Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Gabor Aron bemutato fotoHenningJanos-54142014. április 29 - május 3.

A Háromszék Táncegyüttes több programmal várja közönségét a Szent György Napok alatt. Megünneplik a tánc világnapját, műsoron lesz a Gábor Áron és A banda, továbbá a hagyományos Szent György-napi táncházat is megrendezik.

A tánc világnapja alkalmából április 29-én, kedden nyitott kapukkal várják a néptánc és táncművészet iránt érdeklődőket, a látogatók 9 és 15 óra között betekinthetnek A tékozló fiú, a Gábor Áron és a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című előadások felújító próbáiba, az előcsarnokban pedig fotókiállítás, filmvetítés és egyéb meglepetések várják az érdeklődőket. A nemzetközi világnap alkalmából a szervezők az együttes 24 éves munkásságának legsikeresebb pillanatait kívánják a látogatók elé tárni, akik között a nap végén több meghívót is kisorsolnak a legközelebbi előadásokra.

A városnapok programjában két előadás is megtekinthető lesz. Május 1-jén, csütörtökön a Gábor Áron című táncdrámát (rendező-koreográfus Orza Calin) mutatják be a Tamási Áron Színház nagytermében. Felhívják a nézők figyelmét, hogy objektív okok miatt a korábban meghirdetett 18 óra helyett 17 órától játsszák az előadást. Május 3-án A banda című előadás (rendező-koreográfus: Könczei Árpád) tekinthető meg 18,30-tól az Új Stúdióban. Az előadásokra helyet foglalni, jegyet váltani a városi szervezőirodában lehet.

A hagyományos Szent György-napi táncházra május 3-án, szombaton 20 órától kerül sor a Tamási Áron Színház előcsarnokában. Ünnepi meghívottként a Magyarpalatkai banda húzza a talpalávalót, a jó hangulatról továbbá a Heveder zenekar és a Folker együttes gondoskodik.

 A banda fotoHenningJanos-0483  A banda fotoHenningJanos-0483  A banda fotoHenningJanos-0483
 A banda fotoHenningJanos-0483   

Fotók: Háromszék Táncsegyüttes

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.