Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Bővebben ...A Katrosa völgyében idén negyedszerre szervezik meg a Székölykök fesztivált, Erdély egyetlen kimondottan családoknak szóló fesztiválját. A tevékenységek mindig egy téma köré szerveződnek, míg 2011-ben a népi mesterségek, 2012-ben a régi népi játékok, a 2013-as évben a tanya volt a téma, idén a „herceghurca” alcímen fut a  fesztivál. Augusztus 8-a és 10-e között hercegek és hercegnők lakják be a Katrosa völgyét, a fesztivál forgatókönyve már sokak számára megszokott: a műhelyfoglalkozásokon a gyerekek úgy vehetnek részt, hogy előtte „megdolgoznak érte”: a népmesék próbáira épülő ügyességi játékokban vesznek rész, az ott szerzett "pénzzel" beléphetnek az általuk kiválasztott műhelytevékenységbe, így a felelős döntések kötődnek az alkotás, a játék öröméhez.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...A társulat által megszervezett, már hagyományosnak számító nemzetközi drámatábor július 15. és 20. között zajlik. A kökösi alkotótábor mottóját az 5 éve elhunyt Pina Bausch német koreográfus egyik gondolata adta: „Én abban hiszek, hogy közelebb kellene kerülnünk egymáshoz”- mondta a tizenhét országból verbuvált művészeket tömörítő wuppertali társulat vezetője.

 

 

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július 19-én, szombaton 17 órától a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban mutatják be Cseh Tibor Csernátontól a Reménység taváig. Válogatott írások című könyvét. A kötetet Cseke Péter irodalomtörténész és Ludányi András politológus professzor, a könyv szerkesztője ismerteti. A könyvbemutatóval egy időben felavatják a Cseh Tibor emlékkönyvtárat.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július 17.

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében 2014. június 17-én, csütörtökön 18 órakor megnyílik Román Viktor (1937–1995) szobrász Homoródtól Párizsig című emlékkiállítása. A kiállítást Márton Árpád festőművész (Csíkszereda) és Sántha Imre Géza művészettörténész, a kiállítás kurátora méltatja. A rendezvény házigazdája Vargha Mihály múzeumigazgató.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...Hét székelyföldi helyszínen mutatják be az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Jogaink Romániában magyarul című, hiánypótló kiadványát, amely magyar nyelven, közérthető formában tartalmaz alapvető jogi ismereteket, a mindennapjainkat érintő hatályos törvényeket és kisebbségi anyanyelvhasználati jogainkat. A könyvet az egyik szerző, Kis Júlia ügyvéd és az EMI elnöke, Sorbán Attila Örs mutatja be az érdeklődőknek. A könyvbemutató után ingyenesen hozzá lehet jutni az idén megjelent kiadványhoz.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július 9-11.

A baróti Magyar Örökség, I. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor idején, 2014. július 9-11. között, Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban (Csíki utca 5/A) négy előadásra kerül sor neves előadók közreműködésével:

 

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...7. Magyar Református Világtalálkozó keretében avatják fel 2014. július 10-én, csütörtökön 13 órától a Vártemplom előtt a Kálvin-szobrot. Az előkészületek miatt 9 és 17 óra között lezárják az autós forgalmat a Kálvin téren. A Vár utcát a Vojkán utcán keresztül lehet megközelíteni, ahol ideiglenesen visszaáll a kétirányú forgalom. A Borvíz utcába pedig az Őrkő negyeden keresztül lehet behajtani.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...Vasárnap délutánig még látogatható a minden korosztálynak szóló, rovarvilágot bemutató interaktív tárlat a Székely Nemzeti Múzeumban. A budapesti Magyar Természettudományi Múzeumból érkező, Variációk hat lábra című vendégkiállítás július 13-ig tárja az érdeklődők elé a hatlábúak birodalmának látványosságait, érdekességeit. A kiállítást kísérő tárlaton, Csata Zoltán makrofotóin szó szerint testközelbe kerülnek az egyébként miniatűr ízeltlábúak.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...Ezer Székely Leány Napja - 2014. július 5. Csíksomlyó

Háromszékről 345 székely leány vesz részt a találkozón Zaboláról, Csernátonból, Gelencéről Pákéból, Barátosról, Bibarcfalváról, Mikóújfaluból, Sepsibükszádról, Erdőfüléből, Bardócról, Olasztelekről, Barót, Vargyas és Székelyszáldobosról. A szervezett utazást a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Tanácsa biztosítja.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július 6-13. között kerül sor a 8. Jazz és Improvizációs zenei táborra Sepsiszentgyörgyön, melynek során a Székely Nemzeti Múzeum kertje koncerteknek lesz a színhelye.

A várható időjárásra való tekintettel, a koncertek helyszíne a Tamási Áron Színház Új Studió terme!

 

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július 4.

A Vadon Egyesület által meghirdetett TransNatura Nemzetközi Természetfotó kiállítás megnyitójára pénteken, 2014. július 4-én kerül sor 18.00 órakor az Erzsébet parkban. A díjátadási ünnepség 19.00 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron teremben lesz megtartva, ezt követően 19.30–tól Kövi Szabolcs előadóművész Csillagok, csillagok című vetítéssel egybekötött bemutató koncertjére kerül sor.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július 5-én, szombaton 17 órakor nyitják meg a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban Kilyén Katalin akvarell-kiállítását.

Kilyén (Bajka) Katalin 1951-ben született Felsőcsernátonban, Marosvásárhelyen magyar–román szakon végzett pedagógiai főiskolát, 1981-ig Felsőcsernátonban tanított. 1983-tól családjával Ausztriában (Amstetten) él. Pár éve kezdett kedvtelésből festeni. Képei témáit a természet csodálatos sokszínűségéből ragadja ki, de nem fotórealisztikusak, elmondása szerint sok mindent a véletlenre bíz. Volt már több csoportos kiállítása Ausztriában. 2011 júliusában Kézdivásárhelyen egyéni, jótékonysági tárlata nyílott, októberben pedig egy csoportos kiállításon is részt vett, melyek lebonyolításában a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének tagjai segítették.

 

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július 2.

A sepsiszentgyörgyi Székely Nem­zeti Múzeum Bartók Termében szerdán, 19 órától Bordi Zsigmond Lóránd régész-történész A második orosz hadjárat Há­romszék ellen 1849 nyarán (uzon–kökösi csata, Gábor Áron halála, a sepsiszentgyörgyi Eprestetőn vívott ütközet) címmel tart előadást.

Házigazda: Kádár Gyula történész.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely 15 év fölötti fiúk jelentkezését várja a következő hét hónapban sorra kerülő belföldi és nemzetközi színházi projektekhez. Az önkéntes- és csapatmunka legfontosabb feladata egy fiú-szerep eljátszása, amelyhez a társulat nem vár el előzetes tapasztalatot.

0
0
0
s2smodern

Bővebben ...2014. július elsején, kedden délután hat órától kerül sor a Tamási Áron Színház évadzáró előadására. Kárpáti Péter Akárki című darabját Radu Afrim rendezésében játssza a társulat, akik még nem látták az előadást, ezúttal még megtekinthetik.

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.