01 sepsiszentgyorgy info

gyertya toro atila„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, (...) Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang : - érted szól."
Hemingway

Anyám sír, a telefonban elcsuklik a hangja, a buszvezetőről beszél, mind azt ismételgeti, hogy milyen segítőkész volt, mikor a busz indulása előtt beszélgetett vele. Megadta a telefonszámát, hogy máskor jegyet foglalhassunk. Pár órája még beszélgettek és most már halott. Irigylem az anyám, mert tud sírni. Én nem tudok.

Pár órával ezelőtt az aradi sürgősségi kórház egyik termében egy Spanyolországból érkező, fiatal román nő vízzel és almával kínált, fogadjam el, mert ez pomána a meghaltak lelki üdvéért. Ő a másik buszban utazott, ők szaladtak belénk. Utolsó élelmiszereit, almáit és csokoládéit osztotta szét, hogy „pománát" adhasson. Neki azt mondták, hogy a helyiek sok gyertyát gyújtottak a tragédia helyszínén és ez így volt rendjén. Szerinte oda kereszteket is kellene állítani. Úgy tudja, ez nem az első tragédia a körforgalomnál, kell a kereszt, hogy a lelkek megnyugodjanak. Távoli világ volt ez a lány, sok kelléket használhat a gyászhoz, én még csak imádkozni sem tudtam, nem is jutott eszembe. Anyámat próbáltam elérni telefonon, sikertelenül. Nagyon egyedül éreztem magam.

A nagylaki rendőr szerint ő már húsz éve van a pályán, de még ilyen csúnya balesetet nem látott. Egyértelmű, hogy a mi buszunk szabályosan közlekedett, a másik busz meg belénk hajtott. Nem tudom, hol tart a nyomozás, azt sem, hogy mi lett a társaimmal. Nem tudom, hány halottunk van. Őszinte részvétem a hozzátartozóknak. A tragédia után annyi rossz komment látott napvilágot, hogy úgy érzem, ideje elmondani mi történt ott. Minden, amit itt leírok a saját emlékem.

Ha a balesetről kérdeznek, mindig a csend jut eszembe, a csattanást követő csend. Aki képes volt rá, előbb-utóbb mind kijutott a buszból és ott álltunk, ültünk a hajnali sötétben. Fényképekről derült ki később, hogy csak pár utcai lámpa égett, az adott fényt. Aznap eső esett, vizes volt a föld. Igyekeztünk csoportban maradni. A hátam mögött ülő fiú nagyon gondosan letörölgette az arcomról a vért, majd kozmetikai kendővel tamponálta a fejsebem. Nagyon kevés eszköz állt a rendelkezésünkre, ezért mindenki megpróbált valami átmeneti megoldást találni a problémájára. Apró történetek sokaságát láttam. Volt, aki maradék vizét osztotta meg másokkal, az úton egyik társunk a másik társunkat tartotta, hogy ülve maradjon, miközben kérlelte, hogy ne tépje le a kötést magáról. Valaki a fél cipőjét veszítette el és most egy vastagabb nejlonzacskót tekert a lábára, kisgyerekes anyuka jajveszékelt, hálistennek a gyereknek nem lett baja. Egy hölgy véres arccal panaszkodott, hogy fájdalmai vannak, majd leült a busz lépcsőjére.

Mindannyian elszántan tovább utaztunk volna. Kétségbeestünk, hogy későre ér Nagylakra az új busz. Ha tehettünk volna az első adandó alkalommal megugrunk, még akkor is, ha megsebesültünk. Szerettünk volna elmenekülni, volt akinek később majdnem sikerült, de a hatóságok megakadályozták. Tragédia helyszínéről nem szabad lelépni.

Az egyik sofőr sebesülten szédelgett és a telefonját kereste, közben meg szegény kollégájáról beszélt. A sofőrünk meghalt, ez hihetetlenül hangzott. Valaki kirepült a busz ablakán és mozdulatlanul feküdt a földön, nem tudom ki volt az, nem ismertem meg. A szemüvegem elrepült, nem sikerült megtalálni, a hajnali sötétben nem láttam jól.

A rendőrség ért ki a leghamarabb, utána érkezett a SMURD és más helyi mentők. Kezdték összegyűjteni a sebesülteket. A SMURD átvizsgálta a buszt, még maradtak páran, akik nem tudtak leszállni. Ez meglepett. Néztük, miként dolgoznak, ilyent eddig csak filmeken láttunk. Egy műszaki egység nekiállt a spanyolországi busz szétroncsolódott elejének mentéséhez. Akkor tudtuk meg, hogy ott is van két halott. Nem tudom, mennyi idő telt el, egy SMURD-os mentős már másodszor szólt, hogy menjek kötözni. A súlyosabb eseteket már mind kórházba vitték. Mindenki nagyon udvariasan beszélt. Láttam az arcán, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam, de már hívta is az egyik mentőst és egy fiatal fiúval együtt mentőbe raktak. Az elején még beszélgettünk, leginkább a csomagok sorsáról, majd egyre szótlanabbak lettünk. Arad messze volt, túl messze, nem érhettek ki hamarabb.

Kórházi ágyakon röpítve, különféle kivizsgálásokra várva találkozhattunk, megpróbáltuk szemmel tartani egymást. Mindenkinek volt egy jó szava a másikhoz. Többen súlyosan megsebesültek, ezért a kórházban igyekeztek mindenkit ott tartani 72 órás megfigyelésre. Páran, köztük én is, vállaltuk, hogy saját felelősségre távozunk a kórházból.

A szociális munkás gyűjtötte össze a csapatunk, lelkünkre kötötte, hogy egyedül ne csavarogjunk el sehová. A cég új buszt küldött értünk és vártuk, hogy megérkezzen a cég képviselője, mert nélküle nem engedtek el. Halomnyi leletet szorongatva várakoztunk.

Azóta mesélünk. Megpróbáltuk összerakni mi történt. Később a rendőrségen egyenként jegyzőkönyvet vettek fel.

Akkor hajnalban, a busz közepe táján ültem, nem emlékszem sok mindenre. A legutolsó pihenő után elringatott a busz és fejem az ablaknak támasztva aludtam. Arra ébredtem, hogy valami baj van. Kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy egy kamion száguld felénk és mi nem tudjuk kikerülni az ütközést. Férfihang kiáltott, Istent hívta segítségül, majd csattanás és vér folyt végig az arcomon. Betört az ablak és üvegcserepek borították a busz padlóját. Sokáig úgy gondoltam, hogy kamionnal ütköztünk és hogy ez nem így van, arra csak később jöttem rá, mikor csomagom keresve meg akartam kerülni a buszunkat. Elhagytam az összeroncsolódott részen dolgozó mentőket, majd a busz oldala mellett sok kétségbeesett és sebesült embert találtam. Nem értettem, hogy kerültek oda, kik ők, mert mindenki románul beszélt és még sosem láttam őket. Arra gondoltam, hogy biztosan láttam volna őket, ha velünk utaznak. Akkor jöttem rá, hogy ez a busz zöld, mi meg fehér busszal utaztunk.

A kórházban és később a kevésbé sebesültektől hallott történetekből végül összeállt egy kép. Lassan kiderült ki hol ült és mi történt vele. A becsapódás erejétől páran kirepültek az ablakon. Volt, aki beszorult a székek közé. Ha aznap a sofőr nem annyira éber, ma nem lennénk itt, hanem nagy eséllyel mind meghaltunk volna. A kilencvennel száguldó busz pont ott roncsolta volna szét a buszunkat, ahol ültem. A sofőrünk megpróbált menteni minket, az ő lelkiismeretessége mentett meg.

Szeged után anyám hív, valakitől hallotta, hogy baleset történt. Hallom a hangján, hogy azt szeretné hallani, hogy nem voltam ott, hogy jól vagyok. Ott voltam. Anyám sír, a telefonban elcsuklik a hangja.

R.K.

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom