Sepsiszentgyörgy, 2019. március 28.

furdoepito kalaka- Bacon-21x13-facebook2013. augusztus 7-től, tíz napon keresztül ismét az összefogásé, az együttmunkálkodásé a főszerep. Ebben az időszakban az Ars Topia Alapítvány vezetésével magyarországi tájépítészek, egyetemi hallgatók, valamint a helyiek bevonásával a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka program keretében Kisbacon határában újabb népi fürdő épül.

Elsőként 2011-ben Oltszemen, a sütei borvízforrásnál, 2012-ben Csernátonban a Malom és Csókás feredő elkészítésénél került sor kalákázásra. Ebben az évben Kisbacon is bekapcsolódik a „népi feredős" települések lajstromába. Ez a fürdő is hagyományos népi kalákával készül el, ehhez a helybéliek és az érdeklődő önkéntesek hozzájárulása különösen fontos. A szervezők, Kovászna Megye Tanácsa, Bacon község Polgármesteri Hivatala, Bodvaj Egyesület, az Ars Topia Alapítvány és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület szívesen látnak minden önkéntes segítőkezet.

„Ahhoz, hogy még inkább magunkénak érezzük a településen lévő kis fürdőt, hogy felelősségteljesen használjuk, megőrizzük az utókornak, mi magunk is részt kell vegyünk annak létrehozásában. Idén több mint 150 résztvevőre, önkéntesre számítunk. Tervek szerint egy nagy fürdőmedence, egy borvizesfürdő készül el majd. Felújítjuk a régi forrásházat, esztétikus parkolót alakítunk ki, mindezt tájépítészetileg megtervezett, megújuló erőforrást használva. Azon túl, hogy építő munkát végzünk a közösség összekovácsolására hivatott eseményből egyfajta modern hagyomány is lett"- számolt be Albert Zoltán a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselője.

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

 furdoepito kisbacon 01  furdoepito kisbacon 01  furdoepito kisbacon 01

 furdoepito kisbacon 01  furdoepito kisbacon 01  

Fotó: Toró Attila

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom