Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Bővebben ...A Tamási Áron Színház vezetőségének döntése nyomán a bemutató-bérletbe is bekerül a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bányavirág című közös produkciója. Ez az előadás lesz a bemutató-bérletek ötödik előadása, a Radu Afrim által rendezett produkció pedig, melynek bemutatója a jövő év októberére halasztódik, a következő évad első bérletes előadása lesz.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 6.

Az Ifjúsági Klubban újra lehetőség nyílik – az újrahasznosítás jegyében – elhasznált tárgyakból új elemek alkotására. Ezúttal azonban nem ruhákból varrunk szatyrokat, hanem a különböző hulladékok alternatív hasznosításával készülnek majd használati- és dekor tárgyak. Az esemény október 6-án, szombat délelőtt 11 órakor kezdődik a Csíki utcai Huhuu Játszóházban.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...

2012. október 6.

Szombaton, október 6.-án, d.e. 10 órától, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban kerül megrendezésre a XI. NEMZETKÖZI ÖKUMENIKUS KÓRUSTALÁLKOZÓ a 15 éves Laudate Kamarakórus szervezésében.

A fesztivál este 19 órától a belvárosi Szent József templomban a Komlói Pedagógus Kamarakórus és a Laudate Kamarakórus közös ünnepi koncertjével ér véget. Vezényel: Dr. Szabó Szabolcs és Lőfi Gellért.

Mindkét helyszínen a belépés ingyenes, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 4. 19 óra / Lábas Ház

Emberek feketén, fehéren címmel nyílik meg Danis János fotóművész egyéni kiállítása a Lábas Házban, október 4-én, csütörtökön 19 órakor.
Az Év fotográfusa díjat idén elnyerő művész alkotásait Sepsiszentgyörgyön október 20-ig lehet megtekinteni keddtől vasárnapig 10.00 – 17.00 óra között a Lábas Házban.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 4. /  Közlemény

Még nem tettünk meg mindent, ami tőlünk telhet a Székely Mikó Kollégium védelmében. Ötvenhét napi tüntetés és az Igazság Napja után sem nyugtathatjuk meg lelkiismeretünket azzal, hogy teljesítettük kötelességünket. A Székely Mikó Kollégiumot továbbra is védenünk kell. Tekintettel arra, hogy október 5.-én Ploiesti-en tárgyalják másodfokon a Mikó-ügyet, ismét itt az idő, hogy valamilyen formában kifejezésre juttassuk eltökéltségünket az ősi kollégium védelmében, ezzel is jelzést adva a nagyvilágnak, hogy igazságunkról nem mondunk le.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 3.

A Sepsiszentgyörgy Kiadó és a Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja 2012. október 3-án, szerdán 18:30-tól Szekeres Attila István:  Sepsiszentgyörgy jelképei című kiadványának bemutatójára.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 1.

Ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága pénteken, szeptember 28-án ülésezett Székelyudvarhelyen. Megvitatta, többek között, Székelyföld autonómia statútumának a román szenátus általi, ismételt elutasítása után kialakult helyzetet, és az elutasítás indoklásának részletes elemzéséről, és az ebből fakadó további lépésekről döntött.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 1.

Az Aktív idősödés és a generációk közti szolidaritás európai évének jegyében a Kovászna Megye Tanácsa keretén belül működő Sepiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ és partnerei október 1-jén, hétfőn Idősek napi rendezvényt szerveznek Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet parkban 11-17 óra között. Csatoltan a rendezvény programja.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 3-án, szerdán Sepsiszentgyörgyön kerül sor a  Civil Sétány programra, melyet a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) és Kovászna Megye Tanácsa közösen szervez.  Az eseményre több mint 20 civil szervezet jelentkezett, akik az egész napos program alatt lehetőséget kapnak a bemutatkozásra és tevékenységeik ismertetésére.  A megnyitó délelőtt 10 órakor kezdődik.

Az esemény helyszínéül az Erzsébet Park és a Kovászna Megye Tanácsa közti parkoló (taxi állomás) szolgál.

 

 

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...Jegyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában(hétfőtől csütörtökig 11–16, pénteken 11–13 óra között), valamint a helyszínen, előadás előtt egy órával vásárolhatnak.

Jegyfoglalás a 0729-016701-es telefonszámon vagy az

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...A színház vezetősége felhívja a nézők figyelmét, hogy a közelgő évadnyitó bemutatóra való tekintettel mihamarabb váltsák ki bérleteiket! Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően az idei évadban a Tamási Áron Színház bérletei az M Studio előadásaira is érvényesek.

Jegyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában (hétfőtől csütörtökig 11–16, pénteken 11–13 óra között), valamint a helyszínen, előadás előtt egy órával vásárolhatnak.
Érdeklődni lehet a 0267 312 104-es, a 0745 589 214-es és a 0728 083 336-os telefonszámokon.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. szeptember 29., Sepsiszentgyörgy

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...Az elmúlt évad előadásai közül elsőként a Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron kerül felújításra a Tamási Áron Színházban. Andrzej Saramonowicz darabját idén, április 20-án mutatta be a társulat az Új Stúdióban, azóta tizennégy alkalommal került színpadra, mindegyik előadását telt ház fogadta, és rendkívül nagy sikere volt a közönség körében.

A felújított Tesztoszteron vasárnap (szeptember 30.) és hétfő (október 1.) este 7 órától kerül műsorra a színházban, ezenkívül októberben még egy alkalommal lesz látható – jövő szombaton (október 6-án) este ugyancsak 7 órától. A vasárnapi előadásra már minden hely elkelt, a másik két előadásra még válthatók helyek a Városi Kulturális Szervezőirodában, vagy interneten a www.jegymester.ro oldalon. A színház vezetősége felhívja a bérletesek figyelmét, hogy ha szeretnék megtekinteni az előadást, időben foglaltassanak helyeket maguknak.

0
0
0
s2sdefault

2012. szeptember 29.

Cimboráljunk együtt a Magyar Népmese Napján!

A kisbaconi Bodvaj Egyesület 2012. szeptember 29-én (szombaton), Benedek Elek születésének 153. évfordulóján emlékünnepséget szervez az író szülőfalujában. 2005-ben a Magyar Olvasástársaság ajánlására Benedek Elek születésnapját a Magyar Népmese Napjává nyilvánították, amelyet hagyományunkhoz híven idén is meseszerető cimboráink körében kívánunk megünnepelni. Bízunk benne, társaink lesznek a népmese napi cimborálásban!

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...Az aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás európai évében a Gyulafehérvári Caritas számos rendezvénnyel készül az Idősek Világnapja alkalmából Erdély több településén.

Kovászna megye:
A Gyulafehérvári Caritas Kovászna megyében két helyszínen lesz jelen Bereckben és Sepsiszentgyörgyön. Bereckben október 1-jén várják az időseket nemcsak a községből, hanem Felső-Háromszék 13 településéről. A program fél 11-kor szentmisével kezdődik. Fél 12-től a Caritas Családsegítő Szolgálata szervez programot az időseknek, majd a résztvevő települések aktív idősekből álló csapatok főző- és kürtőskalács-sütő versenyt szerveznek. De lesz néptánc, kórus, valamint bemutatkoznak a nyugdíjasklubok-nőegyletek.

A sepsiszentgyörgyi eseménynek társszervezője a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő szolgálata, akik a „Kredenc fiából -  játékos élménymorzsák nagyszülőknek és unokáknak"  címmel szerveznek mozgalmas, szórakoztató játékokat időseknek és gyermeknek egyaránt.

Mindkét rendezvény támogatója a Richter Gedeon Rt., mely Sepsiszentgyörgy ingyenes csontűrűség-mérést (12-17 óra között), Bereckben pedig vércukorszint-mérést végez a rendezvény ideje alatt.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 7. 19 óra

Két évvel ezelőtt zsúfolt teltház és óriási érdeklődés fogadta Sepsiszentgyörgyön Dr. Csernus Imrét - sokan be sem fértek már előadására a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermébe. A Nyitott Akadémia szervezőit azóta annyian kérték, hogy hozzák el ismét a szókimondó, provokatív stílusáról híres pszichiátert, hogy idén őszre megszerveztek vele egy újabb körutat.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. szeptember 25.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a bukaresti parlament felső háza második alkalommal is érdemi vita nélkül utasította el Székelyföld autonómia-statútumának tervezetét. Egy jogállamban minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitatnak, s nem lesöprik az asztalról többségi gőggel. Máshol a parlament a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. október 5.

Október 5-én este 19 órától a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban megnyílik Hidak egymáshoz címmel az első háromszéki képzőművész tanárok tárlata, melyre szeretettel várunk minden művészetkedvelőt, pedagógust, szülőt és diákot.

Kiállító művészek: Bakó Kinga, Beteg Zsuzsa, Éltes Barna, Faluvégi Tünde, Hajdu B.Enikő, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Hosszú Zoltán, Koszta Ervin, Nagyoláh Ágnes, Németh Katalin, Péter Alpár, Sárosi Csaba, Ütő Gusztáv, Vetró András, Vetró Zsuzsa.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. szeptember 28.

2012. szeptember 28-án, pénteken 19 órától japán zenészek kamarazene-hangversenye az Árkosi Kulturális Központban, fellépnek: Ayuko Yoshikui – szoprán, Shoko Ota – zongora, Hiroko Yamakawa – szaxofon és Mayuko Ishigami – hegedű.

0
0
0
s2sdefault

Bővebben ...2012. szeptember 25.

A pénteki kuratóriumi döntés alapján a Háromszéki Közösségi Alapítvány erõ-mozgás-szabadidõ parkot hoz létre Sepsiszentgyörgyön, a város önkormányzatával közös együttmûködésben. A város biztosítja az ehhez szükséges területet és annak rendezését, az alapítvány pedig a park berendezéséhez szükséges eszközöket. Erre a célra összesen 16.000 lejt fordít. Ugyancsak ide kerül elhelyezésre a második ping-pong asztal is (az elsõ a Hófehérke ovóda mögötti téren van felszerelve).

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.