Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

hdt donto2014. május 1.

Május 1-én, csütörtökön újra megszólalnak a hangszerek a Diákegyüttesek Találkozója (HDT) tehetségkutató alkalmával a városközponti B színpadon. Sorozatban hatodszor kerül megszervezésre a zenei esemény. Idén a főszínpadi fellépést két szakasz előzte meg, ahol a jelentkezett együttesek egy szórakozóhelyen, a Bistro kisvendéglőben léptek fel. Jó alkalom volt ez számukra a bemutatkozásra valamint a zsűri előzetes értékelésére. A fellépett öt együttes mind lehetőséget fog kapni csütörtökön a B színpadon.

A 16 órától kezdődő HDT-n mindegyik együttes 35 percet fog kapni, amely alatt megközelítőleg négy-öt számot tudnak majd eljátszani. Ezek között egy kötelezően magyar nyelven kell megszólaljon, valamint egy szám kötelezően saját szerzemény kell legyen.

Az idei nyeremények az előző évekhez hasonlóan a zenekarok előmenetelét, fejlődését fogják szolgálni. Mindamellett, hogy már önmagával a fellépéssel a városnapok egyik színpadán nagyközönség előtt zenélhetnek, az év során további fellépési lehetőségeket fogunk biztosítani Erdély különböző fesztiváljain. Sőt az első helyezett egy stúdiófelvétel finanszírozását nyeri el.

Előző évekkel ellentétben idén a tehetségkutatónak két vendégzenekara is lesz. Este nyolc órától a magyarországi Mobilmánia lép fel, amelyet a helyi Szekler együttes követ.

Várunk minden zenekedvelőt az EMI és a Szent György Napok közös szervezésében sorra kerülő eseményre 16 órától éjjelig a városnapok B színpada elé.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.