A Bod Péter Megyei Könyvtár és a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület szervezésében, a budapesti Nemzeti Kulturális Alap és miniszteri kerete, a szombathelyi Savaria University Press és Szombathely megyei jogú város önkormányzata támogatásával, A lélek hossza – Irodalmi–zenés műsor Dsida Jenő és Radnóti Miklós tiszteletére című előadás helyszíne lesz a Tamási Áron Színház nagyterme 2014. szeptember 25-én, csütörtökön 19 órától.
Közreműködnek: Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, színházigazgató (Szombathely); Sebő együttes (Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneművész, Barvich Iván, Perger László – Budapest), Fűzfa Balázs innováció-díjas irodalomtörténész (Szombathely).
A belépés ingyenes!
A rendezvény erdélyi körút része, amelynek másik két háromszéki állomása, ugyancsak 2014. szeptember 25-én: Barót (Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont, 9 óra), Csernáton (Haszmann Pál Múzeum, 12,30 óra).
A körút hat helyszínt foglal magába, ezek közül három településen (Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Barót) Nagy Versmondás is lesz, a tavalyelőtti nagysikerű akció nyomán, valamint a tavalyi, ugyancsak népszerű folytatást követően. A Nagy Versmondás keretében, az előadást követően, népes diáksereg mondja el egyszerre Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét, Jordán Tamás irányításával.
A körút többi helyszíne: Marosvásárhely (2014. szeptember 23., kedd, 19 óra, Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterme), Gyergyószentmiklós (2014. szeptember 24., szerda, 13 óra, Salamon Ernő Gimnázium díszterme), Csíkszereda (2014. szeptember 24., 19 óra, Kájoni János Megyei Könyvtár előadóterme).
Társszervezők, partnerek: Kós Károly Akadémia Alapítvány, Bolyai Farkas Elméleti Líceum (Marosvásárhely), Figura Stúdió Színház, Salamon Ernő Gimnázium (Gyergyószentmiklós), Kájoni János Megyei Könyvtár (Csíkszereda), Városi Művelődési Ház, Gaál Mózes Általános Iskola, Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum (Barót), Haszmann Pál Múzeum (Csernáton), Tamási Áron Színház, Cyclamen virágszalon (Sepsiszentgyörgy).
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Fotó: Toró Attila