Megkezdődött a visszaszámolás: csütörtökön rajtol a 10. HDN!
10. kiadásához érkezett a Háromszéki Diáknapok rendezvénysorozat, Háromszék legnagyobb, legrégebbi, közkedvelt ifjúsági vetélkedője!!!
A rendezvény 10 éves fennállása óta több száz 14–25 éves háromszéki fiatalnak teremtett lehetőséget a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, közösséget épített, a közösségben végzett játékos munka pedig a személyiségformálás, a közösségbe való beilleszkedés hatékony műhelyének bizonyult, emellett rátermett csapatvezetőket, diákszervezőket nevelt ki – megvalósítva kitűzött célját.
A februári benevezés során 450 fiatal iratkozott be, azaz 25 csapat jelentkezett a 20 meghirdetett helyre. A 19 sepsiszentgyörgyi, az 5 KOBAKÉ (Kovászna, Barót és Kézdivásárhely) csapat, valamint a Fáin Kicsi Csapat (a Háromszéki Diáknapok ex-szervezőiből verbuválódott fáin kicsi csapat, inkluzív négy kilencedikes, akik jövőben szervezők lesznek, s rövidített nevükön Fáin Kicsi Csapat). A sepsiszentgyörgyi csapatok 2014. március 14–április 11. közötti előselejtezőn mérték össze szervezői tudásukat és tehetségüket.
A 20 csapatnak kialakított májusi vetélkedőre a következő csapatok jutottak be: sepsiszentgyörgyi kategóriában: Al Pacone, Dandana, Fékpofa, Grove Street, Itall, Jég-Őr-Me(i)ster, Mahakala, Mind(1)egy, Neo, Orgazmusszauruszok, The Bombers, Va fi bine, Vigyorgia, Wáó. KOBAKÉ (Kovászna, Barót és Kézdivásárhely) kategóriában: Abszolút (Kovászna), ÁÜÍŰ (Kovászna) Hullámreccsentők (Kézdivásárhely), PropaBANDA (Barót), Vad-Ászok (Barót) és természetesen a nagy tapasztalatú Fáin Kicsi Csapat.
A bejutott csapatok a májusi vetélkedőn, Sepsiszentgyörgy különböző bel- és kültéri helyszínein, változatos versenyszámokban méretkeznek meg tudásban, rátermettségben, leleményességben, küzdőszellemben és kitartásban
A versenyt záró gálán a 6 legmagasabb pontszámot szerzett csapat vetélkedhet a „Háromszék Legügyesebb Diákcsapat" címért. A 3 nap teljesítménye nyomán derül ki, melyik „Háromszék Legsportszerűbb Diákcsapat"-a és „Háromszék Legügyesebb KOBAKÉ csapata".
A rendezvény szervezői Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület 21 szervezője és 15 önkéntese.
Partnerek: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa, Tanulók Háza, kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház.
Támogatók: DIÓSZEGI PÉKSÉG, D-TOYS, PARK HOTEL, ADONIS és SALVIA GYÓGYSZERTÁRAK, TRICOMSERV, TEHNOSTAR, BON SWEET BON, PLASTICO, MIKÓ CUKRÁSZDA, CSURI DESING, SZEMERJA-GÖRGŐ EGYESÍTETT KÖZBIRTOKOSSÁG, TEGA, SEPSISZENTGYÖRGYI VÖRÖSKERESZT.
A rendezvény programja:
Május 7. – szerda:
19.00 – 23.00 HDN örömzenélés (helyszín: ex Charta)
Május 8. - csütörtök:
11.30 – 12.30 A résztvevő csapatok érkezése a 4 km-nél található kőszínpadhoz a MAJÁLISRA
12.30 – 24.00 ügyességi versenyszámok, kreativitást, alkotómunkát igénylő egyéni és csapatjátékok. (helyszín: 4 km, Előpatak fele)
Május 9. – péntek:
9.00 – 15.00 Kulturális, helyismeretet igénylő versenyszámok (helyszín: Tanulók Palotája)
16.00–22.00 Egyéni, kiscsapatok és egész csapatot igénylő sportvetélkedők, ügyességi versenyszámok (helyszín: Sportcsarnok és és a létesítmény mögötti füves terület)
22.00 – 24.00 Helyismeretet igénylő versenyszámok (helyszín: a város területe)
Május 10. – szombat:
9.00 – 16.00 Nosztalgia HDN, az elmúlt kilenc év legjobb versenyszámaiból (helyszín: Sportcsarnok és és a létesítmény mögötti füves terület)
18.00 – 21.00 Gála
22.00 – 02.00 Buli (helyszín: ex Charta)
A vetélkedőről részletek olvashatók a www.facebook.com/HaromszekiDiaknapok és a www.diaknapok.ro honlapon.