Sepsiszentgyörgy, 2019. március 28.

20130724 infografika12013. július 24.

Erdély történelmi esélye: ezen a néven fut a Bálványos Intézet és az IJ Kommunikációs Kft. közös projektje. Az infografikai megoldásokkal megvalósított labirintus arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy Erdély számára az autonómia jelenti a megoldást.

 

 

20130724 infografika2A mobil kiállítótérrel és a háromnyelvű kiadvánnyal széles közönséget szeretnének megszólítani: az erdélyi és anyaországi magyarokat, a románokat, és (azáltal, hogy az angol nyelvű ismertető füzetet az Európai Parlament minden képviselőjének elküldik) más európai országok állampolgárait is. A projekt részét képezi egy honlap is, illetve hamarosan elkészül egy animáció, ami ugyancsak román, magyar és angol nyelven ismerteti majd Erdély sajátos helyzetét. A labirintussal egy olyan felületet igyekeztek kialakítani, ami megérteti az autonómiatörekvés fontosságát a nézelődőkkel. A Bálványos Intézet tartalmain közel két hónapig dolgozott az IJ Kommunikációs Kft. csapata, akik azért is tartották kiemelkedő fontosságúnak a kérdést, mert személyes kötődéseik vannak az erdélyi régióhoz. Az ötletgazdák és a megvalósítók Svájcban is jártak, hogy maguk tanulmányozzák egy példának számító, többnyelvűségéről és etnikai differenciáltságáról ismert ország működését - mondta el Kató Lenke, a Kft. PR szakértője, aki a továbbiakban is szívesen szolgál információkkal a 0722474-457 telefonszámon. A labirintus beszédes tényekkel és számadatokkal hívja fel a figyelmet arra, hogy önálló történeti régióként nem csak múltja van Erdélynek, hanem "a jövő Erdélye kelet Svájca" lehet.

A kiállítást Németh Zsolt és Toró T. Tibor adta át a Bálványosi Nyári Szabadegyetem hivatalos megnyitóját követően.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sajtószolgálata

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom