Újra felragyognak az együttérzés lángjai 2014. október 17-én, pénteken este 6 órától. Jöjjön el, hívja ki a térre ismerőseit is, gyújtsanak meg egy-egy gyertyát és adományozzanak, hogy együtt segíthessünk a nehéz helyzetben lévő időseken, családokon.
A Gyulafehérvári Caritas nagyszabású szolidaritási akciót szervez október 17-én Erdély több településén, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezik az Egymillió csillag a szegényekért című szolidaritási akciót. A rendezvény keretében gyertyával világítanak meg egy-egy közteret, a helyszínen begyűlt adományokból pedig élelmiszercsomagokat vásárolnak a hátrányos helyzetű családok javára.
A tavaly a helyszínen elhelyezett perselyekben 42.367 lej gyűlt össze, és ezekből az adományokból több nehéz sorban élő család és egyedül élő idős személy részére készítettünk élelmiszercsomagokat, így tettük szebbé a karácsonyi ünnepüket.
Az ő nevükben köszönjük!
Felkérünk mindenkit, hogy jöjjön el és csatlakozzon az akcióhoz 2014. október 17-én, pénteken, délután 6 órától Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet Parkban, a Mikó-szobor előtt és Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren.
Mutassuk meg, hogy nem vagyunk közömbösek a nehezebb sorsú embertársaink iránt!
Bővebben a rendezvényről: www.egymilliocsillag.ro
(forrás: Gyulafehérvári Caritas)