A társulat által megszervezett, már hagyományosnak számító nemzetközi drámatábor július 15. és 20. között zajlik. A kökösi alkotótábor mottóját az 5 éve elhunyt Pina Bausch német koreográfus egyik gondolata adta: „Én abban hiszek, hogy közelebb kellene kerülnünk egymáshoz”- mondta a tizenhét országból verbuvált művészeket tömörítő wuppertali társulat vezetője.
A tábor, amelyben 30 erdélyi illetve magyarországi fiatal vesz részt, a Bethlen Gábor Alap, a Tiszta Formák Alapítvány és a Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola partnerségével jött létre. Az egy héten át zajló szakmai program keretén belül, a résztvevők számára két csoportban folynak a foglalkozások: a színház-szakmai csoport tagjai Mucha Oszkár irányításával, míg a személyiségfejlesztő- önismereti csoportban résztvevők Fazakas Misi vezetésével ismerkedhetnek önmagukkal és a színházzal. A napi két műhelyfoglalkozás mellett, az intenzív tábor minden reggel a kitartást erősítő tornával és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indul, este pedig színházi előadások vetítésére és beszélgetésekre kerül sor. A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése, amely a drámajáték és a színház eszközei által egy intenzív létezés, a kommunikáció valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallja a résztvevőket.
Az idei táborba nyolcan érkeztek Magyarországról, és a táborlakók között vannak középiskolások, egyetemisták és fiatalokkal foglalkozó felnőttek is. )Osonó közlemény, 2014. július 15.)