Sepsiszentgyörgy, 2019. március 28.

wunder PLAKAT final 900A sepsiszentgyorgy.info ajánlja:

A wUnder életérzés / Szent György Napok  –   2013. április 19-28.

Alternatív rendezvények egy helyre gyűjtése, a tavalyi nagysikerű Indoor Piknik folytatása, összekapcsolása a wUnderConstruct közösségépítő és fejlesztő kezdeményezéssel – ez a wUnderPlatz idei célja a Szent György Napokon. Hogy mit próbálnak elérni? "Egy teret, ahol jól érezzük magunkat. Egy helyet, ahol szabad a kísérletezés, ahol megvalósíthatóak az ötletek. De mindenekelőtt egy közösség van születőfélben, amely egyre csak bővül" – vallják azok a kezdeményező fiatalok, akik elindították a wUnder folyamatot, maga a kifejezés magyarul föld alatti, felszín alatti csodát jelent (a wunder és az under szavak játékából).

hka logo

2013. április 17.

Folytatódik a Háromszéki Közösségi Alapítvány, Közösségi Nap akciója, amelyre az Erzsébet Parkban, 2013. április 17-én, szerdán, 11-18 óra között kerül sor.

A felállított standnál megvásárolható lesz a Közösségi Szelvény, lehet regisztrálni közösségi kártyára, lakossági véleményeztetés az eddig bonyolított programokkal kapcsolatban, új javaslatok fogadása a polgárok részéről, és felajánlható lesz a személyi jövedelemadó 2%-a.

Palffy civil2013 április 13-án, szombaton tartotta éves közgyűlését és díjátadó ünnepségét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A díjátadó ünnepségen Pálffy Tibor színművész KOVÁCS GYÖRGY DÍJ-ban részesült, folytonosan megújuló színészi teljesítményéért, valamint a Tamási Áron Színház művészi törekvéseiben játszott kiemelkedő szerepéért. A színészről Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója mondott laudációt.

peticio bartiSzékely vágta a székely vágtérben

Pro és kontra érvek sokasága vetődött fel a Holzindustrie Schweighofer háromszéki letelepedése kapcsán úgy a médiában, mint a közösségi oldalakon, ünnepel a politikum és a megyevezetés, forrong a fafeldolgozó szakma és szervezkedik a megélénkült civil szféra.

A projektnél bábáskodók 650 új munkahellyel kecsegtetnek egy agyonautomatizált megagáterben, és további kétezer munkahely generálását valószínűsítik a bedolgozói és szolgáltatói szférában.

Az iparra alapozó gazdasági fejlődésre vágyók is hozsannáznak, egyesek talán meggyőződéssel és okkal, mert ezt a modellt látták működni nyugaton is. Belemagyarázzák a lehetőséget az alkalomba, és szükséges rosszként, megpróbálják elegánsan lenyelni a hátulütőket.

A helyi faipar képviselői azonban egy emberként tiltakoznak, és a megélhetésüket biztosító helyi nyersanyagot féltik. Ugyanígy a természet- és környezetvédelmi elvek mentén felsorakozó civil szféra sem boldog, és lándzsát tör az eddigi erdőgazdálkodási status quo mellett.

Nem véletlenül tesszük, ugyanis sehogy sem tudjuk magunknak bemagyarázni, hogy egy ilyen típusú vállalkozás, mint a Schweighofer, fenntartható fejlődést biztosítana, és prosperitást hozna Kovászna megyébe. Országos monopolhelyzetre pályázó, kíméletlen nyersanyag-kiaknázó óriáscégként van megbélyegezve a hazai sajtó által, amely nem törődik a helyi közösségek hagyományaival, jövőjével, törekvéseivel.

Bővebben

hdt plakatismeros arcok hdtMár csak néhány nap áll a diákegyüttesek rendelkezésére, hogy benevezzenek a Háromszéki EMI és a Szent György Napok Szervezőirodája által közösen meghirdetett HDT-re. A fiatal zenekarok számára a rendezvény keretein belül idén is számtalan lehetőség kínálkozik a fejlődésre és zenéjük népszerűsítésére. A jelentkezett zenekarok közül a legjobbaknak lehetőségük lesz megmutatkozni a nagyközönség előtt április 25-én csütörtökön a Szent György Napok B színpadján. Jelentkezni április 14-ig lehet a megadott űrlap (www.emihirek.ro) beküldésével, amelyet a szervezők a emihirek [KUKAC] yahoo [PONT] com címre várnak. A beküldött űrlapok alapján a szakmai zsűri kiválasztja a legjobb együtteseket, akik megnyitják a városnapok koncertsorozatát.

sznt2013. április 15.

A napokban több helyen is nyilvánosságot látott Victor Ponta tanácsadójának, Frunda Györgynek a véleménye, miszerint a hivatalos épületekre csak akkor szabad kitűzni Székelyföld zászlaját, ha előzetesen erről határozatot hoz az illetékes önkormányzat. Ez a nyilvánvalóan valótlan álláspont arra a hamis jogértelmezésre alapszik, hogy csak az megengedett, amit valamilyen jogszabály kifejezetten engedélyez. Ezzel szemben egy jogállamban mindent szabad, amit valamilyen jogszabály nem tilt. Ennek szellemében tűzték ki Makfalva önkormányzati képviselői a polgármesteri hivatal épületére a székely zászlót, ami a polgármester feljelentése ellenére máig is ott lobog, minekutána az ügyészség megállapította, hogy egy történelmi közösség jelképe és kitűzése nem sért törvényt.

kos meghivo 12013. április 25.

A Kós Károly Emlékév keretében  2013. április 25-én csütörtökön 12 órkor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kerül sor  Kós Károly világa, 1912 címmel, a Budapest Főváros Levéltárával közösen rendezett kiállítás megnyitójára.

Afis TERRA SICULORUM2013. április 9–11. között az Árkosi Kulturális Központban kerül sor a TERRA SICULORUM nemzetközi gitárfesztivál koncertjeire.

Program:

2013. április 9., kedd, 18.00 óra
Radu VÂLCU (RO)

2013. április 10., szerda, 18:00 óra
FARKAS-BARABÁS Szabolcs (H) & ZSÍROS Réka (H)

2013. április 11., csütörtök, 18:00 óra
Duo: Britta SCHMITT (D), Carles GUISADO (E)

Az Árkosi Kulturális Központ autóbuszjáratot biztosít az előadásokra, indulás április 9, 10 és 11-én 17:30 17,30 órakor a színház elől.

PallasAkademia-Meszaros konyvbemutato2013. április 9.

A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó közönségtalálkozójának helyszíne lesz a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasóterme 2013. április 9-én, kedden, 18 órai kezdettel.

A rendezvény meghívottja Mészáros Sándor magyarországi diplomata, aki az elmúlt évtizedekben három alkalommal dolgozott kiküldöttként a pekingi magyar nagykövetségen. Ebből az élmányanyagból született A pekingi követség című könyve (Pallas-Akadémia, 2012), amely rendezvényünkön bemutatásra kerül.

kalmar Janos sznm2013. április 3-án, szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében folytatodik A magyar nemzet története című sorozat VI. része.

Az VI. rész címe: Magyarország a Habsburg Birodalomban

Az előadást dr. Kalmár János történész, egyetemi docens (ELTE, Budapest) tartja, akit a kor egyik kiváló szakértőjeként tartanak számon.

haromszeki diak napok2013. április 2.

A Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület önkénteseinek közösen szervezésében 2013. május 17-19 között, Sepsiszentgyörgyön kerül sor a Háromszéki Diáknapok kilencedik kiadása.

A projekt célja, hogy a 14-25 éves háromszéki fiataloknak lehetőséget teremtsen a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, a társadalomban való aktív részvételi igényüket kialakítsa, csapatvezetőket és diákszervezőket neveljen ki, akik az önkéntesség jegyében személyiségüket formálják és kisközösségeket építenek.

szinhaz kicsiA Városi Kulturális Szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 11–16, pénteken 11–13 óra között,
valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Érdeklődni lehet a 0267 312 104-es, a 0728 083 336-os és a 0746 208 811-es telefonszámokon.
A színház fenntartja a műsorváltoztatás jogát.

ma studio logoA szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 11–16,
pénteken 11–13 óra között,
valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

ma studio logo2013. április 2.

Júniusra és szeptemberre tervezett bemutatók előkészületei zajlanak áprilisban a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínházban.

A hónap elején Yves Marc franciaországi rendező-koreográfus vezetésével két hetes workshopon vesznek részt a társulat tagjai, mely a szeptemberben bemutatásra kerülő közös produkciót készíti elő. Yves Marc a Montreuil-i Theatre du Mouvement társigazgatója, színházpedagógus, aki számos nemzetközi kurzust és színésztréninget tart, Etienne Decroux-tól tanult pantomimet Párizsban. Sajátos színházi világa a színész klasszikus művészetét egyesíti a kortárs pantomimmel, a mozgások valamint gesztusok dramatizálása által. A M Studiónál rendezett előadás több szempontból is premiernek számít: ez lesz a világhírű koreográfus első romániai bemutatója, mely koprodukcióként, az M Studio és a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház együttműködése folytán valósul meg. A bemutató tervezett időpontja 2013. szeptember vége.

enter kelemen lehel2013. április 3-án, szerdán, 19 órakor a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban, „Enter" címmel nyílik meg Kelemen Lehel első egyéni fotókiállítása.

Megnyitóbeszédet mond Henning János fotóművész és Grüman Róbert.

A kiállítás megtekinthető 2013. április 15-ig, hétfő kivételével, naponta 9-től 17 óráig.

DeakyZita-eloadas Ssztgy800DeakyZita-csernatoni plakat8002013. április 4.

A Háromszéki TÉT-estek sorozatban a fenti címmel tart vetített képes előadást Deáky Zita néprajzkutató, a gödöllői Szent István Egyetem docense 2013. április 4-én, csütörtökön 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.

A rendezvény alapját az előadó „Jó kis fiúk és leánykák". A kisgyermekkor történeti néprajza Magyarországon című könyve képezi (Századvég, Budapest, 2011). Ennek fülszövegében olvasható: „A könyv első lapjától az utolsóig végigvonul az a gondolat, hogy bármilyen rosszak is voltak az egyes időszakok, a körülmények, gyermekek születtek és felnőttek, egymást követték a generációk, összekapaszkodtak; volt miért terheket vállalni, volt kit szeretni, volt kinek örülni, volt cél, volt jövő."

Az előadás egy nappal korábban, 2013. április 3-án, szerdán 17 órától a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban lesz megtartva.

bluzbend2013. március 29.

Március 29-én, pénteken 21.45-től a Blúz Band játszik a sepsiszentgyörgyi Huhuu Játszóházban. Fellép: Csurulya Árpád, Kelemen Szilárd, Oláh Annamária, Szabó Pál Szabolcs, Tóth Olivér.

 

 

2013. március 26., 18 óra / Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem,

A GRIFF, a DÁMVAD ÉS a VARJÚ

A különleges főcím három polihisztor életét rajzolja meg: Gróf Bánffy Miklós, Kós Károly és Báró Kemény János

2013-ban mindhármuk évfordulóját ünnepeljük, hiszen Bánffy Miklós 140, Kós Károly 130, Kemény János 110 éve született. A három részes sorozat három nagyformátumú polihisztort mutat be, olyan embereket, akik gondolkodásmódjukban saját korukat messze meghaladták, modern, kiemelkedően tehetséges alkotók voltak. Művészek, politikusok, de mindenek előtt alkotó, széleslátókörű, művelt emberek. Sorsukat összeköti, életútjukat döntő módon befolyásolja, hogy mindhárman. Erdélyben születtek, erdélyi magyarként határozták meg magukat, munkásságukkal az általános magyar kultúrát és szűkebb hazájukat, Erdélyt szolgálták. Különböző, de egyaránt kiemelkedő személyiségek, akiknek életútja több ponton, több helyszínen is találkozik.

sznt
A hamis érvek sorában, amelyekre az autonómia ellenében szokás hivatkozni van egy makacsul visszatérő előítélet. Eszerint Székelyföld területi autonómiája ellentétes lenne Románia hatályos alkotmányával. Ennek éppen az ellenkezője az igaz: a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott és Románia parlamentje elé terjesztett törvénytervezet, Székelyföld autonómia statútuma nem ellentétes az alkotmánnyal, még az első cikkellyel sem, mi több megvan az alkotmányos alapja. A statútum tizenkettedik pontja hivatkozik is erre: Székelyföld autonóm régió a jelen törvény alapján jön létre az Önkormányzati Tanács megalakulásakor, mely autonóm közigazgatási hatóságot, az Alkotmány 117. szakasza (3) bekezdésének, valamint a szerves törvénynek számító jelen Statútum előírásainak alapján, a régió szavazati jogú polgárai szabad és általános választással, titkos és közvetlen szavazással hozzák létre.

2008 10190327-sepsiszentgyorgy2013. április 25.

A háromszéki EMI 2009 óta minden év tavaszán megszervezi a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóját (HDT), amely alkalmával fiatal zenészekből álló együttesek mutatkozhatnak be a közönségnek profi hangtechnikával felszerelt színpadon. Idén a rendezvény – a tavalyihoz hasonlóan - a Szent György Napok keretében kerül megrendezésre, így a HDT a városnapok szabadtéri koncertsorozatának nyitányaként is szolgál. A diákzenekarok április 25 –én (csütörtökön), 16 órától 20 óráig kapnak fellépési lehetőséget a Szent György téren felállított B színpadon. Ezt követően kerül sor az eredményhirdetésre. (fotó: EMI)

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom