Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Bocsardi1Hétfőn, április 28-án rendezték meg huszonkettedik alkalommal a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gáláját, melyre ezúttal a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében került sor. A hazai színházi szakma legrangosabb díjáért öt kategóriában versenyzett a Tamási Áron Színház Hamlet című előadása, illetve az előadás alkotói, akik közül ketten nyerték el az UNITER-díjat: Bocsárdi László, az előadás rendezője, és Bartha József, az előadás díszlettervezője.

Bocsárdi Lászlónak ez a második UNITER-díja, korábban két évvel ezelőtt vehette át a rangos elismerést a Craiova-i Marin Sorescu Nemzeti Színházban rendezett Caligula című előadásért. Az idei jelölő zsűri tagjai Andreea Dumitru, Sebastian-Vlad Popa és Ionuţ Sociu színházkritikusok voltak; a nyerteseket kiválasztó zsűri pedig a következő színházi szakemberekből állt: Puiu Antemir díszlettervező, Alice Georgescu színházkritikus, Sanda Manu rendező, Virginia Mirea színésznő és Ion Parhon színházkritikus.

 hamlet-4540  hamlet-4540  

A Hamlet című előadást legközelebb május 1-én játssza a Tamási Áron Színház társulata a Craiova-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál keretében, azután pedig, május 5-én a budapesti Katona József Színházban látható a produkció. Sepsiszentgyörgyön június 1-én kerül újra műsorra a Hamlet, az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik napján.

(Közlemény: 2014. április 29., fotó: Barabás Zsolt)

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.