2011. július 15.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Fazakas & Kimmel gyűjtemény közös utazó kiállításának soron következő helyszíne Sepsiszentgyörgy.
Megfőzzük, megisszuk. Ennyi? De hogyan jut el a kávécserje bogyója a főzőedényig? És az miféle? Miben készül a török és miben a német „feketeleves", és mit köszönhet a kávékedvelő Európa egy nyolcvanesztendős párizsi érseknek? Milyen lokomotívokkal kísérleteztek az olasz konstruktőrök? Mi történik pontosan a kotyogó vagy a karos presszógép belsejében?
A kiállítás július 15. – szeptember 30. között látogatható.
Ki volt az a székelyudvarhelyi születésű ezermester, akit az 1940-es, 50-es években Budapest egyik leghíresebb kávégép-készítőjeként tiszteltek? Ha mindezekre – és még sok más érdekességre – kíváncsi, több száz kisebb-nagyobb kávéfőzővel várjuk a kávé, a technika és a történelem szerelmeseit.
A megnyitó július 15-én, pénteken este 6 órakor kezdődik: köszöntőt mond Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Tárlatvezetést tart: Saly Noémi, a kiállítás kurátora. Közreműködnek: Csuhaj Barna Tibor, Márkus Tibor, Lakatos Ágnes, Jeszenszky György dzsessz-muzsikusok.
A múzeumkertben levő kávézóban pedig szívesen látjuk egy kávéra!
*
Hátra van még a fekete leves! − szoktuk mondogatni, ha a dolog végére valami nehézség, kellemetlenség, büntetés várható. A szólásban szereplő „fekete leves" eredetileg nem a kávéra, hanem egy vérrel készített középkori levesfajtára utalt, amelyet ünnepi étkezések befejező fogásaként szoktak volt felszolgálni, tehát − az akkori ízlés szerint − éppen hogy ínyencségnek számított. A hódoltság idején aztán volt alkalma a magyarnak megismerni a törökök „fekete levesét". Történelmünk három jeles alakjáról, Majláth István erdélyi vajdáról, Thököly Imréről és Török Bálintról is úgy tartja a hagyomány, hogy vendéglátóik fegyveresei erre a jelszóra fogták körül és ejtették foglyul őket az ebéd végén. A szólás eredeti, pozitív értelme e kínos tapasztalatok folytán az ellenkezőjére fordult, s mára már a vérleves emléke is feledésbe merült.
A kávéval épp az ellenkezője történt: az idegenkedés a török kiűzése után hamarosan alábbhagyott, s eleink az 1700-as évek elejétől már nyugati divatként fogadták el a kávét és a kávéházat, amelyek azonban még sokáig nem veszítették el keleties színeiket."
(Saly Noemi)
