Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

logo

Több mint 200 kulturális program várja az érdeklődőket április 18-a és 25-e között. Ebben az évben a kulturális hét rendezvényei hétvégén is zajlanak. A Szent György Napok rendezvénysorozatának részeként idén is lesz Szent György-napi vásár. A rendezvény idén is négynapos lesz – csütörtökön kezdődik és vasárnap zárul –, ezzel elsősorban a hazai kiállítók kérésének igyekeznek eleget tenni.

 

Vasárnap – április 18.

19:00 – Nyitó hangverseny: Varnus Xavér (CAN) orgonakoncert – a koncert főtámogatója Ferencváros Önkormányzata / Krisztus Király katolikus templom

* * *

Hétfő – április 19.

10:00 – Bábszínház: Lőrincz Zsuzsa: Badzika – Griff Bábszínház (Zalaegerszeg) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

11:00 – Bábszínház: Benedek Elek: Mátyás király és a kolozsvári bíró – Keljfeljancsi Komédiás Kompánia (Kolozsvár) / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

12:00 – Bábszínház: Lőrincz Zsuzsa: Badzika – Griff Bábszínház (Zalaegerszeg) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

13:00 – Bábszínház: Benedek Elek: Mátyás király és a kolozsvári bíró – Keljfeljancsi Komédiás Kompánia (Kolozsvár) / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

14:00 – Bábszínház: Orbán Ferencz: Mozsikácska – Tamási Áron Színház, Cimborák Bábtagozat Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

16:00 – Kiállításmegnyitó: Multimédiás várostörténeti kiállítás – Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának szervezésében / Lábasház

17:00 – Történelmi előadás: A sepsiszentgyörgyi ipari társulások története 1872-1926 között – Józsa Lajos / Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem

17:00 – Színház: A pincér dalai – Szabó Tibor és zenekara (Weöres Sándor Színház - Szombathely) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

18:00 – Bábszínház: Kortárs erdélyi költők: Levél helyett– Tamacisza Társulat (Marosvásárhely) / Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

18:00 – Kiállításmegnyitó: Körülöttünk lent és fent Gothárd Veronika képzőművészeti kiállítása / Míves ház

19:00 Kórusművek: a Mikes Kelemen Főgimnázium, a Székely Mikó Kollégium diákkórusainak és a Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia kórusának és Szerenád zenekarának közös koncertje / Krisztus Király katolikus templom

19:00 Színház (Bemutató): Gorkij: A nap fiai – Tamási Áron Színház, rendező: Zakariás Zalán / Tamási Áron Színház, Nagyterem

20:00 – Lemezbemutató koncert: Tudtam én... - nemEZ együttes / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

22:00 – Koncert: MGT Trio (Szabó „Tibke” Tibor és zenekara) / Di Stefano bár

* * *

Kedd – április 20.

10:00 – Bábszínház: Dió Zoltán: Magelona históriája– az Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház Lilliput Társulata (Nagyvárad) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

11:00 – Bábszínház: Mesemorzsák – Tamacisza Társulat (Marosvásárhely) / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

12:00 – Bábszínház: Dió Zoltán:Magelona históriája – Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház, Lilliput Társulat (Nagyvárad) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

13:00 – Bábszínház: Mesemorzsák –Tamacisza Társulat (Marosvásárhely) / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

17:00 – Bábszínház: Kukucs! – Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színház és televízió kar III. éves színészhallgatói / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

17:00 – Színház: A pincér dalai – Szabó Tibor és zenekara (Weöres Sándor Színház - Szombathely) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

17:00 Színház: Manej - Andrei Mureşanu Színház / a Tamási Áron Színház előcsarnoka

17:00 – Kiállításmegnyitó: Ezer Székely Leány Napja képekben– Ádám Gyula fotókiállítása / Lábasház

17:00 – Kiállításmegnyitó: Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetségének tárlata / Kónya Ádám Művelődési Ház

17:00 – Színház: 20/20 – Yorick Stúdió (Marosvásárhely), szervezők: Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Árkosi Művelődési Központ / Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron terem

18:00 – Színház: Robert Thomas: Szegény Dániel – Visky Árpád Színjátszó Társulat / Kónya Ádám Művelődési Ház

18:30 – Bemutató: Sárkányölő (táncjáték) - Háromszék Táncegyüttes, rendező: Ivácson László / Szakszervezetek Művelődési Háza

19:30 – Bábszínház: Ibusár – felnőtt előadás, Griff Bábszínház (Zalaegerszeg) / Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

20:00 – Színház: 20/20 – Yorick Stúdió (Marosvásárhely), szervezők: Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Árkosi Művelődési Központ / Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron terem

20:00 – Színház: Márai Sándor: Eszter hagyatéka – Katona József Színház (Kecskemét) / Tamási Áron Színház, Nagyterem

21:00 – Koncert: Cserháti Zsuzsa emlékkoncert / Szakszervezetek Művelődési Háza

* * * *

Szerda – április 21.

9:30 – Bábszínház: Fazakas Mihály: Ludas Matyi – Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely) / Szakszervezetek Művelődési Háza

10:00 – Bábszínház: J. Lawson: Eljöhetnél hozzám! – PUCK Bábszínház (Kolozsvár) / Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

10:30 – Irodalmi előadás: A reneszánsz (világ)irodalmának hatása a magyar és román kultúrára – Shakespeare Alapítvány és a BBTE Sepsiszentgyörgyre kihelyezett Gazdaságtan tagozata / új egyetemi campus

11:00 – Bábszínház: Fazakas Mihály: Ludas Matyi – Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely) / Szakszervezetek Művelődési Háza

11:45 – Vetélkedő: Megéri! – általános műveltségfejlesztő vetélkedő – Shakespeare Alapítvány és a BBTE Sepsiszentgyörgyre kihelyezett Gazdaságtan tagozata / új egyetemi campus

12:00 – Bábszínház: J. Lawson: Eljöhetnél hozzám! – PUCK Bábszínház (Kolozsvár) / Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

13:00 – Lemezbemutató gyermekkoncert: Kerekecske esztendőcske – Orbán Ferenc/ Tamási Áron Színház, Kamaraterem

17:00 – Koncert: Cseh Tamás emlékkoncert / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

17:00 Kiállításmegnyitó: Népi használati tárgyak az Árkosi Tájmúzeum anyagából (Bálinth Zoltán gyűjtése) / a Lábasház előtt

18:00 – Színház: Visky András: Visszaszületés – Kolozsvári Állami Magyar Színház / Tamási Áron Színház, Nagyterem

18:00 – Kiállításmegnyitó: Absztrakt. Egy pillanat története – Alina Bîrlă fotókiállítása / Di Stefano bár

19:00 – Koncert: Rockquiem – Rock mise - Snaps Vocal Band / Evangélikus templom

20:30 – Jazz kocsma: Session Jazz Band / Di Stefano bár

21:00 – Bábszínház: Ágai Ágnes: Önarckép fintorokkal – Tamási Áron Színház, Cimborák Bábtagozat / Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

21:00 – Színház: Visky András: Visszaszületés – Kolozsvári Állami Magyar Színház / Tamási Áron Színház, Nagyterem

22:00 – Jazz kocsma: Bíró Eszter-Födő Sándor duó (Budapest) / Di Stefano bár

* * *

Csütörtök – április 22.

9:00 – IV. Gyerekszínjátszó Találkozó / Váradi József Általános Iskola

10:00 – Bábszínház: Benedek Elek: Sómese – Tamási Áron Színház, Cimborák Bábtagozat / Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

12:00 – Bábszínház: Grimm testvérek: Jancsi és Juliska – Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

13:00 – Bábszínház: Benedek Elek: Sómese – Tamási Áron Színház, Cimborák Bábtagozat / Tamási Áron Színház, Báb-stúdió

14:00 – Bábszínház: Grimm testvérek: Jancsi és Juliska –Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

11:00 – Szent György ExpoMegnyitó / Sportcsarnok

17:00 – A sepsiszentgyörgyi aranylakodalmasok felköszöntése / Házasságkötő terem

18:00 – Színház: Fizetek, főúr - Tranzit Színház (Budapest), rendező-művészeti vezető: Kátai István / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

18:00 – Színház: Robert Thomas: Szegény Dániel – Visky Árpád Színjátszó Társulat / Kónya Ádám Művelődési Ház

18:00 – Az Apor-kódex hazajött! - nemesmásolat-kiállítás és konferencia / Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem

18:00 – Színház: William Shakespeare: Hamlet – M Studio, rendező: Uray Péter / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

20:00 – Színház: Fizetek, főúr - Tranzit Színház (Budapest), rendező-művészeti vezető: Kátai István / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

20:30 – Jazz kocsma: St. George Quintet / Di Stefano bár

22:00 – Jazz kocsma: Kovács Linda Quartet (Budapest) / Di Stefano bár

23:30 – Jazz kocsma: Lucian Nagy Sextet (Temesvár – Marosvásárhely)/ Di Stefano bár

* * *

Péntek – április 23.

11:00 – Történelmi lovas életképek: Érkezés, táborverés, a jurta felhúzása / a Sportcsarnok mellett

12:00 – Vallástörténeti kiállítás / A Román Szellemiség Múzeuma, Ortodox katedrális

12:00 – Történelmi lovas életképek: Lovasíjász és huszár felvonulás / a Sportcsarnok mellett

13:00 – Hagyományőrző lovagi vetélkedő: Légy te Szent György Lovagja – Erdélyi Magyar Ifjak és a Székely Mikó Kollégium Diáktanácsa / a Bod Péter Megyei Könyvtár mögött

13:00 – Kerekasztal-beszélgetés: Egy lépés a jövőért / Roma Közösségi Ház,Őrkő

14:00 – A Néri Szent Fülöp iskola diákjainak műsora / Roma Közösségi Ház, Őrkő

14:00 Az Albatros folyóirat bemutatója és Gheorghe Simota festménykiállítása / Nicolae Colan Dokumentációs Központ

15:30 – Sátornyitó koncert: Seri Albastre csoport / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

15:45Műhelymunka Ifjúsági szervezetek kiállításai / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

16:00 – Táncjáték: A tizedik vőlegény - Duna Táncműhely / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

16:00 – Sátornyitás / HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

16:00 – Történelmi lovas életképek: Lovagoltatás, táborlátogatás / a Sportcsarnok mellett

16:30 – Fotókiállítás / HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

16:30 – Kincskereső vetélkedő: Treasure Hunt – iratkozás / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

17:00 – Beszélgetések a Debate Club Sepsiszentgyörgy diákjainak vezetésével . Helyi hip-hop és beatbox előadók fellépése. Autogramosztás: Puya / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

17:00 Reneszánsz táncoktatás / a Vásári színpad előtt

18:00 – Tánc: Etűdök - a Művészeti Népiskola balett tagozata, rendező-koreográfus: Benkő Gizella, jelmezek: Szász Éva / Tamási Áron Színház, Nagyterem

18:00 – Kontakt Improvizáció Jam – mindenki számára nyitott szabad tánc, a bemelegítőt Gothárd Veronika tartja / Kós Károly utca 78. szám

18:00 – Közönségtalálkozó: Magna Cum Laude / HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

18:00 – Karaoke Party / Energy Play Club

18:30 – Képzőművészeti kiállítás: Mester és tanítványa 2., Juraj Bartusz György és tanítványa, Radka Macejova közös tárlata (Szlovákia) / MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér

19:00 – Táncjáték: A tizedik vőlegény – Duna Táncműhely / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

19:00 – Közönségtalálkozó: Desperado / HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

19:00 – Színház: 5. Sally - Mezei Gabriella színművésznő egyéni előadása (Tomcsa Sándor Színház - Székelyudvarhely) / Tamási Áron Színház, Kamaraterem

19:00 – PostAll Session filmvetítés: Vakondok (dokumentáció Budapest szubkultúráiról) / a régi posta épülete

19:30 – Történelmi lovas életképek: Tábortűz / a Sportcsarnok mellett

20:00 – Karaoke Night – slágerek késő éjszakáig/ Román Fiatalok a Közösségért sátor és a HÁRIT sátor, a Sugás vendéglő előtt

20:30 – Jazz kocsma: Snaps Vocal Band / Di Stefano bár

21:00 – Blues Pub: Vali Răcilă „Sir Blues”(Botoşani) / Old Man’s Pub

21:00 – Lemezbemutató koncert: Eresszed, hogy menjen – Heveder zenekar / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

21:00 – PostAll Session kapunyitás: Tüzes műsor – M Stúdió / a régi posta épülete előtt

22:00 – PostAll Session: audiovizuális buli / a régi posta épülete. Fellépők: The Filters, Anima Sound System (HU), Dj Beast ft. Mc Slowmotion, Dj Savage ft. Mc Fantom (HU), Vj Photone, Vj Kholem, perkúciók és tűzzsonglőrködés

22:00 – Táncház: Szent György-napi évadzáró táncház, zenél Pali Marci és zenekara (Szék) / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

22:00 – Jazz kocsma: Kozma Orsi Quartet (Budapest) / Di Stefano bár

22:30 – Blues Pub: Blúz Bend / Old Man’s Pub

23:00 – Rockhangár: Iron Maidnem, KaFeBar, Crossholder közönségtalálkozó és rockest / Szakszervezetek Művelődési Háza

23:00 – Playboy disco party: Spigiboy (HU) / El Passo

23:00 Házibuli DJ Benny-vel / Energy Play Club

24:00 – Folk koncert: Cenaclul Adolescent Játékest / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

* * *

Szombat – április 24.

6:00 – Történelmi lovas életképek: Trombitás ébresztő / a Sportcsarnok mellett

6:30 – Történelmi lovas életképek: Tábori ébredés, lópucolás, etetés / a Sportcsarnok mellett

9:00 – Történelmi lovas életképek: Lovagoltatás / a Sportcsarnok mellett

10:00 – XX. Gáll Lajos Futónap – Gáll Lajos Futókör / indulás a Szent József katolikus templom elől

10:00 – Kiállításmegnyitó: Húsz év cserkészet Háromszéken (1990-2010), megtekinthető 24-én 10-18 óra között és 25-én 10-15 óra között / Gyermekek Palotája

10:00 – Erdélyi szabadtűzi bográcsfőző verseny – az ASIMCOV, SVESZ és Sepsi Rádió szervezésében / Park vendéglő előtti tér. Fellépők: Gyimesi népdalok – Antal Tibor és Tímár Viktor, Show-tánc – Tini Dance Center (Székelyhíd), Mulatós dalok – Tomi és a roma lányok, László Attila, Majláth Attila

10:00 – Kézműves tevékenységek – Szentgyörgyi Ifjúsági Klub és Polaris Egyesület/ HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

11:00 – Bábszínház: Ion Creangă: Fata babei şi fata moşneagului - Andrei Mureşanu Színház

11:00 – Színházműhely gyerekeknek / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

11:00 – Előadás: Fiatal sikeres vállalkozók – Junior Business Club / HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

11:00 – Streetball verseny (iratkozás a helyszínen 10:30-ig) / a Tribel vendéglő előtt

11:00 – Fafaragó műhely - Gyermekek Palotája / a Vásári színpad mellett

12:00 – Gyermekdalok – blockflote koncert, Crescendo együttes / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

12:00 – Ifjúsági tevékenységek / HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

12:00 Bike trial/BMX – Szent György-napi kerékpáros ügyességi verseny / a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt

12:00 PostAll Session: Szappancsúszda / Mihai Viteazul tér

12:30 – Tánc: Mi vagyunk a város – a Mihai Viteazul Főgimnázium elemistáinak dalos, táncos előadása / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

13:00 – Treasure Hunt: kezdődik a kincskereső vetélkedő / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

14:00 – Történelmi lovas életképek: Lovasíjász bemutató / a Sportcsarnok mellett

14:00 – Koncert: Huniadi Cantores reneszánsz együttes (Vajdahunyad) / Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem

14:00 – Afrika nap: Afrikai hangszerkiállítás és bemutató – Fehér Károly és Saïd Tichiti (Budapest) – www.ethnosound.hu/ HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

15:00 Történelmi lovas életképek: Baranta bemutató / a Sportcsarnok mellett

15:00 – Afrika nap: Világutazók fóruma – beszélgetés afrikautazó szentgyörgyiekkel/ HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

15:00 – PostAll Session: Élőszoborpark / a régi posta épülete előtt

16:00 – Történelmi lovas életképek: Huszár bemutató / a Sportcsarnok mellett

16:00 – Afrika nap: Afrikai dobshow – Fehér Károly és zenésztársai/ HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

16:00 – PostAll Session: Extrém sport bemutató / a régi posta épülete előtt

17:00 – Kiállításmegnyitó: Kiskunhalas – ma, Ternyák Jenő fotográfus munkái / Lábasház

17:00 – Telefondobó veseny / a Tribel vendéglő előtt

17:00 – Beszélgetések a Debate Club Sepsiszentgyörgy diákjainak vezetésével Helyi pop és rock előadók fellépse. Autogramosztás: Compact/ Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

18:00 – Treasure Hunt díjkiosztó / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglő előtt

18:00 – Színház: Részletek a bolyongás meséiből – Osonó Diákszínház, rendező: Fazakas Misi / Mikes Kelemen Főgimnázium, díszterem

18:00 – Sepsiszentgyörgy legerősebb embere – bemutató és verseny (iratkozás 15:00 órától) / a Tribel vendéglő előtt

18:00 – Tábortüzes gitárest / Energy Play Club

18:30 – Sört csapol a város legszebb lánya / HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

19:00 – Színház: William Shakespeare: Romeo & Julia – M Studio, rendező: Uray Péter / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

19:00 – Koncert: Crazy Snowman/ HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

19:00 – PostAll Session filmvetítés: Extrém sportok / a régi posta épülete

20:00 – Koncert: Hot Snow Storm (Gyergyószentmiklós)/ HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

21:00 – Táncház: Szent György-napi évadzáró táncház, zenél Pali Marci és zenekara (Szék) / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

21:00 – Lemezlovas és streetdance verseny helyi ifjúsági egyesületek szervezésében / Román Fiatalok a Közösségért sátor és a HÁRIT ifjúsági sátor, a Sugás vendéglő előtt

21:00 – Blues Pub: Próba Után Lacikánál Borozunk / Old Man’s Pub

21:00 – PostAll Session kapunyitás: Tüzes műsor – Playground Crew / a régi posta épülete előtt

22:00 – Blues Pub: Confusion / Old Man’s Pub

22:00 – Nagydiszkó / Szakszervezetek Művelődési Háza

22:00 – Afrika nap: Chalaban koncert - afrikai (marokkói) autentikus és fúziós zene - www.chalaban.com/ Tamási Áron Színház, előcsarnok

22:00 – PostAll Session: audiovizuális buli / a régi posta épülete. Fellépők: Dj Goranga, Dj Vida G ft. Mc. Columbo (HU), Dj Grid ft. Mc Slowmotion, Dj Mozer és Dj Rigodon, Vj Photone, Vj Kholem, perkúciók és tűzzsonglőrködés

23:00 – Hungarissimo fergeteg-party: DJ Dominique (HU) / El Passo

23:00 – Élőzenés Szent György-napi After Party / Energy Play Club

23:30 – Blues Pub: Marcian Petrescu şi trenul de noapte / Old Man’s Pub

* * *

Vasárnap– április 25.

10:15 Duatlon (iratkozás 9 órától) – Alpin Sport Egyesület / indulás aSzent József katolikus templom elől

11:00 Hagyományok és modernitás Hagyományos román népi mulatság: Táncos vigasság, közreműködnek a Grup '89 (Bodzaforduló), Ciobănaşul (Bodzaforduló), Mărţişor (Kolozsvár), Românaşul (Csíkszereda) és a Mureşul (Marosvásárhely) együttesek Hagyományos étkek bemutatója: bulz éspalacsinta – a Constantin Brâncuşi Iskolacsoport diáktanácsa / Román Fiatalok a Közösségért sátor, a Sugás vendéglőelőtt

12:00 Hagyományos Szent György -napi ökörsütés / Park vendéglő előtti tér
Fellépők:
Maros, Nyárád és Küküllő menti népdalok – Diós Brigitta (Marosvásárhely)
Magyar népdalok és nóták – Nótázózenekar és szólistái
Megzenésített versek – Tókos Melinda

12:30 Kiállítás megnyitó: Eurocarpatica kiadó – 10 év a román kultúraszolgálatában / Kovászna – Hargita Európai Tanulmányi Központ

13:00 Pro Urbe-díjátadó ünnepség, zenél a Huniadi Cantores reneszánsz együttes (Vajdahunyad) / Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron terem

16:00 Színház: Molnár Ferenc: Liliom – M Studio, rendező: Rusznyák Gábor / Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

17:00 Kamionhúzó verseny (iratkozás 14:00 órától) / a Tribel Vendéglő előtt

18:30 Színház: Részletek a bolyongás meséiből – Osonó Diákszínház, rendező: Fazakas Misi/ Mikes Kelemen Elméleti Líceum, díszterem

A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.

 

0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.