Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Betegség miatt április folyamán nem lesznek Karnebál és Ilja próféta előadások a Tamási Áron Színházban, az elmaradt bérletes előadásokat csak az évad végén tudja műsorára tűzni a színház. A társulat következő előadása Makszim Gorkij A nap fiai című darabjából készül Zakariás Zalán rendezésében, ennek bemutatójára április 19-én kerül sor. Ez az új produkció lesz az idei diákbérletek negyedik előadása a korábban tervezett Ilja próféta helyett, így tehát az Ilja csak a következő évadban kerül újra műsorra diákbérletben. A műsorváltozások miatt adódó esetleges kellemetlenségekért a színház vezetősége a közönség szíves megértését kéri.

A nap fiai című új előadás mellett áprilisban a Figaro házasságát, az Yvonne, burgundi hercegnőt és Szabó Tibor színművésznek A pincér dalai című zenés produkcióját láthatják az érdeklődők, melyet Szent György Napok alkalmából újítottak fel az alkotók. A Szent György Napok keretében egy sor vendégelőadás is lesz a színházban, Budapestről, Kecskemétről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Székelyudvarhelyről érkeznek meghívott társulatok nagy sikerű produkciókkal. Ezenkívül természetesen a Brasssói Filharmónia áprilisi hangversenyére is sor kerül a hónap utolsó napján.

A Városi Kulturális Szervezőiroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 11–16, pénteken 11–13 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt. Érdeklődni lehet a 0267 312 104-es, a 0745 589 214-es és a 0728 083 336-os telefonszámokon. Mindenkit szeretettel várunk az előadásokra!

Nagy B. Sándor

 

0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.