob | Főtér
19:00 – Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Élő Tánc-Archívum: Kalotaszeg és Szatmár - folklórműsor | Tamási Áron Színház
21:00 – FolkAktív - Táncházas kvíz vetélkedő | Háromszék Táncstúdió előcsarnoka
21:00 – Táncház és folkkocsma. Zenélnek: Heveder banda és barátai, ifj. Fodor Sándor „Neti Sanyika” és barátai , Finom zenekar, Folker együttes | Tamási Áron Színház előcsarnoka
2024. november 9. szombat, – Sepsi Aréna
10:00 – Kapunyitás
10:00-13:00 – X. Székelyföldi Legényesverseny | Táncházterem
10:30-12:00 – Aprók Gálája - Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek bemutatkozása, Rajzpályázat díjkiosztó ünnepsége | Nagyszínpad és küzdőtér
11:00-16:00 – Kézműves foglalkozások és játékok a Guzsalyas Alapítvány, a Tündérvár Egyesület és a Bodvaj Egyesület együttműködésével | Küzdőtér
11:00-12:00 – Ringató foglalkozás Erőss Judit vezetésével | Konferenciaterem
12:00-13:00 – Paár Julcsi: Rókatánc mesés komédia – népzenei előadás | Nagyszínpad
12:00 – 13:00 – Utolsó óra Erdély zenészeiről Kása Béla képkiállításáról: Vargha Csaba, Tötszegi András „Cucus”, Farkas József | Konferenciaterem
13:00-14:30 – Fiatalok Gálája - Kovászna megyei ifjúsági néptáncegyüttesek bemutatkozása | Nagyszínpad
13:30 – 14:30 – Beszélgetés Tókos Attilával: Erdővidéktől Budapestig – A néptánctól a kortársig | Konferenciaterem
14:30 – 15:00 – Filmvetítés: Népi mesterségek | Konferenciaterem
15:00 – 16:00 – Babinecz Sándor – eszközös táncok tanítása alapfokon (6-16 éveseknek) | Táncházterem
15:00 – 16:00 – Hangszersimogató a Folker együttessel | Konferenciaterem
16:00 – 17:00 – Filmvetítés: Népi mesterségek | Konferenciaterem
16:30-17:30 – Tímár Sára és zenekara : Ének a határtalanról - népzenei koncert | Táncházterem
17:30- 18:00 – X. Legényesverseny díjkiosztó | Nagyszínpad
18:00-19:30 – Heveder Banda és meghívottai – nagykoncert / Fellépnek: Szalonna és Bandája, Papp István „Gázsa”, Balogh Kálmán, Eötvös Rémusz, ifj. Fodor Sándor „Neti Sanyika” és zenekara | Nagyszínpad
20:00-21:00 – Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Európa szívében – válogatás a magyar nyelvterület legszebb táncaiból | Nagyszínpad
22:00 – Táncház és folkkocsma / Zenélnek: Heveder banda és barátai, ifj. Fodor Sándor „Neti Sanyika”, Finom zenekar, Folker együttes | Táncházterem

Állandó programok a Vásártéren (az aréna folyosóján):

10:00-21:00 – Kézműves vásár
10:00-21:00 – Ádám Gyula fotókiállítása – Arcpoétika
10:00-21:00 – Kolozsi Ildikó nemezkiállítása
10:00-21:00 – Vetró Mihály – Népművészet Ifjú Mestere, nemezkészítő, akadémikus, az MMA levelező tagja (Hajdú-Bihar vármegye) – 12 nemez mese c. kiállítása
10:00-21:00 – Mátéfi Zita népviselet kiállítása
10:00- 21:00 – Kincses Olga szőttes kiállítása
10:00-21:00 – Henning Edit népi gyöngy ékszereinek kiállítása
10:00-21:00 – Bálint Zoltán régiség gyűjteményének kiállítása
10:00-19:00 – FolKávésarok

Jegyinfó:
A 34. Népzene- és Néptánctalálkozó előadásaira és programjaira a Központi Jegyirodában, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn, kedden, szerdán 8-16 óra között, csütörtökön 8-17 óra között és pénteken 8-15 óra között.
Telefonszám: 0267-312104.

Belépési díjak pénteken:

  • Magyar Nemzeti Táncegyüttes : Élő Tánc-Archívum Kalotaszeg és Szatmár c. előadása: 50 lej - Az előadásra szóló belépő egyben a péntek esti táncházba való belépést is biztosítja!
  • Táncház: 20 lej

Belépési díjak szombaton:

  • Felnőtteknek a teljes szombati program összértéke, amely az esti táncházat is tartalmazza: 60 lej
  • Gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak a teljes szombati program összértéke, amely az esti táncházat is tartalmazza: 30 lej
    Figyelem: kedvezményes belépő diákigazolvány vagy nyugdíjszelvény felmutatásával igényelhető!

A szervezők fenntartják a programváltozás jogát!

Szervezők: Háromszék Táncszínház, Lajtha László Alapítvány
Támogatók: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Hagyományok Háza Hálózat Erdély, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány

Partnerek: Tamási Áron Színház, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Hagyományok Háza, Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Salvatore Egyesület
Szponzorok: Bertis SRL., Diószegi SRL., CONICO SRL., DÁLIA PROD SRL., Autocompress SRL., ARIX Impex SRL., Combridge SRL., Sepsi Domus, KOBAK DESIGN
Médiapartnerek: Háromszék Napilap, Székely Hírmondó, Székelyhon, Sepsi Rádió, Erdélyi Magyar Televízió, Maszol, Sláger Rádió, Rádió GaGa, Brassai Magyar Adás, Erdélyi Médiatér, Marosvásárhelyi Rádió, Sepsiszentgyörgy.info, Régió Rádió, Játéktér, Profi Rádió, Szépvíz FM

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.